2012. május 23., 09:182012. május 23., 09:18
A „kiáltás művésze” itthon, majd a külföldi emigrációban is mindent arra tett fel, hogy összefogja, életre tanítsa az elesett, megalázott vagy éppen szintén elüldözött nemzettársait, azonban élete alkonyán már megkeseredve tette fel a kérdést: valóban lehet még számítani „az egymást pusztító, pártoskodó, gyűlölködő, szanaszét szakadt, szerencsétlen magyarokra”?
Az író hamvainak pünkösdi hazahozatala talán azt bizonyítja, ha megkésve is, de igen, lehet számítani rájuk. Csakhogy azt kell látnunk, a már nemzeti ügy szintjére emelt kegyeletadást ma is képes bemocskolni egymás pusztítása, a pártoskodás, a gyűlölködés. Hiszen Udvarhelyen már az is vitát szült, ki találta ki előbb, ki szervezze meg a hamvak hazahozatalát, ki csatlakozzon a másikhoz, ki adjon engedélyt, ki kérje ki hangosabban magának, vagy éppen ki esedezzen bocsánatért a másik helyett.
És talán az is úgy van megírva valahol, hogy Nyírő hazatérését nem hagyhatják szó nélkül azok, akiknek erdélyi uralomra törését az író fájó szubjektivitással, de ugyanakkor a társadalmi valóság precíz bemutatásával ábrázolta. A Bukarestben hatalomra került balliberális politikusok és bértollnokaik most irredentát, fasisztát kiáltanak, azt a Rajk-féle kommunista döntést meglovagolva, miszerint Nyírő – akárcsak például Páger Antal, Szeleczky Zita, Muráti Lili vagy éppen Wass Albert – háborús bűnös volt.
Bizony, Nyírő halála óta sok minden nem változott. Ám számunkra talán nem is az a lényeg, hogy az író hamvai a csíksomlyói búcsúra induló Boldogasszony zarándokvonattal vagy éppen egy szekérderékban érkeznek a szülőföldre. Ennél sokkal fontosabb: a megfelelő, felemelő pillanatban hogyan fogadjuk az egymásrautaltság, az összetartozás hazatérő szószólóját, és hogy ennyi idő után is tudunk-e valamit tanulni tőle.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Románia most aztán nem marad le: a dekadens Nyugattal egy időben rendelte be magának a szélsőséges-populista-szuverenista tisztítódesszertet.
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
Látogatottsági adatok