2010. március 12., 09:362010. március 12., 09:36
Vajon csak az egyházi vezetõk személyes habitusa vezet az ellentétes következtetésekhez? Vagy netán az egyházak hitvallási, szervezeti különbözõségében keresendõ a magyarázat? Minden bizonnyal ebben is, abban is. Tény, hogy az erdélyi magyar egyházak a kommunista diktatúra idején is különbözõ mértékben álltak ellen a nyomásnak. Míg Papp László nagyváradi református püspök maga is tagja volt a kommunista Nagy Nemzetgyûlésnek, és – Tõkés László megállapítása szerint – a kolozsvári református püspökség a Szekuritáté fiókintézményeként mûködött, a gyulafehérvári római katolikus püspökség nem kötött egyezséget az állammal. Márton Áron és társai a tántoríthatatlanság példaképeiként rögzültek az erdélyi magyar tudatban. Persze, a római katolikus papság sorában ugyanúgy lehettek, voltak, vannak kollaboránsok. Ha esetükben az átvilágítás a gyónási titok megszegését hozná a felszínre, az erõs megrázkódtatást okozna az amúgy is paphiánnyal küzdõ római katolikus egyházban. Talán ez az egyik összetevõje a mai katolikus egyházfõk ellenérzéseinek. Tény, hogy Márton Áron meggyóntatta, és visszafogadta a nyáj közösségébe a megtévedt békepapokat. De az is tény, hogy életmûve tanúsága szerint õ nem bízta csak Istenre a rendezést. „Vétkezni a gyöngeség jele. Az elkövetett hibát jóvátenni férfias magatartás és lelkierõ jele” – vallotta a papsághoz írott egyik levelében. A keresztény élethivatás címû írásában pedig arról értekezett, hogy a keresztény embernek ugyan az égben van az igazi hazája, „útközben építenie kell Isten országát, az igazság és az élet, a szentség és a kegyelem, az igazságosság, a szeretet és a béke országát.” Megtörténhet tehát, hogy ma inkább a tevõlegesen fellépõ protestáns egyházak járnak a Márton Áron által megjelölt úton.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
Látogatottsági adatok