Az egészben csak az volt a bökkenő – egyúttal a biztonsága szavatolását fontosnak tartó átlagpolgár szempontjából aggasztó –, hogy az egyenruhások hosszan sorolták, milyen akadályok tornyosulnak előttük a jelzett eset feltárása, és általában a rendvédelmi és bűnüldözési munka során: akut létszámhiány a belügyi alakulatoknál, elavult, a megfelelő hatékonyságú bevetésekhez szinte használhatatlan felszerelés, továbbá a büntető törvénykönyv szigorán folyamatosan enyhítő módosítások.

De nem is kell személyes tapasztalat az embernek ahhoz, hogy meg tudja állapítani: a romániai rendvédelmi szervek szakmaisága, operatív cselekvőképessége rengeteg kívánnivalót hagy maga után. Nem túlzás: egy egész ország követi lélegzetvisszafojtva az olténiai városban, Caracalban zajló rémtörténetet, két (esetleg több) fiatal lány eltűnésének, feltételezett meggyilkolásának tragédiáját, és találgatja elborzadva, hogy az elkövető „csak” sorozatgyilkos, vagy embercsempész és szervkereskedő is. És hogy vannak-e cinkosai. Merthogy az egyik áldozat eltűnése után négy nappal is szinte sötétben tapogatóznak a nyomozó hatóságok, és azt várják, hogy a főgyanúsított maga tárja fel a szörnyű részleteket. A legszomorúbb és -felháborítóbb a történetben az, hogy több nap elteltével sem a hozzátartozók, sem a közvélemény nem kapott értelmes magyarázatot arra: miként történhet meg 2019 Romániájában, hogy a hatóságokat a sürgősségi hívószámon riasztó, erőszakos fogva tartás, nemi erőszak, majd emberölés áldozatává vált fiatal lány pontos tartózkodási helyét csak 19 óra elteltével képesek beazonosítani az illetékes szervek. Vagy hogy a bürokrácia és a hozzá nem értés mocsarában tapicskoló rendőrök és ügyészek miért vártak a hajnali hat órára kiállított házkutatási parancsra, és nem hatoltak be azonnal a feltételezett gyilkos otthonába.

A bukaresti Colectiv klubban 2015-ben bekövetkezett, 64 halálos áldozatot követelő tűzvész, az Erdélyi-szigethegységben egy évvel korábban történt, a pilóta és egy orvostanhallgató halálával járó légi baleset és számos más hasonló szerencsétlenség után a caracali tragédia újabb bizonyítéka annak, hogy a román állam rendszeresen cserben hagyja a polgárait, akik nem számíthatnak rá a bajban. Miközben arra van pénz és technika, hogy a titkosszolgálatok polgárok ezreit megfigyeljék és lehallgassák, a román hatóságok képtelenek időben beazonosítani az egységes sürgősségi számra – háromszor egymás után! – befutott segélyhívás kezdeményezőjének tartózkodási helyét. Amíg a karhatalom brutálisan szétveri a hatalom ellen utcára vonuló békés tüntetőket, továbbá egy temetőt sem képes megvédeni a soviniszta vandáloktól, egyszerűen csődöt mond, amikor a bajba jutott, életveszélybe került polgár segítségére kellene sietnie. És mindeközben az állam különböző intézményei hihetetlen energiákat fordítanak arra, hogy egymásra hárítsák a felelősséget.

Ha valaki számára eddig nem lett volna egyértelmű, az most végképp megbizonyosodhatott afelől, hogy a román állam nem képes szavatolni polgárai biztonságát. Sőt a gyilkosokhoz, szervezett bűnbandákhoz hasonlóan maguk az állami intézmények, az inkompetens, korrupt, nemtörődöm tisztségviselők is veszélyt jelentenek a lakosságra. (A három hónappal ezelőtt eltűnt lány szüleit a rendőrök azzal igyekeztek lerázni, hogy a tinédzser bizonyára egy gavallérral megszökött otthonról…) Az pedig a cinizmus tetőfoka, hogy a tragédia kapcsán éppen az a kormányfő javasol népszavazást büntetések szigorítása érdekében, akinek a pártja, valamint jelenleg börtönbüntetését töltő egykori vezetője éveken keresztül mást se csinált, csak az igazságszolgáltatás függetlenségének megnyirbálásán, a büntető törvénykönyv szigorának enyhítésén, a bűnüldöző szervek hatáskörének szűkítésén ügyködött.

Románia ma gyengébb és tehetetlenebb, mint száz éves fennállása óta bármikor. A polgárai kétségbeesetten tárcsáznák a segélyhívót, de a vonal másik végén senki nem válaszol.