Babos Krisztina

Babos Krisztina

Vidéki nosztalgia

Kamaszkorunkban, de főleg a középiskolában sokat elmélkedtünk arról a barátnőimmel, hogy milyen lett volna százötven-kétszáz évvel korábban születni, kire milyen sors várt volna, mit lett volna szabad megtennünk és mit nem.

Balogh Levente

Balogh Levente

A görög példa

Bár nem kicsit tűnik fontoskodó kampányintézkedésnek, valóban nem árt, ha Victor Ponta újdonsült miniszterelnök létrehoz egy szakértői testületet, amelynek feladata a teljes összeomláshoz közeli görög gazdasági és politikai helyzet Romániára gyakorolt negatív hatásainak csökkentése.

Nagy Orsolya

Nagy Orsolya

Hogyan nem lettem időjós

Gyerekkoromban mindig azt gondoltam, ha nagy leszek, meteorológus leszek, mert akkor mindig azt mondok, amit csak akarok. Nem, nem akartam én szándékosan félrevezetni senkit, csak az én szüleim mindig rám szóltak, hogy igazat mondj, ha kérdeznek, a tévében a bácsi viszont folyton hazudott, mégse vonta felelősségre senki.

Molnár Judit

Molnár Judit

Időpocséklást nyertem

Alig van olyan magára valamit is adó nagyobb üzlet, ahol ilyen-olyan csali nyereményekkel ne csábítgatnák a vevőket. Az egyikben ezt ígérnek, a másikban azt, de végeredményben ez nem is az én dolgom, hisz egy sereg marketinges ezért kap fizetést, legyen az ő gondjuk.

Balogh Levente

Balogh Levente

Kormánymérleg

Egy hét sem telt még el a Ponta-kormány hivatalba lépése óta, de a szociáldemokraták szépreményű miniszterelnökének máris annyi gonddal kellett szembenéznie, mint más kabineteknek egy év alatt. Nagyon hamar meg kellett tapasztalnia, hogy kormányon bizony jóval szűkebb a mozgástér, mint ellenzékben.

Balogh Levente

Balogh Levente

Szakemberek

Tényleg jó dolog e csodálatos ország polgárának lenni. Hiszen itt a hozzáértő politikusok és még szakavatottabb értelmiségi holdudvaroncaik (kevésbé líraian: televíziós bérmegmondó emberek) szemmel láthatóan tényleg csak azért aggodalmaskodnak és azért cselekszenek, hogy az állampolgárok közérzete minél jobb legyen.

Páva Adorján

Páva Adorján

Mások derbije

Kedd este igazi ízelítőt kapott Európa annak az országnak a futballjából, amelyre az elmúlt napokban minden figyelem összpontosult, hiszen tegnap Bukarest adott otthont a második legrangosabb kontinentális kupasorozat, az Európa Liga fináléjának.

Babos Krisztina

Babos Krisztina

Miért utáljuk a hatóságot?

Normális országokban olyankor kap az ember bírságot, ha vét a közösség érdekei ellen, megsért olyan normákat, melyek a köz jólétét hivatottak szolgálni. Épp ezért kicsikét szégyelli is, ha ilyesmire kerül sor, arra pedig még gondolnia sem illik egy becsületes polgárnak, hogy ne fizesse ki a büntetést.

Benkő Levente

Benkő Levente

Intő jel

Győztes helyhatósági és parlamenti választások utáni időkre készül bebiztosítani remélt fölényét a Szociálliberális Unió (USL). Legalábbis ezt sugallja a pártszövetségnek a parlamenti választásról rendelkező törvény módosítására tett indítványa, amely – a vesztésre álló Demokrata-Liberális Pártból (PDL) való átnyergelések nyomán is kialakult erőviszonyoknak köszönhetően – úgy ment át a szenátusban, mint forró kés a vajon.

Bíró Blanka

Bíró Blanka

Sziporkázó székely

Megmutatkozott nekem a mítosz, és azóta csak boldogan kacarászom, hogy hú és nahát, ilyen is van, és ki hitte volna. A mítosz szép türelmesen kivárta, amíg eszembe jut, elgondolkodom rajta, majd legyintek, hogy á, ez csak egy mítosz, s erre felfedte magát teljes pompájában, hogy csak úgy kápráztam.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Stabil kételyek

Az ország, ahol legyek módjára hullanak a kormányok – ezzel a címmel közölt elemzést Romániáról a napokban a The Economist, elsősorban gazdasági szemszögből körüljárva a Boc-, majd az Ungureanu-kormány bukásának okait.

Nagy Orsolya

Nagy Orsolya

Extrém sport, járdán

Felháborodva meséli édesanyám, hogy egyik délután valami suhancok a járdán ütötték el kis híján – biciklivel. A két srác szélsebesen kerekezett a színház melletti járdán, s mikor anyám és a barátnője már túl közel voltak, csengetni meg kiabálni kezdtek, hogy azonnal álljanak félre. Anyám nem az a csendes-bocsánatkérős típus, ha igaza van, nem volt hát rest kioktatni a kölyköket, hogy itt gyalogosok szoktak járni.

Balogh Levente

Balogh Levente

Ingyenebéd

Stabilitás mindenek felett – valahogy így lehetne megfogalmazni azt az alapelvet, amelyet a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank és az Európai Bizottság illetékesei alkalmaztak, amikor beleegyeztek a közalkalmazotti bérek megemelésébe és a nyugdíjakból jogtalanul lecsippentett összegek visszafizetésébe a román kormány leendő illetékeseivel folytatott, késő estébe nyúló szombati egyeztetéseken.

Molnár Judit

Molnár Judit

Országocskám, bruhaha!

Nagy hullámokat vetnek a zavaros (politikai) vizek, s ahogy az ilyenkor lenni szokott, mindig megdagad a fene nagy hazafias lélek. És pufognak a frázisok jobbra meg balra – végső soron teljesen mindegy is az irány –, az nálunk alig-alig számít.

Balogh Levente

Balogh Levente

Ellenzékben

Az RMDSZ komolyan aggódik amiatt, hogy minden eddiginél erősebbnek tűnő riválissal kell megküzdenie a magyarok voksaiért. Legalábbis ez szűrhető le abból, hogy a kormány bukása után ellenzékbe kényszerülő szövetség elnöke előre hozott választások kiírását szorgalmazta.

Balogh Levente

Balogh Levente

Csillag születik

Azt már a bolsevik szakirodalomból is tudjuk, hogy a kommunistákat különleges anyagból gyúrták, és ezt ma is újra és újra bebizonyítják.

Páva Adorján

Páva Adorján

Nincs pihenés

Úgy néz ki, az RMDSZ-nek sikerül épségben kivezetnie magát az elmúlt időszakban dúló politikai viharból – most már csak az a kérdés, hogy az őszi parlamenti választásokig, amikor minden bizonnyal ismét fontos szerepre pályázik majd Bukarestben, a szövetség mennyi hasznot tud húzni a kényszerpihenőből.

Molnár Judit

Molnár Judit

Álcázott önkínzás

Nem győzöm elégszer hangoztatni, hogy végképp megöregedtem: már nagyon sok mindent nem értek a körülöttem rohangászó világból, s van olyasmi is, amit érteni vélek, aztán kiderül, hogy szó sincs róla. Az „én időmben” például az utcán magukban beszélőkről egyértelműen az volt a közvélemény, hogy egy kissé gyengébb az értelmük az átlagnál.