Balogh Levente

Balogh Levente

A szükséges lépés

Innen már nincs visszaút: a Semmelweis Egyetem szenátusa azon döntésével, miszerint megfosztja Schmitt Pált kisdoktori címétől, egyértelműen megállapította, hogy a magyar államfő doktori disszertációjával kapcsolatosan napvilágot látott plágiumvádak igazak. Ennek nyomán az egyetlen, a Köztársasági Elnöki Hivatal méltóságának megőrzését célzó, etikus lépés az, ha Schmitt Pál – elismerve a szikár tényeket – távozik hivatalából.

Balogh Levente

Balogh Levente

Magyarromán

Döbbenetes hírt osztok most meg az olvasókkal. Képzeljék el, hogy egyes magyar körök nem átallják magyarnak tekinteni és magyarként feltüntetni Jenei Imrét és Kovács Istvánt, a két román labdarúgó-sikeredzőt.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Árulásbumeráng

A nagyobbik kormánypárt egyik erős embere, Sorin Frunzăverde távozásában sokan máris azt a jóslatot vélik beteljesülni, miszerint a demokrata-liberális alakulat az 1996 és 2000 között kormányzó Parasztpárt sorsára jut – azaz eltűnik a politika süllyesztőjében.

Bíró Blanka

Bíró Blanka

Sárkány éve

Az jutott eszembe, hogy ez most a Sárkány éve. És lesznek mindenféle változások, mert ez ennek az évnek a tulajdonsága, és lesznek jó változások és rossz változások, és mivel ez a Víz Sárkány éve, a kínaiak azt javasolják, hogy a legjobb, ha nem állunk ellen a változásoknak, csak úgy sodródunk az eseményekkel.

Páva Adorján

Páva Adorján

Mérgezett tő

Szokatlan, nagyon furcsa jelenség, amikor a többségiek törvénytelenséget, szeparatizmust, szegregációt és diszkriminációt kiáltanak.

Babos Krisztina

Babos Krisztina

Kit válasszunk polgármesternek?

A helyhatósági választások lázában többször gondolkodtam el azon, milyen is kellene, hogy legyen egy tökéletes polgármesterjelölt. A politikusokat az emberek szidják, mindegyikben találnak valami kivetnivalót. A leggyakoribb vád az, hogy korruptak és hogy hazudnak.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Szafaripolitikusok

A romániai bűnüldözés, az igazságszolgáltatás, valamint a közméltóságok jogállását szabályozó törvények gyermekbetegségei valamennyi tünetét magán hordozza Mihail Boldea parlamenti képviselő esete. Arról a politikusról van szó, aki ellen szervezett bűnbanda létrehozása, törvénytelen ingatlanügyletek és okirat-hamisítás gyanújával indított eljárást az ügyészség, ám még azelőtt sikerült elmenekülnie az országból, hogy foganatosíthatták...

Nagy Orsolya

Nagy Orsolya

Hogyan együnk ananászt?

„Nyissa ki a dobozt, egye meg a mogyorót” – ezt a használati utasítást nem én találtam ki, valóban szerepel egy (amerikai) mogyorómárka csomagolásán. Kedves dolog a gyártók részéről, hogy elébe mennek az esetleges problémáknak, nehogy valaki azért haljon éhen a dobozolt mogyoró mellett, mert nem jött rá, hogy a megevéséhez nem árt kinyitni a dobozt, az éhenhalás elkerüléséhez pedig enni kell.

Balogh Levente

Balogh Levente

Minimálcélok

Az elmúlt hétvége fejleményei alapján úgy tűnik, komoly esély van arra, hogy kútba essen a megegyezés az összes magyar politikai szervezet által támogatott koalíciós jelölt indításáról Marosvásárhely polgármesteri tisztségéért a júniusi önkormányzati választásokon. Mint ahogy arra is, hogy országos szinten se jöjjön létre az együttműködés, így az RMDSZ, az EMNP és az MPP külön-külön vágjon bele a parlamenti megmérettetésbe is.

