2012. június 04., 08:302012. június 04., 08:30
Hogy a mai napig meghatározó trauma a trianoni szétszakíttatás, az is bizonyítja, hogy a 2010-ben hatalomra jutott konzervatív kormány egyik első döntése volt az összetartozás emlékünnepének bevezetése.
A rendszerváltás óta a magyar kormányoknak szembe kellett nézniük azzal, hogy a trianoni trauma továbbra is feldolgozatlan. A balliberális kormányok láthatóan nemigen tudtak mit kezdeni a határon túliakkal – a számukra biztosított támogatással letudottnak vélték a kötelezettségeiket. A jobboldali kormányok 15 millió magyarban gondolkodtak, és az egyetemalapítások révén tevékenyen is megpróbáltak hozzájárulni a külhoni magyar közösségek gyarapodásához. A második Orbán-kormány új alapokra helyezte a magyar–magyar kapcsolatokat: a nemzeti összetartozás elvont eszméjét a könnyített honosítás biztosításával konkrét formába öntötte. A külhoni magyarok védelmére ugyanakkor még mindig nincs kellő eszköze, ám a szocialista-liberális kormányokhoz képest akár a konfliktusokat is felvállalja a hamis idill látszatának fenntartása helyett.
Más kérdés, hogy Budapest olyan konfliktust is felvállalt, amelyet nem feltétlenül kellett volna – legalábbis nem úgy időzítve és nem hivatalosan, lásd a Nyírő-ügyet. A mostani retorika és egyes külsőségek azt jelzik, a kormány arra az alapvetésre épít, hogy 1944-ben megszakadt a jogfolytonosság Magyarországon, így annak helyreállítására törekszik. Ez nem is baj – a trianoni trauma ugyanúgy él, mint akkor, ám ma a jelek szerint mások az eszközök a feloldására: a revízió eszméjét a határok fölötti, konkrét, politikai, kulturális és gazdasági kapcsolatépítéssel próbálják fölváltani.
Oda kell viszont figyelni, hogy a Horthy-korszakból valóban annak pozitívumai mentődjenek át: az üres neobarokk fellengzősség helyett az egész nemzet gazdasági és kulturális gyarapodásának fontosságát hangsúlyozó bethleni és klebelsbergi eszme.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Az eredményt látva kijelenthető: a kormánypártok akkor is nehezen tudtak volna jobb eredményt összehozni a szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion számára az elnökválasztáson, ha a kampányidőszakban közvetlenül mellette korteskednek.
Románia most aztán nem marad le: a dekadens Nyugattal egy időben rendelte be magának a szélsőséges-populista-szuverenista tisztítódesszertet.
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Látogatottsági adatok