2010. október 19., 09:532010. október 19., 09:53
Mikor színházba megyünk, már ha valaha megyünk, felvesszük a legszebb ruhánkat, mintha legalábbis mi volnánk a látványosság, és fanyalogva keressük a cigarettánkat a szünetben, ha nem győzött meg eléggé a nagymonológ. Pénteken aztán a saját szememmel láthattam, hogy is kell ezt csinálni. Városunk színházépülete épp 110 éve készült el (egy év alatt, most meg négy éve nem sikerül felújítani, de ez már egy másik mese), s az évfordulón iskolákból, óvodákból elhívott csoportok jöhettek el körülnézni az érdekes, nagy házban. Nyilván a középiskolásokat inkább az érdekelte, hogy ne menjenek túl hamar vissza órára, az ovisok és elemisták viszont szinte hitetlenkedve meresztették a szemüket olyan „banális” dolgokra, mint a kakasülő, a gigászi méretű csillár vagy épp egy egyszerű hang- és fényjáték az elsötétített színpadon. Egy ekkora gyerek nem játssza meg az érdeklődést, semmi oka nincs rá. Ezek a porontyok egyszerűen fel- és elszabadultak. A csoportot szó szerint terelgető fiatal színművész ötpercenként parancsolta ki őket a még közel sem felújított büféteremből, számolgatta, hányan férnek még ki az aprócska teraszra – persze sikertelenül –, vagy figyelmeztette őket, ne hajoljanak ki túlságosan a páholyból. Nyilván esélye nem volt kordában tartani az egyre lelkesebb bolhacirkuszt, de hát mit is várhatunk egy csapat prücsöktől, ha mondjuk lehetőséget kap egy csomó vicces parókát felpróbálni? Vagy bezsúfolódni egy akkora öltözőbe, ahová a fizika törvényei szerint feleakkora csapat sem férhetett volna be. Vagy megfogni a frissen restaurált fal díszítéseit, főképp hogy kiderült, azok igazi aranyból vannak. A világ összes punkzenésze pezsgőt bontott volna, ha látja őket, hiszen bizonyítékát adták, hogy létezik tökéletes és hibátlanul működő, totális anarchia. Egyvalamit azonban nem értek. Hogy lesznek ezekből a lelkes, érdeklődő, csodálkozó kis emberekből hozzánk hasonló létformák? Mindegy – még jó, hogy néha megadatik, hogy egy cseppet zsebre tegyünk abból a varázslatból, amit csak ők látnak.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
Látogatottsági adatok