2012. április 18., 09:492012. április 18., 09:49
Néha hagyják, hogy megsimogassuk őket, de közben egy pillanatra sem engedik elfelejteni: ez az ő külön kegyükből származik, semmiképp nem abból, hogy ők szeretik a simogatást, inkább a királyok nagylelkűségével megengedik nekünk, hogy egy percig élvezzük puhaságukat, amiért jobban tesszük, ha hálásak vagyunk.
Gyerekkoromban, amíg a macskáinkban csak kedves, szőrös melegségcsomagokat láttam, nem értettem, a kutyáknak mi bajuk van velük. Miért ugatja az egyébként barátságos, ragaszkodó és kiegyensúlyozott kutyám a szomszéd macskáját – a miénket soha – olyan dühvel, amit egy betörő sem tudna kiváltani belőle? Még nem láttam akkor, milyen jeleket vált egymás között a két állat. Hogy a macska szándékosan idegesíti, mi több, sértegeti a kutyát. Sárga szemével, hideg nyugalmával azt mondja neki: „Minek képzeled magad? Ott ugatsz lenn a földön, kiabálsz utánam, miközben azt sem tudod, hogy kell fára mászni? Az ember kezéből eszel, s közben még karmaid sincsenek, amivel sakkban tartsd őt?”
Hát ez a kulcsa a kutya-macska viszonynak. Egyikük játszani szeretne, a másik pedig saját magára nézve mélységesen megalázónak tartaná, ha bármilyen szinten köze lenne az egyikhez. Egyikük frusztrációjában rekedtre ordítja magát a földön, a másik meg végtelen megvetéssel nézi, s közben egyáltalán nem zavartatja magát.
Mindennapos látvány a mi udvarunkon is, ahol csak egy kutya lakik most, macskapajtás nélkül. Nagyon éles szemmel és füllel megáldott vagy megátkozott kutyám azt is észreveszi, ha egy macskafül kandikál ki a kerítést benövő borostyán közül, s máris ugatva-kiabálva, hörögve-morogva rohan oda, ahol az ellenséget sejti, talán minden alkalommal abban reménykedve, hogy ezúttal sikerül a hangerővel megfélemlíteni a flegmatikus cirmost.
Az azonban nemhogy megriadna, nemhogy elszaladna, inkább élvezettel elnyújtózik a kerítés tetején, és egyszerre mély megvetéssel és az idiótáknak vagy az érdekes, bár visszataszító állatfajoknak kijáró kíváncsisággal szemléli odafentről a kutyát. Én meg a konyhaajtón belülről nézem őket: néha a macskára haragszom beképzeltségéért, néha a kutyán mérgelődöm butaságáért, de legtöbbször inkább pártatlan maradok, és nagyszerűen szórakozom.
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.