2010. október 11., 10:182010. október 11., 10:18
Komolyra fordítva a szót, tudom én, hogy káros, meg szenvedély, és a környezetre is ártalmas, de az elszigetelés lassan kezd a romadeportálásokhoz hasonlítani. Nem elég az embernek, hogy nem tud/nem akar leszokni, rányomják a luxusadót, az elkülönített helyiségekben való megalázást, kiküldik az utcára, hogy potenciális tüdőrákja mellé még tüdőputtypuruttyot is kapjon, sőt még meg is büntethetik, ha egy modern EU-s városban rá talál gyújtani.
Már Magyarországig terjedt a dohányzókalitka nevű vállalkozás, ami cégek számára ajánl üvegből készült négyszögletű kis elszigetelt, szellőztetőrendszerrel ellátott állóhelyiségeket, ahol a szenvedélybetegek elvégezhetik a rituáléjukat. Becsülendő, hogy megoldást próbálnak találni a dohányzóknak, de megvetésre vall, hogy akváriumba teszik őket, mint valami díszhalakat, akik füstkarikát eregetnek.
Hát ezzel úgy vagyok, hogy engem bizony zavar, ha valaki a környezetemben csokit eszik. Nem elég, hogy nem szeretem, a szagától émelyeg gyomrom, de még egészségtelen is, hizlal meg miegymás, nem is beszélve a gyorskajáldákról, amelyek ételszagot eregetnek az utcára, hogy becsalogassanak vendégnek. Az olajos, fűszeres szag nemhogy ártalmas, ráadásul olyan szenvedélybeteggé tehet, amely tízszer hamarabb végez áldozataival, nem is említve a társadalom ismételt kitaszítását, a nem kövérek hitvallását, miszerint a túlsúlyosokat is ki kell dobálni az űrbe.
Továbbá zavarnak engem a nappali fokhagymazabálók, a szotyievők, és azok is, akik az aszfaltot nézik zsebkendőnek. Idegesítenek azok az emberek is, akik egymagukban róják a várost nagy teljesítményű terepjárójukkal. Hányingerem van az izzadságszagúaktól, s akik nem mosnak kezet vécézés után! Ki nem állhatom a kutyagazdákat, akik a lépcsőházam előtt végeztetik el kedvencük dolgát! Elvesznek az életteremből, szennyezik a környezetem, szmogot eregetnek, bacilusokat terjesztenek, ritka betegségek érhetnek utol miattuk! Kalitkába velük!
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.