Mi állt az első fordulót követő másfél hét középpontjában? Gyakorlatilag mindent vitt a vita, azaz a két elnökjelölt közötti vita elmaradásának a témája. A Szociáldemokrata Párt (PSD) kezdeményezte, hogy Viorica Dăncilă és Klaus Johannis a közszolgálati televízió stúdiójában vagy más helyszínen, de élő közvetítésen ütköztesse nézeteit. Ezt az újrázásra készülő államfő stábja elutasította. Több verzió is elhangzott indoklásként, a legtöbbet ismételt talán a méltatlan ellenfélre való hivatkozás volt. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) kampánystábja Johannis tekintélyes előnyével számolva logikusan vélte feleslegesnek a vitát, hivatalos reakciói mégis gyengének tűntek. Dănciláék a remek témaválasztás után azt is elérték, hogy mindvégig erről szóljon a kampány. Nem sikerült Johannisék igyekezete, hogy újra a tavaly augusztus 20-i tüntetésekkel kapcsolatos vizsgálatok kiszivárogtatásával hecceljék híveiket. A döntő csata előtti kampányt Dăncilă tematizálta, az ő akarata érvényesült, amikor a vitától tartó ellenfélként mutatta be Johannist.

Ki nyerte a párhuzamos vitát? Kedden sajátos performanszot láthattunk a két jelölttől. Johannis egy elegáns, „európai” környezetben, szép kulisszák között mutatott be egy minden apró részletig megtervezett „vitát” kiválasztott újságírókkal és elemzőkkel. Az este egyetlen életszerű mozzanata az volt, amikor szót kapott egy diák a közönségből, s azt kérdezte Johannistól, hogy miért nem hívott meg a beszélgetésre olyan újságírókat, akik kényelmetlen kérdéseket is neki szegezhettek volna, például az öt nagyszebeni házával kapcsolatban. A másik oldalon Dăncilă több mint két órán keresztül állta a média képviselőinek egyáltalán nem baráti rohamát a korrekt módon megszervezett, minden médium számára nyitott sajtótájékoztatón. Bár a volt miniszterelnök eddigi önmagához képest lényegesen jobban szerepelt, Johannist pedig újdonság volt egy picit lazább formában látni, egyik fél sem tudott rendkívülit vagy meglepőt produkálni, a külpolitikai témákra adott válaszaik például pontosan azt a szürkeséget adták vissza, amelyet a román diplomácia már évek óta képvisel.

És a magyarok? Rólunk semmi, pontosabban majdnem semmi nem hangzott el. Johannis azt mondta, számít a magyarok szavazataira, hisz ők is egy jobb országot akarnak. Dăncilă kritikusan jegyezte meg, hogy az államfő ötéves mandátuma alatt a kisebbségekkel sem törődött. Nulla-nulla, mondhatnánk focinyelven fogalmazva.

Ki az alkalmasabb most államfőnek? Egy megmérettetésnél fontos szempont, hogy a szavazók megfelelőnek tartják-e a feladatra a jelölteket az adott helyzetben. Itt már jóval szubjektívebb lesz a kép. Az egyik oldalon ott van a nehézkesen fogalmazó, öt éven keresztül elsősorban a kormánypárt, illetve a különböző kabinetek akadályoztatására koncentráló Johannis, a másikon pedig a Liviu Dragnea bábjaként induló volt miniszterelnök, aki a főnök börtönbe zárása után szédületes sebességgel igyekezett megszabadulni a „bűnös múlttól” úgy, hogy a saját személyére, azaz színtelen-szagtalanra szabta az egyre nagyobb válságba kerülő PSD-t.

Dăncilă – valószínűtlen – győzelme a román belpolitikai káosz folytatását, a kormányzat és az államfő szembenállását hozná. Ha a jelenlegi elnök folytatja, akkor talán végre megmutathatja, képes-e a „saját” kormányával, az övéivel közösen jobban teljesíteni, mint a szociáldemokraták. Egyetlen érv szól most Johannis mellett: a politikai stabilitás ígérete.