2012. április 27., 10:382012. április 27., 10:38
Most éppen Londonba, mert nyáron a brit főváros rendezi az olimpiai játékokat, és mivel bizonyára nagy a konkurencia, már most, áprilisban el kell foglalni a legjobb helyeket, nehogy már épp a kéregető-nagyhatalom képviselőinek jusson valami ócska külvárosi placc a menő belvárosi turistacélpontok helyett. Az ilyen hírek olvastán mindig eszembe jut, hogy hol is tarthatna Románia, ha a polgárok az ilyen akciók megszervezésére pazarolt energiáikat legális, szűkebb pátriájuk és az ország gazdaságát is gyarapító tevékenységre fordítanák.
Hiszen nem kevés időt, anyagi ráfordítást, energiát és know-how-t igényel egy ilyen művelet logisztikai lebonyolítása, elvégre mégiscsak meg kell szervezni, hogy összegyűljenek a megfelelő „munkavállalók”, az autóbuszoknak pedig több ezer kilométert kell megtenniük a célpontig. Ha az erre szánt forrásokat tényleg valami építő jellegű aktivitásra irányítanák át, legalábbis belátható távolságra kerülne a kelet-európai Svájc megvalósításának lehetősége. Mondjuk az is szöget ütött a fejemben, hogyan jutnak ki Romániából, és hogyan jutnak be Nagy-Britanniába a kontingensek.
Elvégre még a legostobább román, illetve brit határőr vagy vámtiszt sem hiheti azt, hogy a határátlépésre jelentkező busz utasai egytől egyig lelkes turisták, akik azért égnek a vágytól, hogy Nelson admirális emlékművét, a British Museumot vagy Madame Tussaud Panoptikumát megtekintsék. Viszont előfordulhat, hogy az utazásszervezők részéről ennél a szakasznál szokás a fent említett anyagi erőforrásokat mozgósítani, megkönnyítendő a szállítmányok áthaladását.
Nem mintha a román hatóságok úgy viselkednének, mintha különösebben bántaná őket a kéregetők és a bűnözők exodusa, sőt. Úgy tűnik, továbbra is örülnek annak, hogy a többmilliónyi problémás elem nem nekik okoz gondot, hanem a nyugat-európai politikusoknak, elvégre ők akartak Uniót meg szabad mozgást, hát most ne sopánkodjanak.
Jó, most a schengeni csatlakozás kapcsán fölmerültek problémák, de az ellenzőket a politikai korrektség jegyében mindig jól le lehet szélsőségesezni, ehhez a nyugati ballibek úgyis jó partnerek. Úgyhogy a szállítmányok csak mennek London felé. Aztán ha a román sportolók nem szerepelnek jól az olimpián, a romániai koldusok dobogós helyezésére bizton lehet számítani a maguk szakterületén.
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.