2012. április 25., 08:552012. április 25., 08:55
Az elmúlt időszakban ugyanis egyre több az arra utaló jel, hogy a 27 fős gazdasági és politikai szövetségben képtelenség mindenki számára előnyösen működtetni azt az egységesített jogrendszerben megálmodott belső piacot, amelyben biztosított a személyek, áruk, szolgáltatások és a tőke szabad áramlása. Mert egyre nyilvánvalóbb, hogy a közös Európa, amelyben mindenki egyenlő, csak utópia. A nyugati országok nem tudnak mit kezdeni azzal a bevándorlóhullámmal, amely a szabad mozgás adta lendülettel elkerülhetetlenül önti el éppen azokat az államokat, amelyek az Unió atyjaiként kimondták eme fennkölt elveket.
És nem csak az EU-n kívülről érkezettekkel van baj: a 2007-ben csatlakozott Románia és Bulgária továbbra is megtűrt mostohagyerekként ül a nagyok asztala melletti sarokban.
A külföldi jóléti társadalmakból érkező hírek alapján ugyanakkor kijelenthetjük, Romániára vonatkoztatva bizony a gyerekkel van a baj. A román „export” állampolgárokról ugyanis javarészt a bűnügyi rovatokban lehet hallani, ez pedig sajnos megingathatatlan alapot ad az általánosításhoz. A tisztességes európai polgár ugyanis semmilyen formában nem tud közösséget vállalni például azokkal, akiket – mint kiderült – futószalagon szállítanak Londonba, hogy a nyári olimpia lázában égő városban lopjanak, csaljanak, kolduljanak.A rengeteg, otthonról hozott és máson csattanó probléma pedig egyre csak erősíti az Unión belüli euroszkeptikus hangokat, és jelentősen gyengíti a nemzetiségfelettiség elvét vallók táborát.
Az előítéletek ellen lehet küzdeni, de a bélyeget nem lehet lemosni addig, amíg visszaszoríthatatlan marad a román állampolgárok európai bűnözése. Ezt ideális esetben a gyerekszobában, az otthonról kapott nevelés radikális megreformálásával kellene kezdeni, ám mivel ez reménytelen, érthető, hogy a szenvedő országok saját hatáskörben próbálják orvosolni a problémát, ha kell, a túlzottan idealisztikus uniós alapelvek megkerülése vagy megsértése árán is.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.