• Vélemény

Sután indul a nagyobbik román kormánypárt mozgalomalapítási kezdeményezése. Nagyon úgy tűnik, hogy a Demokrata-Liberális Párt (PDL) nagyon szeretne magának szövetségeseket találni a közelgő önkormányzati, majd parlamenti választásokra, azonban nem nagyon van miből válogatnia, és igazából azt sem találta még ki, hogy akivel lehetne, azzal milyen formában működjön együtt.

„Megtiltja a húsevést sportolóinak Kína állami sporthivatala, hivatkozva arra, hogy az országban rengeteg húskészítmény klenbuterollal fertőzött. Ezért a sportolók az olimpia előtt akár vétlenül is doppingvétséget követhetnek el, ha ilyen ételt fogyasztanak” – olvastam a napokban az egyik hírportálon, majd egy másik hírt is találtam a szerrel kapcsolatosan:

„Nem telik el úgy év, hogy a Krónika márciusban ne írjon az RMDSZ és a Communitas Alapítvány költségvetéséről, a pályázatok helyzetéről” – írja Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára a költségvetési pénzek kezeléséről szóló cikkünkre reagáló blogbejegyzésében.

Habár ősrégi emberi gyengeség, de nálunk az utóbbi esztendőkben vált egyre idegesítőbben gyakorivá: a más szemében a szálkát, a sajátjában a gerendát sem népi bölcsesség erősen politikai ihletésű változatáról van szó, vagyis arról, hogy a szomszéd kertje mindig csúfabb, mint a sajátunk.

Ha azt, amit a legjobban szeretne – a schengeni csatlakozást – nem is kapja meg, Bukarest mindenképpen diplomáciai sikerként adhatja el azt, ami a Szerbia EU-tagjelöltté nyilvánításával szembeni vétó meglebegtetése nyomán történt.

Vajon a stressz vagy a tojás volt hamarabb? Ami biztos: tojás most nem nagyon van, miután az Európai Unió brüsszeli illetékesei olyan, minden tagállamra kötelező rendeletet hoztak, amelynek értelmében stresszmentesíteni kell a tojótyúkokat.

Mire a sulpa madarak ricsaja elült, Szigfrid Bonifác már tudta jól, mi ütött ezekbe az amúgy csöndes, békés állatokba, hogy így ellátták egymás baját. Háromnapi bolyongása után, amely során keresztül-kasul bejárta az egész Drágosrétet, a főerdész rájött egy-két dologra, ami a környék apró rejtélyeit illeti.

Rengeteg tanulsággal szolgál a Belgrád és Bukarest között Szerbia EU-tagjelöltsége, valamint a kisebbségi kérdés rendezése kapcsán kialakult, az egész kontinensen visszhangot verő vita. Amelyből ráadásul elsősorban Romániának kell levonnia a megfelelő következtetéseket.

Amikor 2000-ben hivatalosan bejegyezték az erdélyi magyar történelmi egyházak által létrehozott Sapientia Alapítványt, mindenki tisztában volt vele, hogy a megálmodott Erdélyi Magyar Tudományegyetem jövője nem csak az alapítók, a támogatók, a leendő intézményvezetők, oktatók és hallgatók kezében van.

Bármennyire gyanús, de jókedvem van. Helyreállt az értékrendem, nem érdekel a pohár üres fele, az élet szép, és én is szép vagyok. Még szemmel láthatatlan, de már biztosan közeleg a tavasz, a tarkómon érzem a leheletét, és minden reggel kisebb a piszkosszürke hóréteg az utak mentén, s ez csodás, hiszen egy ideje már nem jótékonyan leplez, hanem rondít, de most már fogy.

Bár Dan Şova, a Szociáldemokrata Párt szenátora még meglehetősen fiatal, most ő is belépett azon román politikusok körébe, akik retorikájuk révén „méltó” örökösei a Ceauşescu-rendszer sovén, kisebbségellenes politikájának.

Három hónapig bírtam. Augusztus közepén a lakóközösség felgyűlt közműadósságai miatt elzárták nálunk a meleg vizet – később, kis híján a fűtést sem kapcsolták be, de emiatt már sokat panaszkodtam ezeken a hasábokon is.

Fiatalos lendülettel, az új pártokra jellemző lelkesedéssel szállt be a hétvégén a romániai magyar politizálásba az Erdélyi Magyar Néppárt, amely immár teljes jogú mandátummal felruházott vezetőséggel, működési szabályzattal és keretprogrammal léphet a nyilvánosság elé.

Már éppen kezdtem volna aggódni, hogy mi lehet azzal a derék, kedves banditával, akiről néhány napja nem hallani semmit, amikor jött a hír: gyilkossági kísérlet miatt több mint hét évre ítélték. Volt nagy ordítozás, sírás-rívás, fogaknak csikorgatása, de a szőrös szívű bírákat sem a hangoskodás, sem az előzőleg már jó párszor hangoztatott államelnöki összekomásodás nem hatotta meg.

Egyre abszurdabbá válik a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) körüli huzavona. Az intézmény magyar tagozatáért zajló harc lassan a romániai magyar közösség oktatási, kulturális és nyelvi jogaiért folytatott küzdelem szimbólumává válik, hiszen a helyzet szinte állatorvosi lova a kisebbségi jogok fölötti huzavonáknak.

Most aztán annyi a Grimm fivéreknek. Az még megbocsátható lenne nekik, hogy olyan szadista horrortörténeteket alkottak gyermekmese címén, amelyekhez képest a Texasi láncfűrészes mészárlás vagy a Holtak hajnala csilingelő bölcsődal.

Az erdélyi magyar felsőoktatás bajos ügyeiről szóló híradások rendszerint nem sok jóval szolgálnak, a választásokat megelőző időszakban hirtelen megszaporodó kivételek láttán pedig a házsártoskodók nem mulasztják el feltenni a kérdést: miért csak négyéves léptékben lehet valamelyest előrehaladni?

Úgy tűnik, egyre nagyobb teret nyer a médiában az a jelenség, hogy egy nem túl elegáns dolgot nem nevezünk magyarul a nevén, hanem előkapunk egy azonos vagy rokon értelmű idegen szót a leírására. Az egyik meggyökeresedett kifejezés a „lobbi” vagy „lobbizás”, mely eredeti értelmében is kifejezi azt, hogy a művelője igyekszik a mindenkire érvényes szabályokat megkerülve előnyökre szert tenni.