Sajnos az nem lehet már kérdés, hogy nálunkfelé idén jóval nagyobb lesz, sőt már most is sokkal hatalmasabb a káosz az iskolakezdés körül, mint a korábbi években. Pedig ha emlékszünk, általános volt, hogy szeptemberben számos megválaszolatlan kérdés, előirányozott, de végig nem gondolt, kivitelezésre váró reformötlet, sebtében hozott, a dolgok menetét másfelé terelő intézkedés tette bizonytalanná az épp elkezdődő tanévet.

Nos, az oktatásunkban uralkodó korábbi összevisszaság finoman szólva „vizet sem vihet” annak a mérhetetlen káosznak, ami jelenleg körvonalazódik. Ez azonban korántsem lephet meg senkit, aki akár felületesen is, de figyelemmel kísérte az elmúlt hónapokban a járványügyi intézkedések ellentmondásosságát, következetlenségét, egyenetlenségét. Sőt az lenne csoda, ha bár egyes intézkedések hallatán viszonylag elégedetten nyugtázhatná a tanár, a szülő, a diák, hogy legalább ebben vagy abban a tekintetben ha nem is lehet derűlátó, de megbízhat a rendkívüli körülményekhez mérten higgadt, körültekintő intézkedésekben.

Ennek sajnos egyelőre híre-hamva sincsen. Hiszen senkit sem tölt el megnyugvással, hogy egyelőre nagyfokú bizonytalanság övezi, miként fogják betartatni a gyerekekkel a kötelező másfél méteres távolságot olyan körülmények között, hogy a szükséges fegyelmet és rendet a „vírusmentes” időkben sem tudták megnyugtatóan biztosítani a tanintézetek.

Az is kérdéses, hogyan képzelik el megvalósíthatónak a diákokat elkülönítő, a padok között felállított átlátszó válaszfalak felállítását, hogyan biztosítják annak óránkénti fertőtlenítését? Egyáltalán, az átlagosnál jóval intenzívebb fertőtlenítést, a higiéniai szabályok szigorítását hogyan fogják megvalósítani egy olyan országban, ahol a tanintézetekben még mindig sok helyen nincsen vezetékes víz, és az udvaron szerénykedik az illemhely? Vagy hogyan tervezik (folytatni) a kényszerűségből részben vagy teljes egészében az online térben történő oktatást, ha a diákok tekintélyes részének nem áll rendelkezésére internet, számítógép? És mi lesz a tanárok túlterheltségével, akik abba a helyzetbe sodródhatnak, hogy online és személyesen is tanítaniuk kell?

Aztán ott van a szülői felelősségvállalási nyilatkozatnak már a meglebegtetésekor sokat vitatott kérdése. A minisztérium bejelentette, csak akkor mehetnek a gyerekek szeptember 14-től iskolába, ha a szüleik előzőleg felelősségvállalási nyilatkozatot töltenek ki az egészségi állapotukról: írásban kell vállalniuk, hogy az elmúlt 14 napban a gyereken nem mutatkoztak a Covid–19-betegség tünetei, nem diagnosztizálták a kórral, és nem is érintkezett koronavírus-fertőzött személyekkel.

Jogosan vetette fel sok szülő, hogy miután az elmúlt félévben az oktatás online térbe kerülése miatt tanárszerepbe is kényszerültek, most már azt is elvárnák tőlük, hogy orvost „játsszanak”. Hiszen hogyan is állapíthatná meg a szülő pontosan és tévedhetetlenül a fertőzésre utaló tüneteket? Vagy mi történik, ha a szülőket önhibájukon kívül utólag felelősségre vonhatják amiatt, hogy nem ismerik fel a Covid–19-betegség tüneteit, esetleg ha a gyermek szülei tudtán kívül érintkezett fertőzöttekkel? Mert hát az ilyesmi megeshet könnyedén akár a játszótéren, akár a boltban, akár az autóbuszon. Vagy miként oldják majd az iskolák teremgondjait, hiszen a kötelező távolság betartatása miatt egyszerre jóval kevesebb gyerek ülhet majd be a padokba?

Nagyon hosszan lehetne sorolni az idei, rendhagyónak ígérkező tanév körüli kételyeket, kérdéseket, szervezési bonyodalmakat. Nyilván olyan megoldások sosem léteztek, a járványban meg pláne nem, amelyek mindenki számára megfelelőek, megnyugtatóak lehetnének. De sajnos olyan helyzetben vagyunk jelenleg, hogy a döntéshozók részben megnyugtató részmegoldásainak is szerfelett örülnénk. Jól fognának, legalább jottányit mérsékelnék a zűrzavart.