2012. május 25., 10:252012. május 25., 10:25
Félreértés ne essék: ha más párt logója virítana ott, annak sem örülnék jobban, mint ahogy annak sem örültem, hogy előtte meg az egyik helyi bevásárlóközpont óriásreklámja rontotta a kilátást. (Bár tény ami tény: a tulipános alakulat nagyon igyekezett az összes lehetséges házfalat és villamost még a kampány első perceiben kidekorálni jelöltjei arcképével, amolyan egész pályás letámadást alkalmazva, mintha ezúttal különösen tartana a versenytársaktól.)
Ma már közhely, hogy a politikai pártok nem annyira az általuk képviselt értékek és elvek bemutatásával kívánják eladni magukat, ehelyett inkább kommunikációs versenyt folytatnak. Ennek egyik fő eleme, hogy egy párt is ugyanolyan termék, mint egy fékezett habzású mosópor vagy egy szárnyas betét, tehát ugyanolyan marketingmódszerekkel kell eladni.
Csakhogy én például úgy vagyok ezzel, hogy az agresszív reklámokat már meg sem nézem, ugyanúgy idegesít a megnyitott internetes honlap olvasását akadályozó felpattanó reklámablak, mint az egész, nyolcemeletnyi házfalat betöltő molinó. Olyan ez, mint amikor a tévében vetített film közben sugárzott reklámok kétszer olyan hangosak, mint a film: pofátlan, az életembe betolakodó agresszornak tekintem őket, és így is bánok velük. Ha tehát egy bevásárlóközpont vagy egy párt pofátlansága miatt fényes nappal is villanyt kell gyújtanom a konyhában, mert a molinójuk eltakarja a fényt, akkor biztos nem táplálok majd pozitív érzelmeket irántuk.
Ha a reklám mögött élők anyázásait voksokra lehetne váltani, akkor az ablak előtt terpeszkedő jelöltek nemcsak a város, hanem a világ urai lehetnének. De mivel a választási törvény ezt nem teszi lehetővé, éldegélek tovább a tulipintyóban. A szavazatomat meg a kevésbé agresszív, konkrétumokkal kampányoló jelöltnek tartogatom. Már ha lesz olyan.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.