2010. március 09., 10:432010. március 09., 10:43
Talán-talán álmodozik a politikus – még egy apró sétányt is elneveznek majd róla, ha a kisebbségi létben már sugárútra nem futja. Vagy a rommagyarság tanulmányozására szakosodott értők hümmögve bólogatnak majd, amikor tevékenységét vesézik, és olyanokat mondanak, hogy: „a kisebbségek tér- és identitásszerkezeti változásaiban, a kisebbségi közösségek egyéni és közösségi identitásának alakulásában volt szerepe”.
Ezt persze senki nem fogja érteni, de mégis. Vagy jobbik esetben azt mondják, része volt abban, hogy mégse csángósultunk el, vagy hogy mégse szigetelődtünk el teljesen utak hiányában, vagy átszabta a városképet, vagy az általa beterjesztett törvényre hivatkoznak, vagy ő minő merész elgondolás, azóta is működő autonómiánk egyik alapítója volt. Vagyis én reménykedem, hogy a politikus Kölcsey szellemében hat, alkot és gyarapít. Mert ugye, gondolom én a középszerű fejemmel, mi értelme van annak, ha valaki csak akkor kerül a figyelem középpontjába, ha pimaszul nagy fizetését kell megmagyaráznia, vagy ha sötét intrikákkal kibekkelte amúgy évtizedek óta szorgoskodó szürke eminenciás elv- és párttársát a pozíciójából.
Mi értelme van annak, ha folyton úgy helyezkedik, hogy minden híres ember sajtófotóján rajta legyen, ha száz év múlva, valami rétegkutató hasztalanul próbálja kideríteni, ki a titokzatos férfi, aki minden képen szélesen mosolyog a háttérben, de egyiken sincs a középpontban.
A napokban újabb „nagyember” látogatott a szűkebb pátriámba. És mindenki mutatta neki, hogy mire jutott, mit tett, és persze főleg mit tenne, ha lenne még támogatás, ha kerülne némi pénz. Röpködtek a projektek, a dokumentációk, a biztató vagy visszafogottabb ígéretek. Majd emberünk is odaállt, kihúzta magát, és rámutatott egy hatalmas építményre. Nézd – mondta a nagyembernek – nézd, az ott az ÉN házam.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.