Akik számítanak

A választás lehetőségét felkínáló magyar pártok az új versenyhelyzetben tudatosan hívják fel a figyelmet a legnagyobb rivális hibáira, gyenge pontjaira, hiszen éppen azért van keresnivalójuk a politikai palettán, mert ezeket bizony nagyon sokan és sokszor felrótták már a rangidős érdek-képviseleti szövetségnek. A negatív kampány egy jól ismert marketingtechnikai fogás a politikában is, amelyet a szakma semlegesként kezel, azaz nemcsak a „rosszak” fegyvere, ugyanúgy lehet jól, eredményesen és – egy kis humorral fűszerezve – még rokonszenvesen is művelni. Az RMDSZ azt a védekező taktikát választotta, hogy megpróbálja elhitetni, az EMNP vagy az MPP csak a sárdobáláshoz ért, miközben a szövetség „a jó fiúként” azt próbálja közvetíteni, amit pozitívumként lehet felmutatni. Ezzel nem is lenne baj akkor, ha a pártkommunikátorok valóban elhinnék, az általuk megvalósításoknak nevezett foldozgatások meghozzák a várt sikert.

Merthogy egyre világosabb: még maguk sem bíznak ebben, hiszen ahogy közelednek a választások, egyre inkább kiüt rajtuk a zsigeri félelem. Ugyanis mással nem lehet megmagyarázni azt a rendkívül meggondolatlan kommunikációs fordulatot, amely segítségével az utolsó métereken azt akarják elhitetni, ha nem a tulipánra ütjük a pecsétet, akkor gyakorlatilag a magyarellenes balliberális erőkre szavazunk.

Akkor hogy is van? Éppen a szövetség választási szlogenjének ellentmondva: mégsem számít minden magyar? Csak az, aki az RMDSZ-re szavaz? Pedig előre borítékolható, hogy közösségünk jelentős hányada vasárnap nem fog a tulipán jelére voksolni. ők nem számítanak, sőt immár ellenségek? Sokan otthon maradnak, pontosan azért, mert már egy jó ideje nem érzik magukat tartalékos pártkatonáknak, akiket négyévente a fülkékbe rendelnek a vezérkar pozícióinak megtartása érdekében. És igazuk van akkor, amikor úgy érzik, ennél azért nagyobb odafigyelést érdemelnek.