Nem vitás, hogy az összeesküvés-elméletek gyártóinak és terjesztőinek a legkönnyebb az életük, mert ők mindenre tudják a választ: honnan indult a vírusjárvány, kik állnak a hátterében, a készülő új vakcinákkal kik akarják kiirtani az emberiséget, és nem utolsósorban miért kell maszkot viselni, ha az úgysem véd meg a nem létező járványtól. Mindenki más keresi a válaszokat arra, hogyan lehet csökkenteni a legveszélyeztetettebbek életét. Merthogy erről van szó, amit sokan nem akarnak megérteni: az idős, de a fiatalabb és beteg embereket is számolatlanul viszi el a kór. Hatékony védekezés híján róluk mondana le a társadalom.

És ezzel visszakanyarodunk az ókori Görögországba, ahol az „élelmes” spártaiak a betegnek és életképtelennek ítélt gyereküket Taügetosz hegyére vitték elpusztulni, hogy a családnak és a katonás társadalomnak később ne legyen gondja velük. A védekezést megtagadók ugyanezt teszik ma is, hiszen a járvány saját hozzátartozóikat sem kíméli. Amíg az egészségügyileg legkiszolgáltatottabbak számára védőoltás nincs, a legalapvetőbb dolog, amit hozzátartozóinkért tehetünk, az az elővigyázatosság és a védekezés.

A vakcinakutatók közben versenyt futnak az idővel. Akad, aki a közösségi oldalakon azon szórakozik, hogy újabb és újabb „semmitmondó” bejelentések érkeznek a lehetséges gyógyszerekről és a kísérleti stádiumban levő oltásokról, pedig a mindent tudó szájhősök éppen azt nem tudják, hogy „békeidőben” egy gyógyszer, egy vakcina kikísérletezési, előállítási, tesztelési és forgalomba hozási ideje átlagban 5–10 tíz év. Rendszerint ennyi idő szükséges ahhoz, hogy a készítmény megbízható gyógyszerré váljon, amelynek nemcsak a gyógyhatását ismerik az orvosok, hanem a mellékhatásait is. Manapság ezt az időszakot próbálják minimálisra csökkenteni a kutatók, hogy elejét vegyék a beláthatatlan következményekkel járó világjárvány gyors terjedésének. Aminek egyik szembetöltő látlelete a kórházak túlzsúfoltsága, ahol a koronavírusos betegeken kívül lassan szinte semmi más diagnózissal nem lehet már érdemben foglalkozni.

A járvány robbanásszerű terjedése mindenféle kapacitást leköt. Ezzel magyarázhatóak azok a statisztikák is, melyek szerint bizonyos krónikus betegségekben szenvedők – elsősorban szív- és érrendszeri vagy daganatos betegségek – közül a tavalyi év azonos időszakához képest sokkal többen haltak meg. A járvány miatt a betegek vagy félnek elmenni szakorvoshoz, vagy a nagy tumultus miatt nem jutnak be a szakrendelőbe. (Hogy csak egyetlen példát említsek: a kolozsvári szívkórházban például március óta semmiféle előjegyzés nincs kivizsgálásra. Az ország sok más kórházához hasonlóan csak sürgősségi esetekkel foglalkoznak. Jórészt olyan betegekkel, akit a mentő visz be.)

Ezt a világméretű nyomorúságot próbálják különböző körök meglovagolni, és sajátos politikai céljaikra kihasználni. A koronavírus-járvány következményeinek oldalvizein kirobbant és az egész Egyesült Államokat megviselő erőszakos tüntetéssorozat intő példa arra, hogy a tömeges elégedetlenségekhez elegendő egyetlen szikra, hogy lángba borítson egy országot. De nemcsak Amerikában, hanem szerte a világban elszabadulóban a pokol, mert a gazdasági és egyéb következmények miatt egyre inkább megviselt tömegek úgy érzik, kilátástalanságba kerülnek. Ennek a sok helyen két számjegyű gazdasági visszaesés a táptalaja, ami hosszú idők óta nem látott munkanélküliséget és mélyszegénységet okoz.

Nehéz tehát előre látni, hogy mi lesz holnap vagy holnapután. Egy dolog bizonyos: mindennél fontosabbak az észérvek. Hogy a hatalmon levő kormányok és az emberek között folyamatos párbeszéd legyen. Csodarecept híján a megfelelő kommunikáción múlik, miként sikerül demokratikus körülmények között elfogadtatni az emberekkel, hogy nehéz idők jönnek. Ami rombolással csak káoszhoz vezethet.