• Vélemény

Már csak a Molotov-koktélok hiányoztak Marosvásárhelyről. Abból a városból, amely több szempontból is az erdélyi választási hadviselés stratégiai központja. Ahol borítékolható volt, hogy a hatalmon lévő fél minden eszközt bevet pozíciói megtartásáért, ugyanakkor abban is hinni lehetett, hogy valós esély van a történelemfordító változásra.

Egyre gyakrabban ajánlják még a szakemberek is, hogy terápiás célból tartsunk otthon állatot. A depressziósoknak vagy a depresszióra hajlamosaknak például a kutyatartást javasolják. Az állat ugyanis naponta legalább egyszer, de inkább kétszer ráveszi a gazdit, hogy vigye le sétálni és a dolgát végezni, így megelőzhető, hogy a kedélybeteg napokig ne mozduljon ki a levegőre, ami súlyosbítaná állapotát.

Ha korunk valamelyik írója politikai bohózathoz keresne témát magának, javasoljuk neki: látogasson el Romániába. A Nyírő József újratemetése körül kirobbant, immár államközivé terebélyesedett botrány ugyanis a műfaj minden ismérvét magában hordozza, ráadásul a kelet-európai valóság által diktált sztoriban olyan intenzitással váltakoznak a drámai és a komédiába illő elemek, hogy az felülmúl bármilyen kitalált forgatókönyvet.

Ha nem is egy nyisszantással, de a mesebeli szegénylegény vagy kiskirályfi előbb-utóbb levágja a sárkány összes fejét, a tisztességes mesékben legföljebb hetet. Csakhogy a tisztességes mese és a nagyon is tisztességtelen valóság közelről sem ugyanaz: a valóságban megszámlálhatatlan a sárkányfej, s bárhogy is igyekezzék a szegénylegény vagy a legkisebb királyfi, ami lehull, azonnal vissza is nő.

Ahogy a Ponta-kormány hatalomra kerülésével és a választások közeledtével egyre elképesztőbb méreteket öltő magyarellenes hisztéria „dübörög” – lásd a Nyírő József újratemetése kapcsán elfoglalt kicsinyes, elutasító bukaresti álláspontot; igaz, az is méltatlan, hogy az ügyet a román félhez hasonlóan a magyar oldal is kampányeszközként használja –, már nem is lenne meglepő, ha a képviselőház tudatosan szavazná meg a felsőház által...

Virágot kapni mindig öröm. Vagyis majdnem mindig. Férfiként ugyanis nem igazán szoktam hozzá ahhoz, hogy virággal kedveskedjenek nekem, ehhez képest most tíz napja jókora tulipán virít az ablakomban. Az történt ugyanis, hogy az önkormányzati választási kampány kezdetén azon tömbház falára, amelyben lakom, jókora molinót szereltek, amelyen történetesen a tulipános jelöltek ajánlják magukat, és a stilizált virág pont a konyhaablakom elé került.

Megvadítanak engem ezek a repcemezők. Ott sárgállanak buján, és én csak hajtok el mellettük, holott legszívesebben lerúgnám a tűsarkút, és végig az aranyló, bólogató virágok között a szűrt fényben, vagy földig érő felhők között. Régen nem volt divat a repce, a pityókaföldek miatt soha nem hagytam volna csapot-papot, a szép sorokban felhúzott krumpliágyások között nem akartam végigrohanni, még jól emlékszem a kínszenvedéses iskolai...

Mióta lakótelepre költöztem, a bőség zavarában szenvedek, éspedig nemcsak hangos szomszédok, hanem hipermarketek dolgában is.

Talán sorsszerűnek mondható, hogy akkor, amikor végre teljesülhet Nyírő József végakarata, és visszafogadja magába az erdélyi föld, a Madridban 1953-ban elhunyt írót olyan gondterhelt világban temetik újra Székelyudvarhelyen, mint amilyen ellen élete nagy részében küzdött.

Habár a sportágat kicsit is ismerők számára önmagában az összehasonlítás szentségtörésnek számít (éppen erre mondja a szakzsargon, hogy zongorázni lehet a különbséget), jó pár tanulság levonható a román és az európai labdarúgás között tátongó színvonalbeli szakadék alapján.

Közhely, hogy a választási kampány nem más, mint manipuláció, melynek elsődleges célszemélyei a legkevésbé képzett társadalmi osztály tagjai. Épp ezért nem mentes a kimondottan infantilis elemektől sem.

Igazat adhatunk Crin Antonescu liberális pártvezérnek abban, hogy a kormányzó USL szövetség által az országra rákényszeríteni akart új választási törvény elsődleges célja nem az, hogy megfossza a magyarokat a parlamenti képviselettől.

A látszólag békés, kampányközi években sem ritka, hogy váratlanul (?!) a felszínre bukkan egy-egy törvénytelenségeket rejtő dosszié, felröppen egyik vagy másik politikusról, közéleti személyről ilyen vagy olyan, pozitívnak semmiképpen sem mondható híresztelés, de amikor kampány van... Hát akkor bármikor bárkiről bármi „kiderülhet”.

Immár százszázalékosan megbizonyosodhattunk róla, hogy a Victor Ponta vezette új román kormány számára nem csupán múló, ellenzékben alkalmazott fogás volt a magyarellenesség, hanem az idei választási évben a kormányprogramnak is nem hivatalos, de annál szervesebb részét képezi.

A Székelyföldre egy borongós májusi délutánon ismét belopózott a kommunizmus. Nem időzött ott sokat – csupán másfél órát. Na, nem mintha önszántából távozott volna. Páros lábbal rúgták ki, mert hát tudjuk, a kommunizmus olyan, mint a kullancs: önszántából a legritkábban távozik onnan, ahova befurakodott.

Bár ne lenne igazunk, de ha mégis beigazolódik lapunk értesülése, miszerint a bukaresti kormány megtorpedózni készül Nyírő József hamvainak székelyföldi újratemetését, az újabb, teljesen egyértelmű bizonyítékkal szolgálna a frissen hatalomra került román balliberálisok kisebbség- és magyarellenességére.

Ha az olvasónak vannak argentínai rokonai/ismerősei, vagy a véletlen összehozza ilyen állampolgárral, ne mulassza el tisztázni, hogy „hombre o mujer” az illető. A válasz nem olyan egyértelmű, mint elsőre látszik.

Nehéz, szinte lehetetlen kompromisszumra jutni abban az esetben, ha a vitázó felek teljesen más dimenziókban gondolkodnak, a tér, de az idő fogalmát is teljesen másképp felfogva. A székelyföldi területi autonómia kiharcolása azért tűnik most teljesíthetetlen küldetésnek, mert már az igény egyszerű megfogalmazása is szinte törvényszerűen legyőzhetetlen ellenállásba ütközik.