Az erdélyi magyar közösség helyzete ugyanis közel harminc évvel a nacionálkommunista rendszer bukása után sem rózsás, tennivaló így bőven akad. Ráadásul az elkövetkező jó egy évben három választás – államfői, önkormányzati és parlamenti – is lesz, amelyen maximalizálni kellene a magyar képviseletet. Ez pedig valamilyen szintű együttműködés, összefogás nélkül nem megy – nem biztos, hogy ismét a Kárpátokon túli román voksokra kellene alapozni. Pláne, hogy az RMDSZ még mindig nem tisztázta megnyugtatóan, miért is ugorhatott meg májusban a szövetségre a magyarok által minimális mértékben lakott megyékben leadott szavazatok száma.

Az államfőválasztás alapvetően nem a magyarokról szól, azon magyar jelölt eddig is csak azért indult, hogy a rá leadott szavazatokat a második fordulóban annak a jelöltnek a támogatására ajánlja fel, amelyik többet ígért. Ugyanakkor aggasztó az EP-választáson is megtapasztalt tendencia, miszerint sok magyar – főleg a fiatalok – a hangzatos jelszavakkal kampányoló, a magyar polgárok voksait is kérő, de azokért semmilyen, a magyarok jogos követeléseinek teljesítésére vonatkozó intézkedést nem ígérő román pártokra szavaznak. Ennek az okait nem árt elemezni, és megpróbálni kidolgozni a stratégiát a jelenség megállítására és visszafordítására, az ugyanis egyértelmű, hogy a magyarok számára kedvező jogszabály-módosításokat alkotmánybíróságon megtámadó, illetve korábban szélsőségesen magyarellenes szervezetekben tevékenykedő politikusok vezette pártok nem fognak számunkra semmilyen nyelvi jogokat, pláne autonómiát kiharcolni.

Ehhez persze elsősorban az szükséges, hogy az RMDSZ meg tudjon szabadulni a „magyar PSD” díszítő jelzőtől, amelyet annak nyomán érdemelt ki, hogy készségesen segédkezett a nagyobbik román kormánypártnak az igazságügyi törvények módosításaiban, amelyek egy része a gyanú szerint alkalmas a korrupt politikusok tisztára mosására. Ez nem lesz könnyű, mivel a szövetség azzal is adós maradt, hogy szabatosan, érthetően és hitelesen elmagyarázza a közvéleménynek, miért is volt rájuk szükség. Az önkormányzati választásokon már nagyobb a tét. Azon településeken, ahol a magyarok többségben vannak, a verseny továbbra is megmaradhat, ám ott, ahol a románok alkotnak többséget, szintén szükséges lenne valamilyen formájú összefogás a minél jobb eredményért, a minél több magyar taggal rendelkező képviselő-testületekért. A parlamenti választáson is hasonló a helyzet, a tét óriási, hiszen az EP-választások tapasztalatai alapján akár még az 5 százalékos parlamenti küszöb átlépése is kérdéses lehet. Egy, korábban az RMDSZ magas rangú politikusaként tevékenykedő személy a napokban az EMNP összefogásra vonatkozó felhívását azzal az arrogáns kommentárral söpörte félre, hogy a néppárt ezzel csupán az MPP-hez hasonlóan befutó helyet szeretne az RMDSZ listáján. Ami alapvetően még igaz is lehet – csakhogy azért cserében azon magyar választópolgárok szavazatait is hozza, akik önálló RMDSZ-listára már régóta nem szavaznak, és nem is szavaznának. Persze az összefogás nemcsak az RMDSZ részéről problémás, sokan ábrándultak ki a szövetségből – az elmúlt években számos ellentmondásos, sőt botrányos lépése miatt hírhedtté vált bihari RMDSZ jelenlegi vezetőire, politikusaira például bizonyára sokan nehezen lennének hajlandóak voksolni, még akkor is ha ezt az EMNP vagy bárki más javasolná. Sok tehát a probléma, számos akadályt kell elhárítani, hogy a magyar politikum visszaszerezze a magyar polgárok bizalmát, és rávegye őket, hogy egyrészt szavazzanak, ha pedig szavaznak, akkor ne román, hanem magyar indulókat támogassanak a voksukkal.

A politikai pluralizmus létjogosultságát meg nem kérdőjelező összefogás nagyon fontos lenne, hiszen lényeges, hogy a magyar közösség egésze – és nem csupán egyetlen magyar párt vagy szervezet – erős helyi és központi képviselettel rendelkezzen. És mégiscsak jobban néz ki, ha a magyar képviselők nem a prahovai vagy a teleormani, hanem a bihari és háromszéki polgárok voksaival jutnak be a parlamentbe.