2012. május 23., 09:182012. május 23., 09:18
A „kiáltás művésze” itthon, majd a külföldi emigrációban is mindent arra tett fel, hogy összefogja, életre tanítsa az elesett, megalázott vagy éppen szintén elüldözött nemzettársait, azonban élete alkonyán már megkeseredve tette fel a kérdést: valóban lehet még számítani „az egymást pusztító, pártoskodó, gyűlölködő, szanaszét szakadt, szerencsétlen magyarokra”?
Az író hamvainak pünkösdi hazahozatala talán azt bizonyítja, ha megkésve is, de igen, lehet számítani rájuk. Csakhogy azt kell látnunk, a már nemzeti ügy szintjére emelt kegyeletadást ma is képes bemocskolni egymás pusztítása, a pártoskodás, a gyűlölködés. Hiszen Udvarhelyen már az is vitát szült, ki találta ki előbb, ki szervezze meg a hamvak hazahozatalát, ki csatlakozzon a másikhoz, ki adjon engedélyt, ki kérje ki hangosabban magának, vagy éppen ki esedezzen bocsánatért a másik helyett.
És talán az is úgy van megírva valahol, hogy Nyírő hazatérését nem hagyhatják szó nélkül azok, akiknek erdélyi uralomra törését az író fájó szubjektivitással, de ugyanakkor a társadalmi valóság precíz bemutatásával ábrázolta. A Bukarestben hatalomra került balliberális politikusok és bértollnokaik most irredentát, fasisztát kiáltanak, azt a Rajk-féle kommunista döntést meglovagolva, miszerint Nyírő – akárcsak például Páger Antal, Szeleczky Zita, Muráti Lili vagy éppen Wass Albert – háborús bűnös volt.
Bizony, Nyírő halála óta sok minden nem változott. Ám számunkra talán nem is az a lényeg, hogy az író hamvai a csíksomlyói búcsúra induló Boldogasszony zarándokvonattal vagy éppen egy szekérderékban érkeznek a szülőföldre. Ennél sokkal fontosabb: a megfelelő, felemelő pillanatban hogyan fogadjuk az egymásrautaltság, az összetartozás hazatérő szószólóját, és hogy ennyi idő után is tudunk-e valamit tanulni tőle.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
Látogatottsági adatok