• Vélemény

Miért van szükség a székelyföldi fejlesztési régióra? Miért nem próbál a Székelyföld, és elsősorban Háromszék a gazdasági és turisztikai húzóerőnek számító Brassóhoz igazodni? A kérdést még Sepsiszentgyörgyön is sokan felvetik, és gondolatban vagy félhangosan megannyi racionális érvet sorolnak fel a Brassó felé való igazodás mellett.

Ha csak megfigyelői vagyunk az eseménynek, nem olyan félelmetes, mintha benne élnénk – erre a következtetésre jutottam a minap, amikor a boltban egy kisfiúra figyeltem fel. Nem volt nehéz, lévén, hogy üvöltve követelte a csokit, kekszet és különféle nyalánkságokat.

A Romani Crissnek igaza van: a hivatalosan közel ötszázezer fős, a valóságban azonban a lakosság több mint tíz százalékát kitevő romániai roma közösség túlnyomó többségének helyzete tarthatatlan. A jobb esetben szociális segélyből tengődő, egészségügyi ellátásban nem részesülő, az iskolázottság hiánya miatt nemzedékről nemzedékre (fél)analfabetizmusra ítélt cigány közösség tengődése szégyenfolt az önmagát demokratikus jogállamnak nevező,...

Eldöntöttem, Ciprusra költözöm. Ugyanis egyes pszichológusok szerint ha az ember életében valami nincs rendben, változtatnia kell. S ha magán nem tud – ebben a korban már nem könnyű –, legalább a körülményeken módosítson.

Megnyugtató a tudat, hogy az RMDSZ és a PDL háza táját eddig elkerülték a koalíciós viszályok. Ebből akár azt a következtetést is levonhatnánk, hogy a kormány ülésein a legteljesebb az összhang, ha pedig mégis nézeteltérés támadna, azt higgadtan, felelős államférfiak módjára rendezik le.

A határok megnyitásával szabadabb lett az északnyugati országrész, és ez a kettős lehetőségeket rejtő vidék a bűnözés számára is kitűnő táptalaj. Az egyik nyugati régióbeli faluban a helyi, keletről származó kisebbség az utóbbi napokban a pszeudovasfüggöny túloldalára jár tűzifáért.

A fejlesztési régiók átrajzolásáról szóló RMDSZ-es törvénykezdeményezés szenátusi elfogadásának körülményei, illetve az elfogadás ténye nyomán keletkezett felzúdulás a romániai politikum egyszerre több akut problémáját hozta felszínre a parlament működésének anomáliáitól a jogos kisebbségi igényekkel szembeni többségi viszonyulásig.

A Hópárduc rajtra kész. Készen áll arra, hogy szélvészként suhanva meghódítsa a kanadai lejtőket, függetlenül attól, hogy Kanadában – talán néhány állatkertet kivéve – speciel egyetlen hópárduc (Uncia uncia, a meghatározás egyik legérdekesebb megjegyzése szerint a hasonló fajoktól markánsan megkülönbözteti hosszú farka: ezzel egyensúlyoz a meredek lejtőkön) sem él.

Nagy bajban lehet az az ország, illetve kormány, amely a már korábban lehúzott hetedik rend bőr után újabbat nyúzna le az emberekről. A parlagon maradt földek után kivetendő bírság márpedig ezt sejteti; de azt is, hogy a hozzáértésen kívül, emberség tekintetében sem áll a helyzet magaslatán az, aki ilyen tervekkel előáll.

Megrúgott a ló. Egyszercsak. Mondjuk, nem ért teljesen váratlanul, mert előbb meg akart harapni. A jámbor, béketűrő Pali, akivel hónapok óta tanulgatjuk egymást, aki válla fölött mindig kérdőn néz vissza, ha kérlelőn nógatom, és aki csak akkor megy, ha akar, bár igaz, hogy már nagyvonalakba oda, ahova én szeretném.

Kezd egyre tanulságosabbá válni, egyúttal számos kérdést is felvet a kormánykoalíció két pártja között a különböző közintézmények, állami hivatalok élére kiszemelt tisztviselők kinevezése kapcsán kirobbant vita. Konkrétan Radu Berceanu demokrata-liberális közlekedési miniszter duzzogásáról van szó, aki nem tartja hozzáértőnek, éppen ezért nem hajlandó a Tarom állami légitársaság vezérigazgatójává felkenni az RMDSZ által javasolt Gombos Csabát.

Lehet ez úgy hangzik, mintha a (könnyű) drogok nagy pártolója szólalt volna meg bennem, pedig nekem csupán az a furcsa, hogy viszonylag gyorsan és ellenszavazatok nélkül sikerült megszavazni az álomboltok bezárásáról szóló jogszabályt. Azért volt csak viszonylag gyors, mert novemberben már megszavazta a szenátus a jogszabályt, a képviselőház azonban máig halogatta.

Korszakváltást jelez az ukrajnai elnökválasztás eredménye: a Moszkva-barát Viktor Janukovics győzelme azt jelenti, hogy véget ért az az időszak, amíg az Amerika vezette Nyugat-Oroszország megroppanását kihasználva politikailag és katonailag egyaránt háborítatlanul terjeszkedhetett az egykori orosz érdekszférában.

Nem tudom, ki hogy van ezzel, de tapasztalatom szerint a dolgoknak van egy természetes rendje. Például a víz a gravitáció törvényeinek köszönhetően lefelé folyik – általában, tenné hozzá egyik kedves ismerősöm. De a dolgok rendjéhez tartozik az is, hogy a fű zöld és kék az ég. Mondjuk, ez utóbbi csak addig, míg a remeteiek vagy a csomafalviak át nem festik valamilyen más színre. Viccet félretéve, vannak dolgok, amik általában bizonyos sorrendben szoktak...

A felmérések szerint Európában nálunk működik a leggyorsabban az internet. Ezt nem is vonja kétségbe senki, akinek a világháló már a küszöbén kopogtat, vagy a nappalijában tombol. Sok tömbházlakás bejárati ajtaja fölött már ott lógnak az egyik távközlési szolgáltató kábelei, mintegy incselkedve a lakókkal, csatlakozzanak, és fizessék ki a havidíjat.

Alighanem sokakat elgondolkoztatott az elmúlt napokban a hír, hogy az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) úgy találta, Mircea Dinescu törvénytelenül tagja a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanácsnak (CNSAS).

Románia számára jelentős presztízsnyereség, hogy hat évvel a NATO-csatlakozást követően a katonai szövetség teljhatalmú vezető ereje, Washington alkalmasnak találta az országot arra, hogy ide telepítse az európai szövetségeseket az esetleges, Keletről érkező katonai támadás ellen megvédő rakétavédelmi rendszer egyes elemeit.

Megtörténhet, hogy Szent Mihálynak előbb-utóbb komoly konkurenciával kell majd szembesülnie. A harcos arkangyalnak, a mennyei hadak vezérének egy poétával kell versenyre kelnie – ha minden úgy történik ugyanis, ahogy azt a Romániai Írók Ligájának vezetője szeretné, akkor a román ortodox egyház szentté avatja Mihai Eminescut.