Pataky István

Pataky István

Iohannisék jogállama

2020. augusztus 06., 08:10

2020. augusztus 06., 08:10

Azt ugye tudjuk, hogy Románia jogállam. Ezt maga Klaus Iohannis mondta az utóbbi időben több alkalommal is. 

Amíg az Erdély elrablásával riogató és a magyar nyelv kigúnyolásával kampányoló államfő kedvenc pártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékben szenvedett, addig Romániában nyoma sem volt a jogállamiságnak. A diktatórikus, korrupt Dragnea idején Brüsszelben is megmondták: mindhiába keresték Bukarestben a jogállamot, nem találták. Aztán a jogtipró, Európa-ellenes Szociáldemokrata Párt (PSD) szavazatainak jóvoltából hatalomra jutott a PNL, s egyszerre előkerült a jogállamiság. A korrupciót pedig elvitte a cica.

Két évvel ezelőtt, a nyári szabadságolások kellős közepén a közösségi fórumokon, nyilvánvalóan teljesen spontán módon, monstre tüntetést szerveztek a bukaresti kormányépület elé a jogállamiságért meg a korrupció ellen. De főképp azért, hogy megbuktassák az akkori kormányt. A megmozdulás gazdátlan volt, a hatóságoknak nem volt tárgyalópartnerük, aki magára vállalta volna a százezres demonstráció szervezői feladatait.

Emlékszünk a történtekre. A „román diaszpóra” 2018-as kormányellenes megmozdulásán a tüntetők közé vegyült rendbontók összetűzést provokáltak a csendőrökkel, akik ezután könnygázzal és botozással kiszorították a kormány előtti térről a több tízezres tüntető tömeget. Az erőszakos cselekményekben több mint négyszáz tüntető és tíz csendőr sebesült meg. Bántalmazott demonstrálók feljelentése nyomán több csendőrségi vezető ellen büntetőeljárás indult. Jól megszervezett ellenzéki provokációt és elhibázott hatósági fellépést láttunk. És az erre ügyesen felfűzött politikai cirkuszt. Brüsszeli, strasbourgi ejnye-bejnye, mert jogállam az nincs.

Július 15-én Iohannis liberális jogállamának egyik fajsúlyos intézménye, a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) bejelentette, hogy lezárja a nyomozást a 2018. augusztus 10-i tüntetéskor történt hatósági fellépéssel kapcsolatban. Kivizsgálták a csendőrség vezetőinek döntéseit, s az esetleges államcsínykísérlet lehetőségét is. Az ügyészek szerint az erőszakos fellépésnek nem mindegyik „járulékos áldozata” volt „ártatlan áldozat”. Tetszik, nem tetszik, az ügynek itt le kellett volna zárulnia, ha már jogállamról beszélnek az ország vezetői. 

Csakhogy Iohannisék kapcsoltak. A választási kampány kellős közepén született DIICOT-döntés megfosztja a demokratikus és Európa-barát liberálisokat egy ütős propagandaeszköztől. Mert azt már tudjuk, hogy a szociáldemokraták miatt éledt fel újra a koronavírus-járvány, de azért a PSD parancsait teljesítő rendőrparancsnokok bűnösségének leleplezése lenne az a bizonyos hab a kampánytortán.

Mi történik tehát egy jogállamban? Egy ügyesen megszervezett „civil” aláírásgyűjtési akció, a kormányközeli „független”, cseppnyi titkosszolgálati háttérrel megfűszerezett sajtó felháborodása, jól célzott politikusi hőbörgés, s máris megvan az eredmény. A jogállamiság egyik bástyája, a DIICOT befolyásolhatatlan ügyészei újraindítják a nyomozást az augusztus 10-i tüntetés ügyében. Kivizsgálják a csendőrség volt vezetőinek tetteit.

Az ügyészek most majd addig vizsgálódnak, amíg meg nem születik a Iohannis-féle hatalomnak kedvező eredmény. Mert a jogállam az jogállam.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Fegyverrel a külhoni románok védelmében?

Ha minden rosszul megy, nem csupán Oroszországgal, de akár még a szomszédaival is konfliktusba kerülhet Románia azon törvénymódosítás nyomán, amely szerint Bukarest akár katonai erővel is megvédheti az ország határain kívül élő román állampolgárokat.

Makkay József

Makkay József

Ki oltja le utolsóként a villanyt Romániában?

A demográfiai szakemberek kongatják a vészharangot az ország lakosságának drasztikus fogyásáról. Már olyan szintű az apadás, hogy hónapról hónapra dőlnek meg a negatív rekordok. Az ország jövője azonban nem foglalkoztatja a román politikai osztályt.

Balogh Levente

Balogh Levente

A TikTok-AUR-generáció

Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.

Balogh Levente

Balogh Levente

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok

A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.

Makkay József

Makkay József

A fogatlan emberek országa

Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.

Balogh Levente

Balogh Levente

Putyin marad

Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.

Makkay József

Makkay József

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben

Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.