2012. június 01., 09:102012. június 01., 09:10
Ez nem azt jelzi, hogy az állam azt sem tudja, mit kezdjen töménytelen vagyonával , csupán azt, hogy egyrészt az egyenlők között ma is vannak egyenlőbbek, másrészt azt, hogy a frissen hatalomra került szocialista-liberális kormány ugyanúgy az ortodox egyházat tekinti egyik legfőbb partnerének a magyarlakta erdélyi települések etnikai és vallási arányainak megbontásában, mint elődei. Ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen egyrészt kampány van, és a Nyírő-újratemetés kapcsán a bukaresti hatóságok részéről tapasztalt ámokfutás (amit az sem enyhít, hogy a magyar fél sem teljesen támadhatatlan az ügyben) már jelezte: a magyar kártya kijátszása továbbra is része marad a kabinet kampánystratégiájának.
Másrészt vannak távlatibb, „magasztosabb” célok is: arra számítanak, hogy az államegyházként funkcionáló román ortodoxia segítségével egyszer sikerül teljes mértékben, véglegesen meghódítani a még ma is nagyszámú magyar által lakott vidékeket. A bankfiók épületére az ortodox egyháznak amúgy egyházként nincs szüksége, hiszen az ország egyik legvirágzóbb vállalkozása, éves bevétele eléri a 90 millió eurót. A hódítás letéteményeseként viszont annál inkább, hiszen minden, magyar közegben ortodox kézbe kerülő ingatlan egyben azt is jelenti, hogy az román kézbe került.
Ha a kormány komolyan gondolja az ajándékozást, akkor valóban itt az ideje a nemzetközi közvéleményhez fordulni. A hivatalos EU ódzkodása a kereszténységtől ez esetben abszurd módon akár még kapóra is jöhet – most akár még Daniel Cohn-Bendit-et és elvtársait is szívesen látnánk, hogy az erdélyi és partiumi városok főterén tüntessen a fasiszto-klerikális reakció kisebbségellenes lépései ellen. Persze komolyabb fellépésre is szükség lesz – abban ugyanis biztosak lehetünk, hogy a hagymakupolás térhódítás magától nem áll le.
Miközben Nicușor Dan választási győzelme kedvező fejlemény a magyarok számára, hiszen sikerült elkerülni, hogy az országnak szélsőjobboldali, magyargyűlölő elnöke legyen, azért olyan sok okunk még sincs az önfeledt ünneplésre.
Románia leginkább ahhoz a katonához hasonlít, akire a csatában rálőttek, de szerencséjére a füle mellett elsüvített a puskagolyó – tömören így foglalható össze az államfőválasztás végeredményének legfőbb következtetése.
Elnökválasztás előtt áll, és háborog az ország. A választópolgárnak el kell döntenie, hogy az egykori suszter „aranykorszakát” felelevenítő aktivista „megmondóember” vagy a matematikában kimagasló eredményeket felmutató jelölt mellé üti a pecsétet.
Sokszor mondták már a romániai választások kapcsán, hogy két rossz közül kell választani, ezért szavazzunk a kisebbikre – a mostani elnökválasztás viszont már arról szól, hogy nem a nagyobbik rosszat, hanem a katasztrófát kell elkerülni.
Egy soha el nem mondott személyes történetet mesélnék el 1986-ból. Épp elvégeztem az egyetem fizika szakán az első évet. Elviselhetetlen hőség volt Temesváron.
Az eredményt látva kijelenthető: a kormánypártok akkor is nehezen tudtak volna jobb eredményt összehozni a szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion számára az elnökválasztáson, ha a kampányidőszakban közvetlenül mellette korteskednek.
Románia most aztán nem marad le: a dekadens Nyugattal egy időben rendelte be magának a szélsőséges-populista-szuverenista tisztítódesszertet.
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.