• Vélemény

A minden fronton bizonytalanságot hozó járványhelyzet erőteljesen felszínre hozta a hazai tanügyi rendszer tökéletlenségét. Ennek ékes bizonyítéka, amit a szaktárcavezető mondott a minap a képviselőházban az ellene benyújtott egyszerű indítvány vitáján.

Ha a román kormány megdob kővel, dobd vissza határnyitással, de hálát és korrektséget továbbra se várj – így sommázhatók az elmúlt hét történései a magyar-román viszony tekintetében.

Egyre tenyérbemászóbb arroganciával „kompenzálja” egyre nyilvánvalóbb hozzá nem értését a járványhelyzet kezelése terén Klaus Iohannis államfő „saját”, nemzeti liberális párti kisebbségi kormánya.

Nem jött be Klaus Iohannis taktikája. A legfrissebb, az április végi magyarellenes kirohanás után készült felmérések egyetlen százaléknyi javulást sem jeleznek az államfő szeretett pártjának megítélésében.

Ami korábban csak a kilétüket ilyen vagy olyan okból elfedni akarók – tolvajok, rablók, maskarások – viselete, vagy az egészségügyi dolgozók munkakelléke volt, mindannyiunk mindennapjainak elengedhetetlen részévé vált hetek, hónapok óta.

A hatóságok alighogy lazítottak a kijárási tilalmon – egyre több országban tessék-lássék módon újraindul az élet –, szinte mindenhol felcsapott a népharag. A tüntetők a koronavírus-járvány súlyos gazdasági következményeire hívják fel a figyelmet.

Lassan nem túlzás kijelenteni, hogy Románia államformája nem köztársaság, hanem tragikomédia.

Így utólag egyáltalán nem tűnik rendkívülinek, hogy az év elején a román liberális kormány körömszakadtáig ragaszkodott önmaga megbuktatásához, és tálcán kínálta saját menesztését a baloldali többségű parlamentnek. 

A fene gondolta volna, hogy egyszer még egy ordenáré, büdös szájú magyarellenes uszításért is köszönetet fogunk mondani. Ráadásul magának a román államfőnek.

A román közéletnek úgy kellett a „korszakalkotó felfedezés” Orbán Viktor magyar miniszterelnök dolgozószobájából, mint éhes embernek a falat kenyér. 

Megmondom őszintén: sok jóra nem számítottam, amikor múlt csütörtökön az Európai Bizottsághoz fordultam, hogy megkíséreljem kikérni az álláspontját Klaus Iohannis román elnök magyarellenes ámokfutásáról.

A korlátozások immár sokadik hetében, amikor úgy tűnik, több európai ország – köztük Románia is – elkezdte a fokozatos lazítást, egyre inkább körvonalazódni látszik, hogy a globális vírusjárvány milyen szempontokból hozott eleddig példátlan léptékű rendkívüli állapotot a világba.

Románia fungáló államfőjének megdöbbentő, uszító, vérlázító állásfoglalása után sok minden nem lesz már a régi sem az országon belüli, sem az államközi román–magyar kapcsolatok tekintetében.

Amikor más országok vezetői azzal vannak elfoglalva, hogyan a legkisebb emberi és anyagi veszteséggel menedzseljék a koronavírus-járványt és a gazdaság leállítása miatt kialakult válságot, Románia elnöke gyűlöletet szít, uszít, megoszt. 

Ilyen aljas húzással körül-belül egy éve, az úzvölgyi provokációk óta nem szembesültünk. Ám Klaus Johannis szerdai megnyilvánulása utóbbiakat is felülmúlja.

Egyáltalán nincsenek „valóságértési” problémái annak, aki úgy véli, hogy a világjárvány tombolása idején Magyarországgal kapcsolatban bizonyos körök által megfogalmazott folyamatos kritikák kimerítik a politikai boszorkányüldözés fogalmát.

Az embernek lassan az az érzése, hogy ha Romániának választania kellene, hogy Magyarország vagy a koronavírus szövetségese legyen, jóformán gondolkodás nélkül a koronavírus mellett döntene.

Aki szegény, az a legszegényebb – nem véletlenül jut eszembe József Attila verse, amely a 20. században több nemzedéknek volt a korrajza, amelyeket nehéz idők kényszerítettek nélkülözésre. Sorai közel száz évvel a megszületésük után is aktuálisak.