Balogh Levente
Beigazolódott a papírforma: a balliberális USL pártszövetség kemény vereséget mért a Demokrata-Liberális Pártra (PDL) a vasárnapi önkormányzati választásokon. A PDL bukása borítékolható volt, hiszen 2008-tól másfél hónappal ezelőtti ellenzékbe szorulásáig kormányzása mindennek mondható volt, csak sikeresnek nem, a választók pedig most verték el rajta a port a gazdasági válság miatti megszorító intézkedésekért.
Babos Krisztina
A helyhatósági kampányban idén is rengeteg mocskos húzást vetettek be egyes politikusok a voksok megszerzése érdekében. Szatmár megyében két említésre méltó eset történt. Az egyik a Tőkés László magánéletében vájkáló könyvvel volt kapcsolatos.
Rostás Szabolcs
Sokan már fel sem kapták a fejüket a helyhatósági megmérettetést megelőző időszakban, sőt a választás napján tapasztalt megannyi magyarellenes kijelentésre, akcióra, megnyilvánulásra, pedig a felfokozott korteskedésnek a kisebbségi közösség elleni támadás volt az egyik „csatolt áruja”.
Molnár Judit
A tavalyi érettségi nagy újdonsága volt, hogy az akkori miniszter bizonyos iskolákat bekameráztatott, hogy ezzel meg lehessen előzni a másolást. Végül nem hozták nyilvánosságra a messzi távolba meredő szerkentyűk eredményességét, de az én oldalamat már az elején piszkálta a „mindenki magából indul ki” népi bölcsesség.
Balogh Levente
Magyar szempontból az elmúlt huszonkét év legkeményebb választási kampánya zárul a hétvégén. Ennyire még sosem volt nagy a tét: egyszerre három magyar szervezet – két párt, az EMNP és az MPP és egy magát makacsul kisebbségvédelmi szervezetként definiáló, de pártként viselkedő alakulat, az RMDSZ – száll harcba a magyarok szavazataiért az önkormányzati választásokon.
Szucher Ervin
Pironkodva írod köszöntőleveledben, hogy idei születésnapomra a szokásos jókívánságok mellé képtelen vagy csatolni a szintén szokásos zöldhasút, mert a nyugdíjadból nem telik, hiszen miután új jachtot vásároltál, még befizettél egy másfél hónapos nyaralásra a Bahamákon. Bácsikám, szívből kérlek, azonnal mondd vissza a tengerparti kiruccanást!
Alapvetően valóban semmilyen kivetnivaló nincs abban, hogy európai uniós tagállam politikusa éppen a választási kampány hajrájában vendégeskedik egy másik tagállam politikai alakulatai valamelyikének választási rendezvénysorozatán.
Megbeszélésről jöttem lefelé a Monostor negyedből (ahova elég ritkán járok) a központba, amikor a különben négysávos Monostori úton (calea Moţilor) jókora forgalmi dugó mellett volt alkalmam elballagni. A domb tetejéről egy benzinkút környékétől olyan háromszáz méteres kocsisor kanyargott lefelé, ameddig a szem ellát. Talán a kakasos templom környéki útkereszteződésig.
Páva Adorján
Lehet arról vitatkozni, hogy a negatív kampány mozgósító erővel bír-e az erdélyi magyar szavazópolgárok körében, az viszont nem kérdés, hogy a félelemkeltés és a kirekesztés mindenki számára elfogadhatatlan.
Molnár Judit
Visszatérni látszanak a régi szép idők: ismét jelentőséget kap a köztér, felerősödik a közbeszéd, mindannyiunk ügye lesz a közügyek intézése. Csakhogy... ébresztő, mert közhely ez az egész! Szó sincs az antik Athén nyüzsgő agorájáról, a római fórumról, a középkori templom-, illetve a későbbi vásárterek hangoskodásairól – ez a mostani csak afféle mímelés, nem agora, csak agorásdi.
Rostás Szabolcs
Noha ilyen rövid idő alatt általában korai messzemenő következtetéseket levonni egy kormány tevékenységéről, máris nyilvánvaló, hogy az egy hónappal ezelőtt beiktatott román balliberális hatalom ballépések egész sorozatával kezdte mandátumát.
Nagy Orsolya
Mindig nevetek, ha valaki azt mondja, hogy autójának, számítógépének vagy egyéb elektronikai cikkének „lelke van”. A férjem például előszeretettel szidja azt a szegény gépet, ha éppen a játékban pechje van, de olyat is láttam már, aki szerint az öreg jármű csak akkor indul el, ha szépen beszél vele. Én is szeretem Asimovot meg a többieket, de azt hiszem, attól még messze állunk, hogy a komputeragyak öntudatra ébredjenek – bár ki tudja, valamilyen...
Balogh Levente
Harmadik alkalommal emlékezhetünk úgy az újkori magyar történelem legnagyobb tragédiájára, a trianoni diktátumra, hogy közben ünnepelünk: a történelmi Magyarország idegen hatalmak általi szétdarabolásának évfordulóján a nemzeti összetartozást hangsúlyozzuk.
Molnár Judit
Nekem megadatott az, ami élete során ritkán adatik meg egyszerű halandónak: találkoztam egy kövülettel. Igaz, hogy nem az utcán sétált velem szembe egy brontoszaurusz, hanem felszállt a buszra. És nem őshüllőnek, hanem egy teljesen normális fiatalembernek nézett ki. De hogy kövület volt, azt, ha kell, esküvel is tanúsítom.
Balogh Levente
Úgy tűnik, tényleg elkezdett dübörögni a román gazdaság, hiszen az állam azt is megengedheti magának, hogy csak úgy „hozzávágjon” értékes ingatlanokat bizonyos magánintézményekhez. Persze senkit se tévesszen meg, hogy a jegybank sepsiszentgyörgyi fiókjának egykori székhelyéül szolgáló épületrészt a kormány az ortodox egyháznak adományozná.
Balogh Levente
Életre szóló élményt jelent olyan emberekkel találkozni, akik annyira imádják saját nemzetüket, hogy más nemzeteket már csak gyűlölni tudnak. Ők a mindennapok utcai vagy bolti harcosai, akik önkéntes nemzet- és nyelvőrként, román nemzeti öntudattól dagadó kebellel és fröcsögő nyállal ordítanak rá a mellettük vagy hozzájuk magyarul beszélőkre.
Rostás Szabolcs
A helyhatósági választást megelőző kampányban az RMDSZ-es üzenetek visszatérő motívuma, hogy az alakulat magyar vetélytársai semmilyen eredményt nem képesek felmutatni, ehhez képest a szövetség megvalósításainak, vívmányainak se szeri, se száma.
Bíró Blanka
Könyörtelen vagyok. Irgalmatlanul tizedelem az ismerőseimet. Mármint a közösségi portálon. Eldöntöttem, hogy nincs több halogatás, félrenézés, a saját profilomban én vagyok a teljhatalmú, és kényúrnő módjára kivágom azt, aki például alattomos módon kampányol.