2012. május 31., 09:032012. május 31., 09:03
„Ez a párt nem szól semmiről: ez egy nulla” – jelentette ki nemrég az Erdélyi Magyar Néppártról az RMDSZ főtitkára, egyben kampányfőnöke. Aki aztán leaszfaltozott utakkal, magyar iskolákkal, felújított templomokkal, a Sapientia EMTE akkreditációjának megszerzésével, a kolozsvári Mátyás-szobor felújításával, no meg a MOGYE (meg sem alakult) magyar karával bizonygatta, mennyire kiérdemli az RMDSZ a választók voksait.
Nos, ennél nagyobb csúsztatást nemigen követhet el politikai alakulat, amely minden jel szerint jelentős szereptévesztésben szenved: úgy próbálja elszámoltatni ellenzékét, mintha nem ő diszponált volna pénz, paripa, fegyver fölött. Huszonkét éves regnálása alatt – amelyből másfél évtizedet ráadásul hatalomban töltött – az RMDSZ nem először sugallja azt az erdélyi magyaroknak, hogy egyfajta kegyet gyakorol, amikor politikai és közképviseleti szerepéből adódó lehetőségeivel, befolyásával élve küzd a közösség kisebbségi, anyanyelvhasználati, kulturális jogaiért, életszínvonalának emeléséért.
Mintha legalább is négyévente nem erre kötelezné el magát, nem erre kapna felhatalmazást mindazoktól, akik a tulipán jelére ütik a pecsétet, ennek fejében pedig munkát, érdekérvényesítést várnak cserébe. Eközben visszás eredménytelenséget, semmittevést olvasni egy mindössze nyolc hónapja létrejött párt fejére, amelynek eddig alkalma sem volt megvetni a lábát az önkormányzatokban vagy a parlamentben, így értelemszerűen költségvetési források sem álltak rendelkezésére járdaöntéshez, útfelújításhoz, szalagátvágáshoz.
Az RMDSZ-nek viszont eközben bőven kijutott az állami pénzekből, ezeknek a felhasználását pedig – legyen szó kormányforrásokról vagy a kisebbségi közösségnek járó támogatásról, értsd: Communitas-alap – a választók joggal kérhetik számon az alakulattól. Vagy legalább véleményt mondanak minderről, amire a választások kiváló alkalommal szolgálnak.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.