Az első és talán leglényegesebb következtetés az, hogy megdőlt Klaus Iohannis államfőnek és liberális pártkatonáinak a PSD „mérgező parlamenti többségéről” szóló, oly sokszor hangoztatott önmentegető elmélete. Üres frázis csupán, hiszen bebizonyosodott, hogy a szociáldemokraták körüli, úgynevezett ellenzéki csoportosulás konjunkturális többség csupán, amely egyik-másik párt pillanatnyi érdekeinek megfelelően áll össze. Például amikor a szavazathajhász intézkedéseket, a nyugdíj- és a gyerekpénzemelést lehet megszavazni a parlamentben, nem törődve a költségvetési fedezet hiányával, a kormányra hárítva a szükséges források előteremtésének felelősségét. Iohannisnak és „saját kormányának” tehát ezentúl kétszer is meg kell gondolnia, mielőtt a „felelőtlen többséget” igyekszik okolni minden rosszért.

A ma még a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező PSD csupán árnyéka immár a 2016-os választást utcahosszal megnyerő alakulatnak, ezt is bebizonyította a kormánybuktatási kísérlet fiaskója. Az egykori elnöke bebörtönzése sokkjától felocsúdni ma is képtelen, keménykezű vezér híján széthúzás marcangolta, árulások jellemezte párt folyamatosan megy össze, mint mosás után a gyapjúpulóver. A bizalmatlansági indítvány bukása, az, hogy még a szükséges kvórumot sem volt képes biztosítani, szégyenteljes vereség az elnöknek frissen felkent Marcel Ciolacu számára, akinek az a kevés autoritása és tekintélye is szertefoszlott, ami volt neki. Egy újabb kezdeményezéssel való próbálkozással teljesen nevetségessé tenné magát az alakulat, amely képtelen lesz feltartóztatni embereinek a liberálisokhoz (PNL) vagy a kisebb baloldali alakulatokhoz való átpártolását. Ami most, a helyhatósági választások előtt, a parlamenti megmérettetést megelőzően három hónappal kikövezett utat jelent a politikai süllyesztő felé.

Ugyanakkor azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy a legújabb politikai fejlemények egyik tevékeny szereplője maga az RMDSZ, amely ha nem is állt ki nyíltan a Ludovic Orban vezette kormány mellett, viszont megakadályozta, hogy a bizalmatlansági indítvány célba érjen. Noha Kelemen Hunor elnök a parlament ülését megelőzően úgy nyilatkozott, hogy az alakulat törvényhozói jelen lesznek, de nem vesznek részt az indítvány szavazásán, a szövetség képviselői és szenátorai végül mégis távol maradtak. Mindez alapvetően hozzájárult a két ház együttes ülésének határozatképtelenségéhez, ami persze nem jelenti feltétlenül, hogy az RMDSZ-es honatyák részvétele esetén a kormánybuktatási kísérlet sikeres lett volna, ám ez esetben mindenképp másképp alakul az eljárás, a szavazás végkimenetele.

Egyáltalán nem lényegtelen, miért tartotta fontosnak az RMDSZ, hogy ha ilyen formában is, de a PNL mellé álljon a PSD-vel vívott politikai háborúban. Arról az alakulatról és kormányáról van ugyanis szó, amely a magát nem is olyan rég az elmúlt évtizedek legdurvább magyarellenes kirohanására ragadtató, Erdély kiárusításával riogató Klaus Iohannis teljes alárendeltségében működik. Nos, ez az államfő – akinek soha nem feledjük gúnyos, „ionopot chivanoc, peszede” performanszát – igazán megérdemelné a megleckéztetést, a kormány pedig a bukást. Bárki bármit mond, az Orban-kabinet menesztése nem taszította volna nagyobb káoszba az országot a jelenleginél, a decemberi parlamenti választásig pedig ügyvivő kormányként folytathatta volna tovább. Az az érv sem áll a lábán, miszerint a liberálisok számára ez muníciót jelentene, hogy áldozatnak tekintsék magukat, és mindenért a PSD-t tegyék felelőssé – gyakorlatilag ez folyik most is, hónapok óta.

Újabb jel árulkodik tehát arról, hogy az RMDSZ egy majdani jobboldali koalíció kialakítása irányába próbálja kitaposni az utat, mégpedig azzal a szándékkal, hogy „megszelídítse” a PNL-t, amely a magyarellenesség terén sok esetben nagy sikerrel felveszi a versenyt a PSD-vel. Ennek ismeretében nem lehetünk biztosak a próbálkozás sikerességében. Arról nem beszélve, hogy az összeboruláshoz elengedhetetlen lenne néhány bocsánatkérés...