• Vélemény

Az erdélyi magyar – mint általában a magyar – mindig is hajlamos volt borúlátóan, a pohár üres felének optikáján keresztül szemlélni saját sorsát. A kisebbségi létből adódó sajátos helyzet önkéntelenül is azt az érzést kelti sokakban, hogy az anyanyelvi, kulturális, oktatási jogokért vívott mindennapos küzdelem közepette a magyar eleve hátrányba kényszerül a többséggel szemben.

A kutya ugat, a macska nyávog, az apa olvas, az anya főz: nemzedékek egész sora értette meg ezeknek a kijelentéseknek az alapján, hogy mi is az alany és az állítmány. Kutyát, macskát, apát és anyát ugyanis mindenik nebuló látott második elemista koráig, és jól nevelt gyermek lévén, aligha tiltakozott, mondván, hogy az ő édesapja mesterszakács, édesanyja pedig olvasószerkesztő.

Nemhiába tapasztalt diplomata Mihai-Răzvan Ungureanu: a március 15-i magyar nemzeti ünnep alkalmából kiadott kormányfői üzenetében legalább annyira üzent a magyaroknak, mint a románoknak. Miközben ugyanis méltatja a magyarok szerepét az ország kormányzásában, és hitet tesz a sokszínűség mellett, mintegy politikai hitvallásként egyrészt leszögezi, hogy a magyarok és a románok a román nemzetállamot építik közösen, másrészt azt is kijelenti, hogy a nemzeti...

Furcsa megpróbáltatás érte egy átlagosan lerobbant, kicsiny dél-romániai falu, Crângu lakóit az úr 2011. és 2012. évében: az álmos kis Teleorman megyei települést láthatatlan, de annál nagyobb galibát okozó kóbor magyarok lepték el.

A március idusa kifejezés a magyar történelem egyik legfelemelőbb pillanatának választékos megnevezéseként honosult a magyar nyelvben, pedig az idus szóhoz önmagában nehezen lehetne társítani ünnepi érzelmeket, hiszen az etruszk iduare latin megfelelője a dividere, ami annyit jelent, mint szétosztani, kettéosztani, megosztani.

Anya, szidják a magyarokat? – kérdezi Zsófi rezignáltan, ha azt látja, hogy összeszorított szájjal fordulok el a televíziótól, és bár a konyha sem jelent menedéket a hírcsatornákon habzó szájjal üvöltözők elől, legalább másra gondolok, míg összedobok egy pohárkrémet.

Az időhúzástól a megnyugtató megoldás felé tett komoly lépésig terjedő mércén egyelőre bárhova elhelyezhető a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar kara beindítását első olvasatra lehetővé tevő kormányhatározat.

Kíváncsian várom, mi lesz a következő médiahiszti, mert most épp semmi nincs. Legalábbis olyasmi, ami hozzám, tévét nem nézőhöz és bulvármédiát nem olvasóhoz is eljut. Mert az igazi bombahírek akkor jók, ha még az is megtudja őket, aki egy cseppet sem kíváncsi rájuk.

Túl szép lett volna, ha a román kormány ma végleg pontot tesz a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar kara létrehozásának ügyére. Még akkor is, ha a koalícióban kialkudott döntés a jelenlegi helyzetben a legindokoltabb azok után, hogy a felsőoktatási intézmény vezető fórumai egyszerűen lesöpörték az asztalról a magyar tagozat képviselőinek kezdeményezését, sőt szembementek a tanügyi törvény rendelkezéseivel is.

Mitől lesz zöld egy város? Nagyvárad elméletileg a legzöldebbek közül való kellene hogy legyen Romániában, hiszen egy Zöld Főváros címet is elnyert a napokban. Mi, váradiak nemcsak híresek, hanem már szinte hírhedtek vagyunk lokálpatriotizmusunkról, és én magam is szívesen rászolgálok erre a megállapításra, azzal, hogy azt mondom, büszkévé tesz az elismerés, és biztosan meg is érdemelte a város. A város, igen. Nem mi, a városlakók.

Magyar szempontból felemás, de inkább rossz, mint jó eredmény született a szlovákiai választásokon. A magyarellenességet korábbi mandátuma idején hivatalos politikává emelő Robert Fico győzelme még akkor sem biztató, ha egykori koalíciós társa, a magyargyűlölő Ján Slota nemzeti pártja most kibukott a törvényhozásból.

A tömör válasz, hogy mindent, az áradóan részletező, hogy nagyon sok mindent. Legfőbb szabadságjogai közé tartozik, hogy az utast kapcarongyaként kezelje. Bármikor kioktathatja, ráförmedhet, örüljön, hogy nem dobja ki az ajtón. Hogy mivel szolgált erre a szerencsétlen utas?! Azzal, hogy miután meg mert születni, nem átall még fel is szállni a járműre.

Ahogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar karainak létrehozásáért folytatott küzdelem magyar szempontból a közösségi jogokért folytatott harc jelképévé vált, úgy vált ugyanez az ügy a románok számára is szimbolikussá.

Nem szeretem a képmutatást. Nemzeti ünnepen pedig az átlagosnál is ellenszenvesebbnek tartom. Ezért is vélem álságosnak azon megnyilatkozásokat, miszerint a politikai szervezeteknek ilyenkor egységbe kellene tömörülniük, és közösen kellene valamely szobor vagy emléktábla előtt koszorúzniuk.

Március 15. egyszer van egy évben, de nagyon nem mindegy, melyikben. Tavaly az erdélyi ünnepségek központi rendezvényének Csíkszereda adott otthont, ahol Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, Tőkés László EMNT-elnök és Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes is felszólalt.

Március nyolcadika mindig is gyanús volt nekem. Ma ugyebár a nőket kell(ene) ünnepelni – milyen egyszerűen hangzik, de ha elolvassuk még egyszer a mondatot, akkor rögtön jönnek a filozófiai mélységű kérdések.

Romániában semmit sem adnak, és persze semmit sem kapnak ingyen. Már a társadalom, az emberi viszonyok alapberendezkedése is olyan, hogy csak kevesen támogatnak valakit vagy egy ügyet önzetlenül, ellenszolgáltatás nélkül, hanem igenis megkérik az árát. Naná, hogy a politikában sincs ez másképp.

Nem tud fára mászni a brit gyerekek 59 százaléka, viszont gond nélkül használja az internetet – olvasom egy amolyan tipikus „ijesztgetős” színes hírben valamelyik nap. A közmondásos brit tudósok által végzett felmérésnek ezúttal tényleg igaza lehet valamiben: a mi gyerekeink generációja biztosan hamarabb tanul meg a virtuális világban tevékenykedni, mint a fizikai valóságban eligazodni.