Koncepciók harca

Miközben az EMNP és az MPP mellett budapesti politikusok is korteskedtek, az RMDSZ egyes politikusai arról beszéltek: ne avatkozzanak a romániai magyarság belügyeibe, és külföldről irányított megosztást emlegettek. Ezzel csupán a saját hagyományaikat folytatták, hiszen már évekkel ezelőtt elhintették azt a legendát, hogy a megosztás mesterséges – holott régtől fogva léteznek a hivatalos RMDSZ-vonaltól eltérő álláspontok, amelyek képviselői mindig is a jelenlegi magyar kormányoldalhoz álltak közelebb. Talán nem meglepő hát, ha a budapesti kabinet ezen eltérő álláspontokat képviselő erők mellé állt.

E pártok választói legitimitást is kaptak, hiszen vannak olyan választópolgárok, akik eleve az országos RMDSZ politikájával elégedetlenek, és olyanok is, akik városuk, megyéjük RMDSZ-szervezetének oligarchizálódása miatt nem hajlandóak a tulipánra szavazni.

Az RMDSZ retorikája alapján súlyos szereptévesztésben van – nem Budapesttel szemben kellene szabadságharcot vívnia, hiszen a romániai magyarok jogait elsősorban Bukarest részéről éri fenyegetés. De a magyar kormánynak is óvatosabban kell eljárnia – nem jó, ha diktálni akarja a határon túli magyar nemzetrészek politikáját, hanem minél szélesebb kört bevonva aktívan vegyen részt annak kidolgozásában és megvalósításának támogatásában.

Hiszen Trianon előtt sem Budapest volt a „vízfej”, akkor is léteztek az országban a főváros mellett más, nagy kulturális-közéleti centrumok. Emellett végre érthetően és világosan el kellene magyaráznia az egységes nemzetpolitikával, a „határok fölötti nemzetegyesítéssel” kapcsolatos koncepcióját, amelynek többről kell annál szólnia, hogy a könnyített honosítás bevezetése nyomán a határon túli nemzetrészek is szavazhatnak az anyaországi választásokon, és amelynek továbbfejlesztésébe az összes legitim magyar képviseletet be kellene vonni.

Az RMDSZ kapcsán nehéz nem arra a következtetésre jutni, hogy azért nézik rossz szemmel a magyar kormány aktívabb erdélyi jelenlétét, mert az elmúlt 22 évben Bukarestben szocializálódtak, oda köti őket a politikai, és ami még lényegesebb, a gazdasági érdek, egész jól megérte a romániai magyarok egyetlen, Bukaresthez lojális képviselőjének lenni. Ez a mindenkori román partnerek számára is jó volt, hiszen így „pacifikálhatták” a magyarokat. Nem véletlen, hogy az egységes magyar nemzet eszméje aggodalommal tölti el a bukaresti politikusokat, akik éppen ezért szélsőségesezik például az EMNP-t.

Persze legyünk realisták: Bukarest megkerülhetetlen, az RMDSZ pedig természetesen ért el eredményeket például a nyelvhasználat terén, de visszafordíthatatlan vagy legalábbis nehezen visszafordítható vívmányokat – önrendelkezés, vagy legalább annak szankcionálása, ha nem biztosítják az eddig megszerzett jogokat – nem.

A magyar kormánnyal szemben vívott „szabadságharcával” az RMDSZ azt kockáztatja, hogy a nemzet szétfejlődésének zászlóvivőjévé válik. Persze az elmúlt több mint kilencven év alatt kialakultak bizonyos sajátosságok, de hosszú távon káros lenne intézményesíteni a különbségeket, ha a romániai magyarokat külön entitásként, nem az egységes magyar nemzet részeként határoznák meg. Éppen ezért nem javallott jóvátehetetlen kijelentéseket tenni, „lekülföldezni” az anyaországot, és az is visszás, ha épp azon RMDSZ-es politikus akarja kitiltani megyéjéből a magyar kormány tagjait, aki annak idején, a szégyenletes december ötödikei népszavazás után pártjának helyi vezetőivel együtt hajlandó volt fogadni és körüludvarolni az akkori magyar kormányfőt, Gyurcsány Ferencet.

Egymásra vagyunk utalva. Az 1,2 milliós romániai magyar nemzetrész önmagában gyenge, csak akkor erős, ha a magyar kormány és a teljes magyar nemzet mellette áll. Ehhez azonban mind Budapesten, mind Erdélyben át kellene gondolni a stratégiákat, és meg kellene próbálni jobban megértetni magunkat és megérteni egymást.