• Vélemény

A megannyi történelmi sérelemmel és jelenkori nézeteltéréssel terhelt román–magyar viszonyrendszer tudatában borítékolható volt, hogy az úzvölgyi katonai temető körül kirobbant botrány nem csitul el magától, és előbb-utóbb elszabadulnak az indulatok.

A jelenlegi bukaresti kormány tevékenységéről már sokszor leírtuk, hogy tragikomikus, de van egy téma, amelyre jobban tényleg nem is passzolhatna ez a jelző: az izraeli román nagykövetség elköltöztetésének ügye.

Tanulságos történet volt számomra a napokban eljutni az Úzvölgyébe, és testközelből látni mindazt, amiről immár bő két hete beszél az erdélyi magyar közvélemény. A haditemetőjéről ismert település Erdély és Moldva határán ma már lakatlan végvárként áll a keleti végeken.

Hogy mi minden húzódik a fölöttébb összetett, folyton napirenden lévő medvekérdés mélyén és mögött, abban igencsak könnyen eltévedhet az, aki tisztábban akar látni az okok, okozatok és megoldási lehetőségek labirintusában.

Itt van ez a Mentsétek meg Romániát (USR) nevű, pártnak látszó valami. Új, friss erő egy olyan választási szövetségessel, aki egyetemistaként Gheorghe Funar környezetében kóstolt bele a politikába, majd egyszer csak a miniszterelnöki székben landolt.

Egyelőre úgy tűnik, illúziónak bizonyult, hogy esély nyílhat mindazon egykori politikai és egyéb vezetők felelősségre vonására, akiknek azt „köszönhetjük”, hogy Románia közel harminc évvel ezelőtt képtelen volt végérvényesen lerázni magáról a posztkommunista elitet.

Történelmi jelentőségű eseményként harangozták be a csütörtöki nagyszebeni informális európai uniós csúcsot, amelyen az EU jövőjéről határoznak a résztvevő állam- és kormányfők.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök erdélyi látogatása éppen olyan természetes dolog kéne hogy legyen, mintha valaki felkerekedik, és meglátogatja a szomszédos országban élő ismerőseit vagy rokonait. De ezt sokan mégsem így gondolják.

Több mint másfél évtizede tart a verespataki aranybányanyitást övező konfliktus, amelynek kimenetele még mindig teljesen bizonytalan, ugyanakkor a jelenség ismét csak rávilágít a román kormányok és illetékes hatóságok tehetetlenségére és jövőkép-nélküliségére.

Senki nem vitathatja, hogy a romániai magyar diákoknak joguk lenne ahhoz, hogy épp annyi eséllyel induljanak a nagybetűs Életbe, és úgy érvényesüljenek a hazai társadalomban, mint többségi társaik.

Nagy meglepetést nem jelent, ugyanakkor nagyon élethű képet fest a romániai valóságról a legfrissebb közvélemény-kutatás, amely a pártok népszerűségét vizsgálta.

Már szinte meg sem lepődik az ember, amikor a magyarellenes megnyilvánulások hosszú sorában ezúttal magyar temetőgyalázást követ el a román hatalom a Bákó megyei Dormánfalva önkormányzata révén.

A román belpolitikai életben ma már egyetlen, biztosnak nevezhető elem van: a mindent egyre jobban eluraló káosz.

Laza cicázásnak számít a politikai küzdelem szereplői számára az európai parlamenti választásokat megelőző kampány a Cotroceni-palotáért folytatott meccshez képest, pedig egyelőre csak egyetlen olyan jelöltet ismerünk, aki nyilvánosan bejelentette indulási szándékát az államfői pozícióért.

Azt mondják, rendszerint mindenki emlékszik arra, éppen hol volt, és mivel foglalkozott, amikor valamilyen világrengető jelentőségű esemény – például a Kennedy-gyilkosság vagy a 9/11-es terrortámadás – történt.

Úgy tűnik, mintha az igazi, napsütéses tavasz érkeztével egyre többeket kezdene zavarni a természetben és a lakott területeken is szétterjedő szemét.

Viorica Dăncilă miniszterelnök elnézést kért az erdélyi magyaroktól Dan Tanasă cinikus, gyűlöletkeltő, magyarellenes feljelentéseiért. Klaus Johannis államfő pedig Rareș Bogdan korábbi tévés uszításaiért fodult bocsánatkéréssel a magyarokhoz.

A két politikai tábor között egyre jobban elmérgesedő viszony és a közelgő EP-választások oldalvizein újabb és újabb témák kerülnek a romániai közbeszédbe.