Nemhiába kellett jó néhány hónapot várni arra, hogy Gălbează megmagyarázza, miért zárta le vádemelés nélkül a 2019. június 6-ai erőszakos temetőfoglalás ügyét, amelyben magyar szervezetek tettek feljelentést: az indoklás korszakalkotóra sikeredett. Biza, látszik az eredményen: az igazság lovagja az elmúlt időszakban mindent beleadott annak érdekében, hogy a lehető legeredetibb módon támassza alá a februári – ki tudja, ki és mi által sugallt-diktált – döntést. Miközben a rendzavarás, sírgyalázás, dulakodás, bántalmazás, illetve a hivatali visszaélés és hanyagság gyanúját sem tartja megalapozottnak, alkotásának kvintesszenciája a „Kifelé a magyarokkal az országból!” rigmus értelmezésében rejlik.

Hiszen Gălbează szerint mindez csupán egy „magyarellenesnek vélt jelszó”, így nem minősül gyűlöletkeltésnek vagy diszkriminációra való uszításnak. Ugyanis a román temetőfoglalók által skandált rigmus „nem a széles körű nyilvánosságnak, meghatározatlan számú személynek” szólt, hanem korlátozott számú embernek, „csupán” a katonatemető elé élő láncot vonó magyarokra vonatkozott. És az ügyész szerint nem is az emberek bizonyos kategóriájához intézték (mint például fogyatékkal élők, homoszexuálisok, stb.), hanem „csak” egy etnikumhoz, így pedig a történések szintén nem merítik ki a büntető törvénykönyv 369-es cikkelyében taglalt, gyűlöletre és diszkriminációra uszítás fogalmát.

A hihetetlen érvelés olyannyira eredetire sikeredett, hogy még a román hírportálok is elképedve tálalták, és egy bukaresti jogvédő szervezet ingerküszöbét is elérte. Az Active Watch nem érti, hogy egy deportálásra történő nyilvánvaló felszólítást hogyan lehet „vélt jelszónak” tekinteni. „Milyen más megfogalmazást kellett volna használni, hogy az ügyész ne csak gyanítsa, hanem biztos legyen a felszólítás kirekesztő jellegében?” – tették fel a kérdést a jogvédők. Akik úgy értelmezték az indoklást, hogy eszerint a magyarok nem személyek, és mert a törvény csak a személyeket védi, a magyarokat ki lehet rakni az országból – úgy, ahogy a nácik próbáltak két etnikai csoport, a zsidók és a romák nem személynek tekintett tagjaitól megszabadulni.

De ne feledjük, Gălbeazának máris rajongói akadtak: a moinești-i főügyész ugyanis elutasította a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat panaszát, így utóbbi szervezet a Bákó megyei város bíróságához fordult, amely majd eldönti, az ügyészség folytassa vagy sem a nyomozást. Ugyanakkor sokatmondó, hogy az első tárgyalást július 27-re tűzték ki, ám a felperes Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat csak a tárgyalás napján kapta meg az idézést… Így szeptember végére halasztottak.

Kíváncsian várjuk a döntést, mint ahogy az ombudsmannál kezdeményezett kivizsgálás eredményét is. De mindezektől függetlenül, csupán józan paraszti eszünkre hallgatva, kijelenthetjük: ha az igazságszolgáltatás egyik pillére ma, egy ország-világ előtt példaértékűen kisebbségbarátként öndefiniált államban csak az egyik, a megvádolt felet hallgatja meg, majd azt meri állítani, hogy a magyargyűlölet legnépszerűbb verbális megnyilvánulása büntetőjogilag rendben van, akkor eláshatjuk a román jogállamiságot.

És emberszámba sem vett, a széles körű nyilvánosság elől szegregált, alsóbb rendű etnikumként meghúzódva néha elgondolkodhatunk azon is, hogy a Moinești-en született Samuel Rosenstock miért menekült külföldre, és miért választotta művésznevének a Tristan Tzara nevet. Amely ugye a „trist în țară”, azaz a szomorú az országban kifejezésből ered.