2010. március 11., 10:162010. március 11., 10:16
Félreértés ne essék: dicséretes a valamikor igazi színházat csináló Tompa Miklósról elnevezett vásárhelyi társulat vezetőségének a kezdeményezése, miszerint március 5. és 8. között egylejes jeggyel invitálja a hölgyeket a padsorokba. Annál is inkább, mivel a négy darab közül három esetében a - kistermes - telt ház drágább belépők esetében is garantált. Kettőnél a darab élvezhetősége, a harmadiknál az újdonsága miatt. Viszont jócskán elgondolkodhatna a magyar tagozat menedzsmentje azon, hogy a nagy színpadra, alig egy pár hónappal ezelőtt jelentős anyagi áldozatok árán előállított történelmi dráma mi a csudáért nem kell a nagyérdeműnek még egy árva lejért sem. Nem az a baj, hogy a közönség annyira nem szereti Závada Pál Bethlenjét, hogy még egy fél házat sem képes megtölteni, hanem az, hogy valaki mindezek ellenére is egy olyan darabot próbál a nézőkre erőltetni, amit Magyarországon egyetlen hivatásos társulat sem volt hajlandó műsorra tűzni. Egyezzünk meg: a rendezés, a díszlet, a jelmez, a zene, a színpadi mozgás és a színészi játék mind a helyén vannak. Olyannyira, hogy lehet akár fesztiváldíjat is elhalásznak. Závada Pál írói érdemeit is kár lenne elvitatni. Ám a József Attila- meg Kossuth-díját nem az emberileg teljesen leírt Bethlennel érdemelte ki, és már most borítékolható, nem is azzal fogja megduplázni. Ha a West Enden a mintegy másfél tucatnyi pompás színházi épület és ugyanannyi remek társulat tulajdonosa, Andrew Lloyd Webber képes volt a saját darabját is levenni műsorról, csak azért, mert mindössze elég nagy közönségsikernek örvendett és nem óriásinak, mint a többi, akkor semmiként nem fér a fejembe, hogy a vásárhelyi Nemzeti társulatvezető-rendezője miért erőltet egy olyan darabot, amelyről már a bemutató után kiderült, hogy a bukta receptje szerint készült. Ha ez a műsorpolitika irányelve, a jövő évi nőnapra még ennyi egylejes jegy sem kel el; akkor majd a színháznak kell fizetnie annak, aki hajlandó - legalább egy felvonás erejéig - beülni a nézőtérre. Az ajándék lónak nem nézem a fogsorát, de egy nagy múltú társulatnak az ürességtől kongó széksoraira sem lennék ismét kíváncsi.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.