• Vélemény

Beszélgettem a minap a fiammal egy internetes csevegőprogram segítségével, mert mi is tartjuk a lépést a korral, mint minden rendes modern család a mai digitalizált világban. Szóval beszélgettünk a Bukarestben élő fiammal, és éppen arról, hogy ki mivel tölti a hétvégét. „Megyünk takarítani, még nem döntöttük el, hová, de megyünk” – írta az üzenetben a fiam részletezve, hogy csatlakoznak a Let’s Do It! Romania programhoz, és elmennek erdőt-mezőt...

Az időzítés minden bizonnyal véletlen, de azért ettől függetlenül felháborító és megdöbbentő, hogy ugyanazon a napon három, azonos jellegű magyarellenes élű intézkedés is történt. Nagyváradtól Csíkszeredán át Sepsiszentgyörgyig a magyar nyelvű feliratok bántják a román illetékesek szemét, ezért aztán hol erőszakkal, hol a törvény erejével próbálják meg háttérbe szorítani a magyar nyelvet.

Kötve hiszem, hogy valaki ne ismerné a skandináv tundramezőkön őshonos, a gyermekek számára különösen rokonszenves emlősállatot, a norvégiai lemminget. Ennek az északi egérfélének pedig elsősorban ama szokását, miszerint túlszaporodás esetén óriási tömegekben vándorlásnak indulnak az élelemhiány miatt, és öngyilkos menetelésüktől semmi sem téríti el őket, hanem képesek a tengerbe vetni magukat.

Tudom, hogy rég kinőtte már magát a személyi jogok védelme elnevezésű fogalom, sőt arra is rájöttem, hogy ezen kifejezés határa hol túlságosan tág, hol nagyon kötekedő, mindig attól függően, melyik oldalon áll a döntő többség. Mert lehet bármilyen megalapozott oka valakinek betörni a szomszéd ház ajtaját, az úgyis akármikor feljelentheti, ha nem veszi jó néven a behatolást.

Ha azt sikerült is megakadályoznia a román diplomáciának, hogy a dalai láma Tőkés László meghívására Erdélybe látogasson, annak azért már nem tudták elejét venni, hogy a kettejük közötti budapesti találkozó létrejöjjön, és ezzel a romániai magyarok problematikája – ha csak áttételesen is – mégiscsak részévé váljon Tendzin Gyaco látogatásának.

Gondolom, nem mondok újdonságot azzal, hogy igen kevés gyerek szeret iskolába járni. Többoldali fóbiájuk van – mondják. Nem véletlen, hiszen sok olyan falusi iskolaépület van, amely bármelyik percben ráomolhat a diákokra. Persze, többüknek nem fûlik a foga a betûvetéshez, és ezért talál kifogásokat szép számmal, ám olyanok is vannak, akik jogosan félnek.

A világot immár két éve sújtó gazdasági-pénzügyi válság kialakulásának okaira közgazdászok, gazdaságkutatók és politikusok megannyi elemzéssel, szakmai magyarázattal szolgáltak a globális krach kirobbanása óta.

A biztonság mindennél fontosabb. Ez volt az első reakcióm, amikor a gázszolgáltató ellenőre megállapította, hogy a lakásomban sürgősen gázdetektort kell felszerelni. A szaki bizony nem fukarkodott a jelzős szerkezetekkel, amikor ecsetelte, milyen súlyos felelőtlenség volt részünkről, hogy eddig nem szereltünk fel gázszivárgást észlelő műszert, és hogy nem végeztettük el két év után a gázkazán műszaki ellenőrzését.

Csibi István szabadlábon, Sorin Ovidiu Vântu szabadlábon. A csíkszeredai, valamint a bukaresti üzletember letartóztatásának megszüntetéséről szóló bírósági határozatok között nem érdemes összefüggést keresni, merthogy bizonyára nincs, a hazai igazságszolgáltatás döntése azonban mindkét esetben alaposan gondolkodóba ejtheti a nyilvánosságot.

