2010. október 15., 10:202010. október 15., 10:20
A román politikum tangörcsben lévő része mindig is presztízskérdésnek tekintette a témát, és hozzáállásuk alapján egyértelmű: szó sincs arról, hogy elsősorban a diákok érdekeit néznék, azaz azt, hogy valóban képesek legyenek elsajátítani a tananyagot, ami öszszehasonlíthatatlanul könnyebb, ha az ember anyanyelvén tanulja az összes tantárgyat. Hanem inkább amolyan gyarmatosító mentalitás vezérli őket, amelynek az a lényege, hogy a magyar diákok igenis tanulják meg, hogy itt most a románok az urak, így a magyar földrajzi elnevezéseknek és történelemnek itt semmi keresnivalója sincs. Ennek nyomán aztán a magyar diákok például földrajzórán olyan csodálatos, ősi dákoromán elnevezésekkel szembesülnek, mint – szűkebb pátriámnál maradva – Olaszi helyett Olosig, Szentjobb helyett Sâniob, Vércsorog helyett Vârciorog, Árpád helyett Arpăşel, Keményfok helyett pedig Avram Iancu. Ez utóbbi gyakorlaton már többször is megbotránkoztam – mármint azon, hogy Romániában személyekről neveznek el településeket. Ha ugyanis valaki közli, hogy most volt Ady Endrében, ahová Dózsa Györgyből érkezett, akkor megtörténhet, hogy azt hiszik, ő volt az augusztusi melegfelvonulás vezérszónoka. Nem jobb a helyzet a történelemmel sem, hiszen nem kis identitászavart okozhat egy diákban, ha azzal szembesül, hogy szűkebb pátriájának történelmét Gabriel Bethlenek, Ioan Szapolyaik vagy Gheorghe Doják alakították. (És most nem az a gond, hogy a románok lefordítják a magyar történelmi személyiségek nevét, hiszen a magyarban is ez a szokás, Mihai Viteazul vagy Ştefan cel Mare helyesen nálunk is Mihály és István vajda – csak a magyar gyerekeknek ne a román elnevezést kelljen megtanulniuk.) A történelem és földrajz harcos szellemi gyarmatosítói azonban nagyot tévednek. Tapasztalatból mondhatom: a magyar diák legfeljebb felelésre bemagolja, de meg nem tanulja a románul forszírozott tantárgyakat. Viszont megutálni biztosan megutálja őket.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.