Rostás Szabolcs
Az Ungureanu-kormány menesztését eredményező bizalmatlansági indítvány sikere újfent bebizonyította, hogy a román politikában minden elképzelhető, sőt még annak ellenkezője is. A jobbközép kormánykoalíció az utolsó pillanatig hitte, hogy a demokrata honatyák masszív átpártolása nem lesz elegendő az ellenzéknek, a balliberálisok pedig sokáig nem tudták eldönteni: érdekükben áll-e kormányt buktatni és ezáltal hatalomra kerülni egy hónappal a...
Molnár Judit
Ahogy évek óta mindig teszi, férjem most is elment, hogy kiváltsa az idei horgászengedélyét. Kifizette az éves díjat, és már indult volna a dolgára, amikor kérték tőle a személyi igazolványát. Nincs nálam, mondta, de miért szükséges? Le kell fénymásolnunk, kell az engedélyhez.
Balogh Levente
Bár a kormány fő erejét adó Demokrata-Liberális Párt igyekszik magabiztosnak mutatkozni a pénteki bizalmi szavazás előtt, a jelek szerint nem tartja elképzelhetetlennek, hogy az ellenzék által benyújtott bizalmatlansági indítványt a még – elvileg – meglévő parlamenti kormánytöbbség ellenére is megszavazzák.
Balogh Levente
Komoly versenytársat kapott a Dacia a legkeresettebb román exportcikk és országbrand-alakító elem kategóriában: a román koldusok, zsebtolvajok és prostituáltak elszántan menetelnek az első hely felé. Vagyishogy nem menetelnek, hanem úgy szállítják őket a szervezett bűnbandák, autóbuszokkal.
Benkő Levente
A romániai sajátos demokrácia olykor szép arcát is képes megmutatni. Bizonyságul szolgál erre az alkotmánybíróság ama döntése, miszerint az elmúlt másfél évben a pénzügyi hatóságok jogtalanul tartották vissza a nyugdíjakra kivetett egészségbiztosítási járulékot.
Babos Krisztina
Pár éve betévedtem véletlenül egy üzleti konferenciára, egész pontosan egy kezdő vállalkozók számára tartott felkészítőre. Akkor is kampányidőszak volt, úgyhogy inkább szólt a politikai propagandáról mint a szakmaiságról, egy dolog azonban megütötte a fülem: az előadó arról beszélt, hogy egy üzleti vállalkozás akkor életképes, ha egy igényt elégít ki.
Páva Adorján
Az Európai Unió vezető fórumainak lassan ténylegesen állást kellene foglalniuk: továbbra is szabad kezet adnak abban, hogy egyes tagállamok a nemzeti érdekek jogos védelme érdekében önhatalmúlag megsértsék az Unió alapelveit, vagy pedig azt kellene végre kimondani, hogy maguk az alapelvek rosszak.
Molnár Judit
Értékeinket úgy pazaroljuk, úgy szórjuk szanaszéjjel, mintha óriási, feneketlen zsákból halásznánk elő őket. Pedig a zsáknak nagyon is látszik a feneke, s ha egyszer kiürül… Siránkozásra biztosan lesz alkalom, de kinek lehet – valós – célja a siránkozás?!
Rostás Szabolcs
Lassan lejár a február elején beiktatott Ungureanu-kormány száznapos kegyelmi időszaka, amelynek folyamán még nem szokás az alapos számonkérés, viszont a kabinet eddigi tevékenységével kapcsolatos tapasztalatok nem sok jóval kecsegtetnek a későbbi elszámoltatás perspektívájában.
Nagy Orsolya
Ki mondta, hogy nem lehet saját udvara annak, aki tömbházban él? Hogyne lehetne. Csak egy pár cölöp, némi drót meg valami piros-narancssárga szalag kell hozzá. Legalábbis így gondolja szomszédaink egy része.
Balogh Levente
A román parlament odajutott, hogy immár nem attól érdekes, milyen jogszabályokról folyik vita a padsorokban, hanem attól, hogy valóságos vándorlási hullám indult el a kormányoldal felől az ellenzéki pártok irányába. Lassan ott tartunk, hogy fogadásokat lehet majd kötni, a következő napon hány demokrata-liberális vagy UNPR-es képviselő jelenti be, hogy kilép eddigi frakciójából.
Molnár Judit
Ha a tudás hatalom, és ha a modern jogállam négy hatalmi tartópillére közül az egyik a szabad sajtó, akkor a legegyszerűbb összeadással a két állításból valami egészen mesés erőt lehetne kovácsolni.
Balogh Levente
Az, hogy a romániai magyarság növelhesse, vagy legalább megtarthassa befolyását a helyi, illetve az országos képviselőtestületekben az önkormányzati, illetve a parlamenti választásokon, csakis úgy érhető el, hogy az immár három magyar politikai alakulat közös jelölteket indítson ott, ahol a magyarok nincsenek olyan többségben, hogy nyugodt szívvel versenyezhessenek egymással a magyar jelöltek. A kényszerhelyzet ellenére most természetesen ott tartunk, hogy az...
Balogh Levente
Ha most Real Madrid-szurkoló lennék, akkor valószínűleg azonnal „átigazolnék” a Barcelonához. Már ha az ősrivális katalán klub nem követte volna el ugyanazt az ökörséget, mint a madridi blancók. A királyi klub ugyanis úgy döntött, módosítja a címerét, mégpedig úgy, hogy eltünteti a keresztet az abban látható korona tetejéről.
Benkő Levente
Lehetetlen fel nem figyelni és egyet nem érteni a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség általános helynöke és irodaigazgatója, Potyó Ferenc szavaival.
Bíró Blanka
Most hogy már sárgáll a pitypang és a som, egyre gyakrabban jut eszembe, hogy vannak, akik egyszerűen csak hátramennek a kertbe, palántáznak, magot vetnek, ültetnek, majd kapálnak, gyomlálnak, végül kiskosárba begyűjtik a termést, befőzik, újságpapír közé lerakják a pincébe, felhordják a padlásra, s közben nem nyitják ki ötezer hatszázhuszonötször a laptopot, hogy hadlám, kell a rózsatövekre trágya, és ha kell, szerves vagy szervetlen, és mikor érdemes...
Rostás Szabolcs
Bejött tehát az Orbán Viktor által napokkal ezelőtt már megszellőztetett papírforma: a Fidesz Áder János európai parlamenti képviselőt jelölte köztársasági elnöknek. Ezzel gyakorlatilag nagyon hamar, néhány héten belül pont kerül az államfői poszt körül Schmitt Pál plágiumbotránya, majd az elnök lemondása nyomán kialakult vita végére, hiszen kétharmados többségükkel a kormánypártok már az első fordulóban a Sándor-palotába „segíthetik”...
Nagy Orsolya
Van valami a macskákban, valami furcsaság. Valamiféle megkérdőjelezhetetlen felsőbbrendűség, ami csak úgy sugárzik belőlük. Valami mérhetetlen lenézés a tekintetükben, amitől az ember olyan szánalmasnak, kicsinek és tudatlannak meg közben rondának és behemótnak érzi magát.