2012. június 20., 11:032012. június 20., 11:03
Ponta saját, lemondott oktatási minisztere, Ioan Mang esete vagy ezt megelőzően Schmitt Pál volt magyar államfő és Karl-Theodor zu Guttenberg egykori német védelmi miniszter szintén lemondáshoz vezető botránya alighanem csak a jéghegy csúcsa. Ezekre az esetekre azért kapja fel a fejét mindenki, mert nagy felelősséggel járó tisztségben álló, onnan bukó személy(iség)ekről van szó, s mert a politika mocskos üzelmei állnak eme „leleplezések” hátterében.
De túl a politikai gáncsoskodásokon és leszámolásokon, észre kéne venni, hogy ami a víz alatt létezik, ám alig látható, nos annak az egyenes következménye az államférfiakat (is) érintő botránysorozat. Nem kell messze menni, elég csak belelapozni például középiskolások diáktudományos ülésszakokon előadott és díjazott (!) néhány dolgozatába, hogy eljussunk oda, ahol a bajok gyökerei keresendők, s hogy lássuk: hol kezdődik a plágium.
Merthogy a mai dolgozat-összeállítás – lett légyen középiskolás vagy doktoris – nem általános érvénnyel, de aggasztó mértékben olyan „iparággá” fejlődött, amely a középkori kódexmásolást – mint tartalmat és mint foglalatosságot – idézi. Magyarabbul: miként a középkori derék szkriptorok másolták a könyveket mint ismereteket, tudást terjesztő eszközt, gyakran – most tessenek figyelni – szóról szóra lemásolva, az új szellemi termékbe, azaz könyvbe beépítve írástudó, krónikás elődök munkáit, a forrás mindenféle mellőzésével, magánszöveggel is kiegészítve természetesen, addig ma címekre és tisztségekre pályázók teszik ugyanezt számítógéppel.
Azzal a különbséggel, hogy míg a középkorban ez volt az írott kultúra terjesztésének egyetlen és jogszerű módja, addig ez ma már büntetőjogi felelősséget von maga után. Márpedig a dolgozatok hitelességét nem utólag kellene vizsgálni, hanem mielőtt a pályázó a díjat vagy a címet megkapja. A felelősség tehát a vizsgáztatóké, nem az utólag vizsgálódóké.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.