Molnár Judit

Molnár Judit

Toronyóra sóval

Még csak fű alatt, de már beindult a választási kampány: az ország első embere dörrentette el a jelképes startpisztolyt azzal a bejelentésével, hogy mégiscsak sikerült felfedeznie a költségvetés valamilyen rejtett bugyrában némi kis pénzmagot, amit ha gondosan öntözgetnek-ápolgatnak, éppen június elejére szökken annyira szárba, hogy lehet belőle juttatni a két éve folyamatosan nyomorgatott közalkalmazottaknak.

Balogh Levente

Balogh Levente

Külügyi offenzíva

Nehéz nem észrevenni, hogy az utóbbi hetekben különösen aktívvá vált a román diplomácia. A külügyi offenzíva a Szerbiában élő vlach kisebbség jogainak védelme ürügyével kezdődött. Bukarest ugyan a szerbiai román kisebbség kulturális és oktatási jogainak garantálását kérve fenyegetőzött azzal, hogy megvétózza Szerbia európai uniós társult taggá nyilvánítását, azonban mindezzel a brüsszeli eurokraták orra alá tört borsot, így jelezve, hogy...

Balogh Levente

Balogh Levente

A víz marad

Mindig is csodálattal tekintettem a szakikra. A szakik ugyanis olyan tudás birtokában vannak, amelyről a legtöbb, humán végzettséggel bíró halandónak még csak fogalma sincs. Játszi könnyedséggel oldanak meg olyan, létfontosságú helyzeteket, mint egy csőtörés, egy úttest leaszfaltozása vagy egy villamos sínpár kicserélése.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Temetetlen múlt

Huszonkét évvel ezelőtt a magyarok átélték a félelmet, az elbizonytalanodást, hiszen különböző politikai erők nemkívánatosnak tartották őket a szülőföldjükön – fogalmazott Schmidt Mária történész azon a budapesti konferencián, amelyen magyar és román politológusok, történészek, emberjogi aktivisták értekeztek az 1990 márciusában Marosvásárhelyen történt etnikai zavargásokról. Közismertebb nevén a fekete márciusról.

1984 a köbön: mindent tudunk rólad

Hallottak Önök az Utah Data Centerről? Pedig kellett volna. Így keresztelték el minden idők legnagyobb megfigyelőközpontját, amelyet az Egyesült Államok legrejtélyesebb szervezete, a nemzetbiztonsági hivatal (NSA) hoz létre. (Vagyis: már rég létrehozták, csak a napokban álltak vele a nyilvánosság elé.)

Páva Adorján

Páva Adorján

Matricásdi

Amikor nem vagyunk hajlandóak elhinni, megérteni vagy elfogadni azt a tényt, hogy a közösségünk választottjaiként végzett munkánkkal jó néhányan, egyre többen vagy ne adj’isten nagyon sokan elégedetlenek, olyan, feszültségekkel teli állapotot próbálunk minden áron fenntartani, amely csakis hitel- és bizalomvesztéshez vezethet.

Nagy Orsolya

Nagy Orsolya

Virtuális vandálok

Azt mondják, túl sok az erőszak a tévében, a moziban meg az interneten, s ez még önmagában nem is lenne baj, de az erőszak erőszakossá teszi a tévénézőket, moziba járókat és internetezőket. Ezt hallgatom, mióta csak felnőttem épp annyira, hogy egyedül is tudjak tévézni, mozizni és internetezni.

Balogh Levente

Balogh Levente

Băsescu trükkje

Bár a gazdasági válság miatti megszorítások megtépázták Traian Băsescu államfő népszerűségét és tekintélyét, továbbra is korai lenne még leírni a Cotroceni-palota lakóját. Băsescu első mandátumának 2004-es elnyerése óta bebizonyította, hogy kiélezett, reménytelennek tűnő helyzetekben is képes újszerű, meglepő ötletekkel előállni annak érdekében, hogy ő és az általa támogatott politikai oldal kerüljön ki győztesen a konfliktusból.

Babos Krisztina

Babos Krisztina

Tarlóégetés

Az utóbbi években minden tavasszal gondok vannak a tarlótüzekkel. Ez nagyrészt a nemtörődömség számlájára írható, mivel egy magára valamit adó gazda már ősszel rendet rak a földjein – mondják sokan, és valószínűleg igazuk is van. Ilyenkor fölemlegetik, hogy bezzeg régen rend volt a falvakon…