A tét az RMDSZ számára a legnagyobb, hiszen neki van a legtöbb veszítenivalója. A hatalomhoz hozzászokott szövetségnek most, hogy kiszorult a kormányból, az önkormányzati tisztségek megtartása jelenti az esélyt arra, hogy anyagilag is kibekkelje az ellenzéki időszakot, és elhelyezze a kormányapparátusból kiesett embereit.
Mivel pedig az RMDSZ ellenzékbe kényszerült, és két rivális is szorongatja, megrettent a további pozícióvesztés lehetőségétől, és élet-halál harcnak tekinti a kampányt. Ezért nem sajnál pénzt, időt és energiát, és a negatív kampány sem derogál. Persze az ellenfelek sem hagyták ki sem a pozitív, sem a negatív kampány nyújtotta lehetőségeket, hiszen az MPP is szeretné megtartani pozícióit, az újonnan alakult EMNP-nek pedig létjogosultságát kell bizonyítania. Az RMDSZ ismét csak arról próbálja meggyőzni a polgárokat, hogy az egységes, eddig szinte az RMDSZ hitbizományának számító képviseletet Budapestről akarják szétbombázni a „megosztottság importálásával”.
Vagyis olyan kiskorúnak tekintik a romániai magyarokat, akik önmaguktól még arra sem képesek, hogy önálló politikai preferenciák mentén polarizálódjanak. Ráadásul furcsa a megosztottságra való panasz attól az alakulattól, amely elutasította a koalíció lehetőségét. A budapesti politikusok erdélyi kampányolása kapcsán persze nem a „megosztás” fáj a szövetség vezetőinek, hanem – ahogy azt egyikük szerdán bevallotta – az, hogy a Fidesz nem az RMDSZ-t támogatja.
Holott bízni kellene abban, hogy a magyar polgárok fel tudják mérni, kitől mit várhatnak. Vasárnap pedig mindenki menjen el szavazni, és arra a pártra és azokra a jelöltekre üsse a pecsétet, amelyről és akikről úgy véli, a leghatékonyabban és -hitelesebben lesznek képesek képviselni az ő személyes, illetve a magyar közösség érdekeit.
Elnökválasztás előtt áll, és háborog az ország. A választópolgárnak el kell döntenie, hogy az egykori suszter „aranykorszakát” felelevenítő aktivista „megmondóember” vagy a matematikában kimagasló eredményeket felmutató jelölt mellé üti a pecsétet.
Sokszor mondták már a romániai választások kapcsán, hogy két rossz közül kell választani, ezért szavazzunk a kisebbikre – a mostani elnökválasztás viszont már arról szól, hogy nem a nagyobbik rosszat, hanem a katasztrófát kell elkerülni.
Egy soha el nem mondott személyes történetet mesélnék el 1986-ból. Épp elvégeztem az egyetem fizika szakán az első évet. Elviselhetetlen hőség volt Temesváron.
Az eredményt látva kijelenthető: a kormánypártok akkor is nehezen tudtak volna jobb eredményt összehozni a szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion számára az elnökválasztáson, ha a kampányidőszakban közvetlenül mellette korteskednek.
Románia most aztán nem marad le: a dekadens Nyugattal egy időben rendelte be magának a szélsőséges-populista-szuverenista tisztítódesszertet.
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.