• Vélemény

Nem vagyunk elesettek, ám nap mint nap rossz­akarók gáncsait, megaláztatásait nyögjük. Nem vagyunk szegények, de közösségi, egyházi javaink nagy részét ma is a sötét történelmi időkkel szakítani nem akaró világi hatalom bitorolja.

Véletlenül egészen közel esik időben egymáshoz a magyar és a román kultúra napja – előbbit tegnap ünnepelték Mihai Eminescu születésnapjához időzítve, utóbbit január 22-én, a Himnusz megírásának napjára emlékezve tartják magyar nyelvterületen.

Az önpusztító ostobaság, az aljas, gyilkos rosszindulat és a frusztráció kóros elegyeként értékelhető az a panaszáradat, amelyet a Hargita, Kovászna és Maros Megyei Románok Civil Fóruma dobott be a nyilvánosságba.

Egy-két nagyon ritka kivételtől eltekintve kizárólag negatív hangvételű beszámolók, vélemények, elemzések jelennek meg a román médiában Orbán Viktorról és általában Magyarország kormányáról.

A bukaresti kormányoldal az elmúlt két évben minden erejét megfeszítve, komoly áldozatok árán elérte, hogy támogatóinak száma kevesebb mint a felére csökkenjen – így értékelhető az IMAS közvélemény-kutató intézet legfrissebb felmérése.

Valaha komoly vetélkedés volt Erdély két – egymáshoz közel fekvő – kultúrközpontja, Kolozsvár és Marosvásárhely között. Az egykori kincses város mindig meglévő előnye mára utolérhetetlenné vált, szinte naponta közöl a sajtó újabb híreket, elemzéseket a kolozsvári sikerekről.

Úgy tűnik, hatalmas, már-már kifogyhatatlan a miniszteri bársonyszékben újfent ott trónoló tanügyminiszter asszony ötleteinek tárháza. Ecaterina Andronescu újabb és újabb javaslatokkal, tervekkel áll elő.

Egyértelmű és minden kétséget kizáró üzenete van annak, hogy a Bihar megyei rendőr-főkapitányság a történtek után több mint egy héttel sem tudja, akarja azonosítani a nagyváradi zászlóégetési kísérlet elkövetőjét.

Az utóbbi hetekben több román ember is megkérdezte tőlem, hogy erdélyi magyarként miért szeretjük a PSD-t, az RMDSZ pedig miért „ezeket a bűnözőket” támogatja?

Csupa hangzatos és mindenki számára vállalható tétel olvasható a január elsején kezdődött román uniós elnökség célkitűzései között.

Nem is volt annyira súlyos, mint amire számítottunk – így összegezhető a 2018-as, úgynevezett centenáriumi év.

Hogy a bőség zavara, avagy a történelmi léptékű momentumok hiánya okozza-e, de nehéz rangsort felállítani az idei évben a romániai társadalom, ezen belül pedig a magyar közösség szempontjából lényeges történések tekintetében.

Idén is szomorúan kuporoghatnak a karácsonyfa mellett a román ellenzék politikusai, miután ezúttal sem hozott nekik karácsonyra kormányváltást a Jézuska.

Napok óta tüntetnek Magyarországon. A túlórákat szabályozó „rabszolgatörvény” ellen demonstráló tömeg a vasárnapi, parlament előtti tüntetésen volt a legnagyobb, akkor talán elérte a tízezret a tiltakozók száma. Ennyit a lényegről. 

Egyre több vizsgaeredményből, felmérésből, statisztikából, százalékarányból olvasható ki, hogy a fiatalok jelentős része gyakorlatilag hülye.

A balliberálisok pasztellképet festenek, amelyben a tárgyak, alakok körvonalai egymásba mosódnak, míg a konzervatívok Európája olyan mozaikokból álló kép, amelyben a tagok megőrzik színüket, alakjukat, s ezzel gazdagítják a nagy európai ikonképet.

Még el sem kezdődött a 2019-es választási év, de máris bizton kijelenthetjük: az európai parlamenti és köztársaságielnök-választással is „súlyosbított” esztendő az érdemi gazdasági és szociális politika rovására menő masszív kampány jegyében telik majd.

Sokan igyekeznek összefüggéseket keresni, párhuzamot vonni az elmúlt időszakban Európa több nagyvárosában rendezett utcai tüntetések, valamint a demonstrációkat kísérő hatósági fellépések között.