Balogh Levente

Balogh Levente

Szájmaszkokkal vesszük vissza Erdélyt?

Magyarországtól még az életmentő támogatás sem kell egy önérzetes román hazafinak – ezt lehet leszűrni abból a hisztérikus reakcióból, ahogy egyes román körök fogadták a magyar kormány által Romániának küldött egészségügyi felszereléseket.

Kiss Judit

Kiss Judit

Amikor a bizalom hiánycikk

Kiegyensúlyozatlan légkörű mindennapjainknak, a bizonytalan horizontú járványhelyzetnek az is hozadéka, hogy sok tekintetben felerősödött és egyre erősödik bennünk a bizalmatlanság. Eleve bizalmatlanságot szül az, hogy nem tudni, a tünetmentesen járkálók közül ki vírushordozó.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

A kocahorgász, a miniszterelnök meg az akadémikus

Számos közszereplő megnyilvánulása, megnyilatkozása keltette fel a figyelmünket az elmúlt napokban. Mivel vitathatatlanul történelmi időket élünk, roppant tanulságos, hogy felelős tisztséget betöltő politikusok, közméltóságok, tudósok miként reagálnak a válsághelyzetre.

Makkay József

Makkay József

A gazdákra ki gondol?

Megpezsdültek a ház körüli konyhakertek, de a mezőn is több területet van felszántva és bevetve, mint a korábbi években. Úgy tűnik, egyre több emberbe kezd visszatérni a termőföld iránti ösztön, amit az elmúlt egy-két évtized „jóléti társadalma” látványosan kiölt.

Balogh Levente

Balogh Levente

Johannis közbelép. Vela pedig leléphetne

Több mint öt évnek kellett eltelnie hozzá, most viszont kijelenthető: Klaus Johannis román államfő hivatalba lépése óta először igazi államférfiként viselkedett, amikor megtorpedózta Marcel Vela belügyminiszter ámokfutását.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Vírusexport

Amennyire abszurd, éppen annyira tipikusan romániai történet a németországi mezőgazdasági munkára igyekvő több tízezer hazai vendégmunkásé.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Szenteltvízzel a COVID ellen, avagy az állami vírusterjesztés

„De hát a vírust itthon is elkaphatom” – vonta meg a vállát a kolozsvári repülőtéren a németországi járatra várakozó, több hónapos idénymunkára tartó férfi, amikor arról kérdeztem, nem tart-e fertőzéstől most, a világjárvány idején. 

Balogh Levente

Balogh Levente

Koronahúsvét

Amilyen erős jelképévé vált az elmúlt évtizedekben nem csupán az erdélyi, hanem az összmagyarság húsvéti ünneplésének az ételszenteltetésre várók ezrei által megtöltött csíkszeredai főtér, legalább annyira döbbenetesen erős szimbóluma lesz az ezúttal üres tér az idei, rendkívüli körülm&am

Kiss Judit

Kiss Judit

Mire jó a kényszerszünet?

Amire soha nem volt példa: ezúttal úgy következett be a tanügyi vakáció, hogy szinte észre sem vettük. Így lehetnek ezzel a diákok, a pedagógusok és a szülők is. 

Balogh Levente

Balogh Levente

Az EU és a pillangóhatás

Bizonyára mindenki számára ismerős a pillangóhatásként ismert jelenség, amely a közkeletű, bár némileg túlzó meghatározás szerint abban áll, hogy ha egy pillangó megrebbenti a szárnyát Kínában, abból esetleg egy hónap múlva hatalmas vihar támad New Yorkban.

Páva Adorján

Páva Adorján

Szükségállapot más bőrében

Én, aki vagyok, alul-felül írott, felhatalmazom magam, hogy a következőket leírjam. Kézzel gépbe. Itthonról. Idézett személyként megengedem magamnak, hogy a jelenlegi rendkívüli helyzetben más bőrébe bújjak. Munkavégzés okán megtett, igazolt lakhelyelhagyás.

Balogh Levente

Balogh Levente

Jót is hoz a járvány?

Talán semmi sem jellemzőbb a romániai közállapotokra, mint hogy a 21. századi normalitás elérésének legalább a megkísérléséhez egy olyan, világméretű vészhelyzetnek kellett bekövetkeznie, mint az immár Romániában is többtucatnyi ember életét kioltó koronavírus-járvány.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Orvosi etika háborús helyzetben

Az állam egészének működésén, számtalan szakmai ágazat felkészültségén, hozzáállásán túlmenően talán az egészségügyről nyújtja a legpontosabb látleletet a Romániát is egyre aggasztóbb mértékben sújtó koronavírus-járvány. 

Kiss Judit

Kiss Judit

Akinek aranya van, mindene van?

Erőteljesen és rohamosan megváltozni látszik mindaz, amiben eddig hittünk, amiről úgy véltük, szilárd és megingathatatlan. És ha vissza is tér majd valaha életünk a régi kerékvágásba, ugyanolyan már nem lesz.

Makkay József

Makkay József

Csak papíron létezik az Európai Unió

Ennyi bírálat évek óta nem érte az Európai Unió intézményrendszerét, mint a koronavírus-járvány kitörése óta eltelt hetekben. Olaszország és Spanyolország lakossága talán minden eddiginél jobban ki fog ábrándulni az agyonbürokratizálódott brüsszeli központból.

Pataky István

Pataky István

Pszichológusok ideje

Amíg Raed Arafat kommunikált is, megnyugtatónak tűntek a hatósági intézkedések. Most, hogy az elnök, a kormányfő, a pénzügyminiszter, a belügyi tárca vezetője áll sorban a mikrofon mögött, már csak az orvosi vélemények maradtak hitelesek.

Ábrám Zoltán

Ábrám Zoltán

A koronavírus leckéje – avagy a természet visszavág

Szánalmas harcot vív az emberiség a természet, a természetesség ellen. Egy parányi, szemmel láthatatlan vírus, Isten teremtménye megleckéztette a kék bolygó fő bérlőjét, aki már-már szeretné maga számára kisajátítani a világmindenséget.

Tanárszemmel: gondolatok a virtuális katedráról

Hidegzuhanyként érte a hazai pedagógustársadalmat, hogy a személyes jelenlétű tanítás helyét virtuális osztálytermek vették át a járványügyi intézkedések miatt. Többnyire jól érzékelhető tanácstalanság, bizonytalanság és szkepszis övezi a rendeletet, miszerint az otthon ülő gyerekeket egyelőre meghatározatlan ide