Tudják önök, mi az az orvfestés? Eddig én sem tudtam, de most már tudom. Történt ugyanis, hogy a párom kitalálta: ki kellene festetni a bérleményt, amelyben lakunk. Én nem feltétlenül támogattam az ötletet, mivel amúgy munkaügyből kifolyólag csupán ideiglenesen állomásozunk Kolozsváron, és gyakorlatilag csupán aludni szoktunk a lakásban.

Kezdetnek nem rossz – így minősíthető az Orbán Viktor és Traian Băsescu által az utóbbi jó egy évben oly sokszor emlegetett magyar–román stratégiai együttműködés első konkrét hozadéka, az azeri és grúz partnerekkel közösen megépítendő gázvezeték terve. Az eddig jórészt nagy ívű retorikai gesztusokban kimerülő kooperáció valós lehetőségei most kerültek kézzelfogható közelségbe, hogy a két ország vezetői Bakuban aláírták az azeri gáz...

Kisebb koromban mindig elborzadtam, mikor valaki azt mondta, hogy ne menj közel a szakadékhoz, mert beesel, aztán kiskanállal kell összeszedjünk. Napokig azon gondolkodtam, mi a fenéért kéne a kiskanál, hiszen ha darabjaimra hullok, egyszerűbb egy meregetőkanállal begyűjteni, vagy mondjuk porszívóval. Hasonló problémáim voltak a boszorkányokkal is, akik a kútban tanyáztak horgas bottal, hogy a közeledő gyerekeket nyakuktól fogva rántsák be a mélybe.

Valószínű, sokaknak okoz meglepetést az európai fővárosokban, hogy Románia és Franciaország élesen szembekerült egymással romaügyben. A két ország partnersége ugyanis történelmi időkre tekint vissza. Amiként a magyart és a lengyelt két jó barátnak szokták tekinteni, úgy számított Bukarest is mindig Párizs jó szövetségesének.

A reggeltől estig tartó hajsza közepette mindig is az volt az álmom, hogy egy napra, csupán röpke huszonnégy órára állíthassam meg a mókuskereket, és miután estétől másnap délig kialudtam magam, déltől estig, az újabb alvóprogramomig ne tegyek semmit, csak unatkozzam és unatkozzam, de azt is úgy, hogy semmi érdekes dolog ne zavarja meg tevékenységem.

Hogy a szakminiszter külföldön taníttatja a gyermekét, már önmagában is sokat elárul az oktatási rendszer minőségéről, a rendszerbe vetett bizalomról, de ez legyen a legnagyobb baja a hazai oktatásügynek. Daniel Funeriu magánügyének „feltárásán” túlmenően a tegnapi tanévnyitó elsősorban arra bizonyult alkalmasnak, hogy rávilágítson az ágazatot két évtizede sújtó ezer és egy problémára, no meg azokra, amelyekkel csak most, a reformnak nevezett...

Kutatások bizonyították az Egyesült Államokban, hogy a lakosság által elfogyasztott temérdek mennyiségű gyors- és instant étel nagy százalékban lerakódik az emberek szervezetében. A sok tartósítószer miatt a nagyvárosok köztemetőiben nincsen hely, mivel még a 20–30 évvel korábban elhantolt tetemek nem bomlottak le. Nem tudják újrahasznosítani a már gazdátlan sírhelyeket, mert az előző „lakók” még nem „költöztek ki”.

„Veszélyben a sajtószabadság!” Az elmúlt hetekben két téma kapcsán is ez az üzenet került a hazai hírtelevíziók műsorai középpontjába. Először akkor kiáltottak farkast, amikor a kormány az egyéni vállalkozókat és a szerzői jogdíjakból élőket is járulékfizetésre kötelezte, másodjára Sorin Ovidiu Vîntu üzletember (a Realitatea hírtelevízió tulajdonosa) letartóztatásakor.

Lassan félidejéhez közeledik ez a törvényhozási ciklus, ráadásul az idén nincs semmiféle választási kényszerzubbonyunk, de bárhogy is nézem, ahelyett, hogy egyről a kettőre jutnánk, mind csak az 1/2 „bűvöletében” ámolygunk. Semmi sem az, aminek látszik, semmi sem annyi, mint amennyinek hisszük… délibáb. De annak is csak a fele. Félibáb.