Ékes példa erre a szelektív hulladékgyűjtés, amelyet ugyan eredetileg már januártól gyakorlatba kellett volna ültetni Romániában, azóta azonban egyelőre szó sincs egységes hulladékkezelési politikáról. Vannak települések, ahol már hónapok óta kísérletezik az önkormányzat, hogy megfeleljen az uniós elvárásoknak, így busás összegű bírságot kockáztatnak azok, akik nem gyűjtik külön a papírt, fémet, műanyagot, újrahasznosítható szemetet. Akadnak olyan városok is – ilyen például Kolozsvár – ahol mostantól vált kötelezővé sárga, kék, zöld szemetestartályokba tenni a szétválogatott hulladékot. De ahogy az lenni szokott, a város egyes pontjain még egyáltalán el sem indult a folyamat, és arról is lehet hallani, hogy szemetesautókba gondolkodás nélkül összeöntik a fekete és a sárga tartály tartalmát, eszerint tehát teljesen fölösleges szelektálni…
Aztán olyan helyek is vannak, ahol egyelőre csak a „száraz” és „nedves” hulladékot kell különrakni, na és természetesen olyanok is, ahol uniós előírások ide vagy oda, egyelőre egyáltalán semmilyen formában nem működik a szelektív szemétkezelés, hiszen az önkormányzatok nem rendelkeznek a megvalósításhoz szükséges infrastruktúrával. Egy szó mint száz, a teljes hulladékkezelési rendszer átalakítása nem megy egyről kettőre. Pénz beszél, kutya ugat, így csak akkor lehet arra kényszeríteni bennünket, hogy betartsuk a szabályokat, ha a pénztárcánk bánja.

Az ország több városában meghirdették és elkezdték érvényesíteni a „ki mennyit eldob, annyit fizet” elvét, amivel arra akarják késztetni a lakosságot, hogy minél alaposabban válogassa át az eldobandót, így kevesebb szemét kerül majd a tartályokba. Tehát minél több szemetet termel egy háztartás, annál több pénzt kell lepengetnie. Mivel az ellentmondások országa vagyunk, az ember a nagy hulladékgyűjtési összevisszaságban találkozik szép példákkal éppúgy, mint abszurditásokkal. Szerencsére akadnak, akik komolyan veszik, hogy sürgősen alkalmazni kell a környezetkímélő módszereket, különben lassan belefulladunk a műanyag hulladékba. Háromszéken a környezettudatos kereskedelem példamutató előőrseként megnyílt már egy műanyagmentes termékeket kínáló bolt, vagy vannak a kincses városnak is olyan részei, ahol valóban igyekeznek alkalmazni a szelektív módszert. Szintén Háromszéken viszont megtörtént az az Örkény-egypercesbe illő groteszk eset, hogy egy idős hölgy emelt összegű szemételszállítási számlát kapott kézhez a köztisztasági vállalattól, amiért nem termelt műanyag hulladékot. Jól olvasták, amiért NINCSEN műanyag szemete. „Egyedül élek kertes házban, szemét nem is gyűl, mert fával tüzelek, a papírt tehát elégetem. Műanyag palackba, dobozba csomagolt árut nem veszek, vagy csak ritkán. (…) Egy 80 literes zsákba tegyek egy darab műanyag flakont, hogy ne kelljen büntetést fizetnem? Ez a cél, hogy minél több műanyagot használjunk el? Vagy hogy minél többet fizessünk ok nélkül?” – panaszolta a sajtóban az idős nő. Elgondolkodtatóan beszédes példa arra, mennyire nem tudja a jobb kezünk, mit akar a bal.

Mindeközben a közösségi oldalon egyre többen hirdetik profilképükön magukról, hogy csatlakoznak a „Taking the Challenge of Plastic Free July”, azaz a „műanyagmentes július kihívása” elnevezésű mozgalomhoz. Ami dicséretes igyekvés, hiszen ha minél többen részt vennénk benne – és nemcsak egy hónapon keresztül – egészen biztosan kevesebb műanyag hulladékot termelnénk. De vajon fel van készülve rá a környezetünk? Könnyen be lehet szerezni például nagyvároson visszaváltható, újrahasznosítható csomagolásban olyan alapélelmiszereket, mint a tej vagy az ásványvíz? Úgy tűnik, elég távol állunk még a környezetkímélést szolgáló módszerek gördülékenységétől. Mindazonáltal jó lenne környezettudatosabban gondolkodni. Uniós elvárásokhoz való felzárkózástól, hulladékkezelési politikáktól, hatósági fenyegetésektől, bírságoktól függetlenül is. Még azelőtt, mielőtt megfojtana bennünket a műanyaghulladék.