Válság és kezelés

A bukaresti kabinet ugyanis úgy próbálta elejét venni az államkincstár teljes kiürülésének, hogy drasztikusan lefaragta a kiadásokat, ennek levét pedig közvetlenül az állampolgárok itták meg. A bevételek növelését célzó intézkedések is elsősorban a polgárok pénztárcáját érintették, az áfanöveléstől a leginkább a kis- és középvállalkozásokat megsarcoló átalány-, illetve minimáladóig. Magyarországon viszont ennek szöges ellentétével szembesülünk.

Nehéz nem arra gondolni, hogy a budapesti kormány által bejelentett intézkedések kidolgozásakor
alaposan odafigyeltek a romániai történésekre. Már a korábban bejelentett bankadóval is a bukaresti kormányétól eltérő irányt jelöltek ki, a most ismertetett, a multicégeket, a kereskedelmi láncokat és a távközlési cégeket sújtó különadó ötlete pedig azt mutatja: az Orbán-kabinet valóban igyekszik elkerülni azt, hogy a hitelrészleteik növekedése, munkahelyük megszűnése miatt amúgy is nehéz helyzetbe került polgárokon csattanjon az ostor.

A lépés elfogadását könnyítheti, hogy világszerte továbbra is jelentős az ellenszenv a válságért a legnagyobb felelősséget viselő pénzintézetek és a krízishelyzetben is jelentős profitra szert tett multicégekkel szemben. Az intézkedést nevezhetjük ugyan populistának, ám az is nehezen lesöpörhető érv, hogy a zömmel külföldi tulajdonban lévő kereskedelmi láncok és telekomcégek megtelepedésükkor rendszerint jelentős kedvezményekben részesültek, és az eddigi, számukra kedvező közegben zavartalanul tehettek szert jelentős nyereségre – így most, válságos időkben nekik is szolidaritást kell vállalniuk a magyar polgárokkal. Az pedig igen kevéssé valószínű, hogy bármely cég kivonulna Magyarországról az ideiglenes többletadó miatt – a közép- és hosszú távon várható haszon lényegesen nagyobb, ha maradnak, mint akkor, ha most szedik a sátorfájukat. A többletadó ügyfelekre terhelése persze nem kizárt, ám az esetleges ár- és díjszabásemelések ügyfélriasztó hatása sem lebecsülendő. A magánnyugdíjak ideiglenes államosítása már ingoványosabb talaj, hiszen itt már konkrétan az emberek pénzéről van szó, amit alkalomadtán mégiscsak át kell utalni a magánnyugdíjpénztáraknak.

A magyarországi intézkedések eredménye egyelőre nem látható, ám életképes növekedésstimuláló intézkedésekkel kombinálva – ilyen lehet az egységes adókulcs bevezetése –  sikerrel járhatnak. Talán a bukaresti kormánynak sem ártana odafigyelnie a magyarországi fejleményekre – már csak azért sem, mert a Boc-kabinet feltűnően ódzkodott attól, hogy konfliktusba kerüljön a nagyvállalatokkal, és szinte már szolgaian veti alá magát az IMF utasításainak. Ám mindamellett, hogy a nemzeti bank alkalmazottainak bére szinten maradt, és hogy a kormány a könynyebbnek hitt ellenállás irányába elmozdulva a lakosságra terhelte a válság költségeit, a helyzet kilátástalanabb, mint volt. Lehet, hogy a Boc-kormánynak sem ártana megpróbálnia a sarkára állni, és felvállalni a konfliktust a multikkal. Igaz, ezt dőreség volna elvárni azon kabinettől, amely még a kisebb kaliberű intézkedések betartásában is következetlen, hiszen a pénzügyi alkalmazottak pótlékainak ügyében végül meghátrált. Kérdés, honnan lesz pénz a pénzügyesek, valamint az ő sikerük nyomán vérszemet kapó többi közalkalmazott pótlékainak kifizetésére.