• Vélemény

Idén is szomorúan kuporoghatnak a karácsonyfa mellett a román ellenzék politikusai, miután ezúttal sem hozott nekik karácsonyra kormányváltást a Jézuska.

Napok óta tüntetnek Magyarországon. A túlórákat szabályozó „rabszolgatörvény” ellen demonstráló tömeg a vasárnapi, parlament előtti tüntetésen volt a legnagyobb, akkor talán elérte a tízezret a tiltakozók száma. Ennyit a lényegről. 

Egyre több vizsgaeredményből, felmérésből, statisztikából, százalékarányból olvasható ki, hogy a fiatalok jelentős része gyakorlatilag hülye.

A balliberálisok pasztellképet festenek, amelyben a tárgyak, alakok körvonalai egymásba mosódnak, míg a konzervatívok Európája olyan mozaikokból álló kép, amelyben a tagok megőrzik színüket, alakjukat, s ezzel gazdagítják a nagy európai ikonképet.

Még el sem kezdődött a 2019-es választási év, de máris bizton kijelenthetjük: az európai parlamenti és köztársaságielnök-választással is „súlyosbított” esztendő az érdemi gazdasági és szociális politika rovására menő masszív kampány jegyében telik majd.

Sokan igyekeznek összefüggéseket keresni, párhuzamot vonni az elmúlt időszakban Európa több nagyvárosában rendezett utcai tüntetések, valamint a demonstrációkat kísérő hatósági fellépések között.

Előre próbál menekülni a kormány abban a kényszerhelyzetben, amely elé a közös infrastrukturális fejlesztés érdekében létrehozott Nyugati Szövetség megalakulása állította: fejlesztésre fordítható pénzt ígér az önkormányzatoknak.

Nem mindenki lelkesedik a magyar kormánynak a Székelyföld gazdasági fejlesztését célzó programja iránt, amely első körben az integrátori szerepet ellátó nagyvállalatok támogatását célozza meg beruházásra szánt tetemes összegekkel.

Lassan egy éve, hogy kitiltották az iskolákból a mai diákság szellemi, fizikai tekintetben és kapcsolatok szempontjából is „harmadik kezének” tekinthető mobiltelefont. Januárban hozott létre ugyanis a romániai közoktatási rendszer egészére érvényes új keretszabályzatot a kormány.

Ha eszükbe is jutott a kifejezés, akkor is gyorsan elhessegették – mégis egyfajta autonómiát, avagy Bukaresttől való lehető legnagyobb mértékű függetlenedést szeretné a négy nyugat-romániai város: Nagyvárad, Temesvár, Arad és Kolozsvár.

Érdekes teszt elé állította az RMDSZ a teljes román politikai osztályt azzal a törvénytervezettel, amellyel jogszabályban rögzítené az 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlés kiáltványában tett ígéreteket.

Benne járunk az adventi időszakban, elkezdődött a kereszténység legfontosabb ünnepére való ráhangolódás. Ilyentájt, a karácsonyt megelőző hetekben sok helyen felerősödik, életre kel a jótékonykodás gyakorlata, előtérbe kerül énünk adakozóbb része.

Nézem a párizsi képsorokat, s eljátszadozom a gondolattal, hogy mi lenne, ha ezek az események Budapesten, Bukarestben vagy valahol Kelet-Európában történnének. A nép fellázadt a vezetők ellen, radikalizmusuk az erőszakszervezetek kegyetlen fellépésével magyarázható.

A Szent András-napjával megtoldott román nemzeti ünnep hosszú hétvégéje idén leginkább a disznóvágóknak jött be. Legalábbis a magyar falvakban.

Kevés pozitívumot tudunk felsorolni, ha arra kell választ adnunk, mit nyert Erdély annak nyomán, hogy 1918 december elsején néhány ezer román Gyulafehérváron kimondta: azt szeretnék, ha az általuk is lakott területek a szomszédos Román Királysághoz csatlakoznának.

Kárpátalja, az ott élő magyar közösség egyelőre megúszta a hadiállapotot, a kijevi parlament döntése értelmében csak a déli és keleti megyékre terjed ki a készültség, amely az ukrán–orosz tengeri csetepatét követi.

Románia kényszeredetten készül megünnepelni századik születésnapját. Az ország úgy vág neki a december elsejéhez kapcsolódó rendezvénysorozatnak, mint egy öreg, megfáradt, saját magára és a világra egyaránt ráunt ember, aki számára a születésnap megülése sokkal inkább nyűg, mintsem ünnep.

Ahogy egy takaró nem lesz hosszabb attól, hogy kivágunk egy darabot a végéből, majd azt a másik végéhez illesztjük, úgy nem lesz takarékosabb a kormány, ha úgymond egyik zsebéből a másikba teszi át a pénzeket.