Kiss Judit

Kiss Judit

Robotoló fantomgyerekek

Miközben a romániai iskolarendszer úgymond az „életre készíti fel” a gyerekeket, szép csendesen elveszi tőlük a gyerekhez illő, méltó, régebben természetesnek számító életforma lehetőségét.

Pataky István

Pataky István

Johannis játszik

Fikusznak hívják a háta mögött Klaus Johannist. Keveset beszél, ellenben sokat hallgat. Az utóbbi napokban kétszer is kivonult a jól előkészített mikrofonállvány és az elnöki hivatal kamerája elé, de – ahogyan mindig – az előadás unalmasra sikerült. 

Bálint Eszter

Bálint Eszter

Nagy kapzsiságnak visszakozás a vége

Visszavett kicsit a kapzsiságból a kormány – mondhatjuk azt követően, hogy a szociálliberális kabinet módosította pénteki ülésén a hírhedt, 2018/114-es, többnyire adóügyi intézkedéseket tartalmazó sürgősségi kormányrendeletet.

Balogh Levente

Balogh Levente

Nagykövetségbotrány újratöltve

Most hirtelen nem tudnám megmondani, volt-e már példa arra, hogy egy kormány egy éven belül szinte lépésről lépésre, szóról szóra ugyanazt az orbitális hibát kövesse el, a legcsekélyebb jele nélkül annak, hogy az első fiaskóból tanult volna.

Makkay József

Makkay József

Kormányzati szerencsejáték

Úgy tűnik, az igazságügyi jogszabályok önkényes módosításainak belföldi és európai botránya eltörpül a nagyobb gond mellett, amelyet a román kormány hűbelebalázs módjára elindított „gazdasági reformja” okoz.

Balogh Levente

Balogh Levente

Tisztújításból konfliktusba

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a hétvégi tisztújító küldöttgyűlés előtt sem volt könnyű helyzetben, és nincs ez másként az új elnök megválasztása után sem. Most komoly az esély arra, hogy a saját „kezűleg” hozza még nehezebb helyzetbe magát.

Pataky István

Pataky István

A románokon múlhat az RMDSZ sikere

Kampányüzembe kapcsolt a román politikum, pedig két hónap van még az európai parlamenti választásokig. A pártok vezetői úgy járják az országot, mintha országos megmérettetés következne.

Balogh Levente

Balogh Levente

Johannis kampányízű pótcselekvése

Ki az, aki nem igennel válaszolna, ha egy népszavazáson azt a kérdést tennék fel: Szeretné-e, ha jövő hónaptól mindent ingyen kaphatna meg, amit csak akar? 

-- Külsős szerző --

-- Külsős szerző --

Muszlim kancellár Németországban? – Az Európai Néppárt jövőjéről

„Az Európai Néppárt elnöksége és a Fidesz egyetért abban, hogy a Fidesz felfüggeszti tagságát az EPP-ben, amíg az értékelő bizottság jelentése elkészül” – ez a kompromisszumos megoldás született az európai ernyőszervezet szerdai brüsszeli tanácskozásán.

Páva Adorján

Páva Adorján

Március 15-ei hazugságok

Románia miniszterelnöke jobban tenné, ha Klaus Johannis államfőhöz hasonlóan meg se szólal március 15-én mindaddig, amíg nem igaz, amit mond.

Kiss Judit

Kiss Judit

Madártávlat, rögvalóság

Ha egy ország turistacsalogató kisfilmet akar készíteni magáról, természetes, hogy a szebbik oldalát villantja fel, lévén, hogy a világ minden sarkából vonzani akarja a mozgóképfogyasztó nagyközönséget.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Politikai előjátékká silányított EP-választás

Bár a bukaresti balliberális koalíció pártjai még nem véglegesítették jelöltlistájukat, a kampány máris teljes üzemmódban dübörög, és nagy vonalakban már kirajzolódnak a pártoknak a májusi európai parlamenti választások alkalmából közvetített üzenete, stratégiája.

Bálint Eszter

Bálint Eszter

Sztrádaszabadságharc

Minden valószínűség szerint csak a 15-ös szám „misztikáját” (március 15-én 15 órakor 15 perces munkabeszüntetés) tartotta szem előtt az a suceavai vállalkozó, aki meghirdette a „Románia autópályákat akar” akciót, és fogalma sem volt az időpont szimbólumértékéről.

Balogh Levente

Balogh Levente

Băsescu és más ünneprontók

Szépen megalapozták a hangulatot nemzeti ünnepünkre a magyar közösség romániai jelenlétét továbbra is rossz szemmel néző román pártok és illetékesek.

Pataky István

Pataky István

Európai fakírok balról és jobbról

Megvan az a vicc, amikor János bácsi a farkánál fogva forgatja a feje fölött a macskát? Mit csinálsz azzal a szerencsétlen állattal? – kérdi tőle megrökönyödve Józsi. Jót teszek vele. Na, nem most, hanem amikor elengedem – érkezik a válasz.

Kiss Judit

Kiss Judit

Csak a munka menjen

Kísérleti nyúlnak tekint bennünket a tanügyminisztérium – ekképpen bírálta az oktatási rendszert – tegyük hozzá, szerfölött jogosan – az országos diáktanács, amely arra buzdította a próbavizsgázókat, hogy üres lapok beadásával tiltakozzanak a napokban a megmérettetésen.

Balogh Levente

Balogh Levente

Magyar autonomisták, román „csillagászok”

Kiváló képet ad a magyar közösség helyzetéről és a román hatóságoknak a jogos magyar önrendelkezési törekvésekkel szembeni hozzáállásáról mindaz, ami a hétvégén a székely szabadság napja, illetve az autonómiát célzó jogi küzdelem kapcsán történt.

Pataky István

Pataky István

Magyargyűlölők valósága

Itt van ez a Realitatea (Valóság) nevű bukaresti hírtelevízió. Egykor igazi mérce volt a műfajában. Messze előzte a hasonló tematikájú magyarországi csatornákat szakmaiságban, objektivitásban.