Harmadik helyen. Simionnak nem termett sok babér az AUR központi székhelyének otthont adó Tunari községben
Fotó: állandó választási hatóság
Bár George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldlai pártok államfőjelöltje a voksok több mint 40 százalékával első helyen végzett a megismételt elnökválasztás vasárnapi első fordulójában, azért minden neki sem jött össze.
2025. május 05., 22:312025. május 05., 22:31
2025. május 05., 22:342025. május 05., 22:34
Kiderült ugyanis, hogy azon a településen, ahol az AUR központi székhelyét bejegyeztették, történetesen nemigen kértek belőle az emberek.
Az Ilfov megyében, Bukaresttől északra, a román főváros tőszomszédságában található Tunari községről van szó.
így p mlrkőzék majd meg Simionnal a második, mindent eldöntő fordulóban.
Dan 2615 szavazattal, a voksok 32,83 százalékával nyert Tunari-ban.
aki a voksok 27,34 százalékát – 2178 szavazatot – kapott.
Simion csupán a harmadik – igaz, csak néhány szavazattal lemaradva: 20117 voksot kapott, ami 26,58 százalékos arányt jelent.
A romániai elnökválasztás kulcsfontosságú aspektusait nem felügyelték kellőképpen, a hatóságok reakciója pedig javult ugyan, de erőtlen és átláthatatlan volt – állapította meg az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ).
Nagy hátránnyal indul Nicușor Dan független jelölt az elnökválasztás május 18-ai második fordulójában a szélsőséges, magyarellenes Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) színeiben az első fordulóban taroló George Simionnal szemben.
Az egyedüli helyes döntés, ha a második fordulóban a magyarellenes jelölt ellen szavazunk, és Nicușor Dant támogatjuk! – írja az RMDSZ honlapján közzétett nyílt levelében Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
A második fordulóba jutott független államelnökjelölt, Nicuşor Dan hétfőn délután tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, a romániai társadalomnak szüksége van vitára, és ő optimista, hogy az állampolgárok május 18-án helyesen fognak dönteni.
Marcel Ciolacu miniszterelnök hétfő este Ilie Bolojan ideiglenes államfőnek benyújtja a lemondását, erről a kormányfő újságíróknak nyilatkozott a PSD hétfő délutáni ülése után.
Az elnökválasztás második fordulójába bejutott Nicușor Dan független jelölt egy hétfői Facebook-bejegyzésben azt írta, maga mellé várja mindazokat, „akik hisznek a törvényben”.
A liberálisok ,,tovább haladnak az elkezdett úton”, és keresnek egy olyan miniszterelnököt, aki fel tudja venni a harcot ,,a jelen kihívásaival” – jelentette be a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöke.
Az erdélyi magyaroknak félre kell tenniük minden fenntartást, és az elnökválasztás május 18-án tartandó második fordulójában Nicuşor Dan független jelöltet kell támogatniuk.
Marcel Ciolacu szociáldemokrata pártelnök hétfőn bejelentette, javaslatot tesz párttársainak a PSD kormánykoalícióból való kilépésére, jó maga pedig lemond a miniszterelnöki tisztségről.
A védőügyvédek fellebbezése nyomán a Bukarest első kerületének bírósága 45 napra csökkentette Călin Georgescu hatósági felügyeletét. A volt államfőjelöltet, Georgescut februárban helyezték bünügyi felügyelet alá.
szóljon hozzá!