• Vélemény

Ismét itt a július eleji, az érettségi jegyében telő időszak vége: ez az az évről évre visszatérő periódus, amikor széltében-hosszában magyarázzák, magyarázzuk a bizonyítványt.

Egyik kezével ad, a másikkal elvesz – továbbra is ez jellemzi a leginkább a román szociálliberális kormány ténykedését. No, persze a kapkodás mellett, amivel hol voksok reményében adakozni, hol meg elvenni próbál a polgároktól, hogy legyen miből fedeznie az adakozást.

Az adott erőviszonyok és lehetőségek mellett nemigen lehetett volna jobb megoldást találni az EB elnöki tisztségének betöltésére a konzervatív Ursula von der Leyen német védelmi miniszternél, legalábbis magyar, illetve közép-európai szempontból.

Nagyfokú naivitás lenne elvárni, hogy gördülékenyen, az előírásoknak megfelelően működjenek sokakat érintő folyamatok Romániában. Nálunk ugyanis távolról sem lehet karikacsapáshoz hasonlítani azt, ahogy nyögvenyelősen, kínlódva próbálunk felzárkózni uniós elvárásokhoz.

 A Szociáldemokrata Párt (PSD) kongresszusán pártelnökké választott szőke kormányfő érezhetően magabiztosabban mozog a politikában, de nem kétséges, hogy csupán epizódszerep jár neki a Dragnea utáni nagy átmenetben.

A napokban tette közzé az Országos Statisztikai Hivatal (INS) az ország településeinek közművesítésével kapcsolatos adatait. A szennyvízelvezetés és az ivóvízellátás 52,7 százalékos romániai „lefedettsége” nemcsak uniós összehasonlításban lesújtó.

Nem helyénvaló tán éppen most, a város magyarsága ünnepének, a Szent László Napoknak a kellős közepén kellemesnek egyáltalán nem nevezhető témával előhozakodni, ám nem célunk az ünneprontás.

Székelykeresztúr határában alkalmi fuvarra várakozik egy idős házaspár a vasárnap délelőtti izzó verőfényben. A mesebeli szépségű, lankákkal, erdőkkel övezett közeli Magyarandrásfalvára igyekeznek, a temetőbe sírt gondozni.

Marosvásárhelyen él a legnagyobb lélekszámú magyar közösség Erdélyben. Ez a tény akkor is a legfontosabb erdélyi magyarlakta települések sorába emeli a százharmincezer lelkes várost, ha a többséget már jó két évtizede a román lakosság képezi.

A román külügyminisztérium újfent csillapíthatatlan késztetést érzett arra, hogy belerúgjon a magyarokba, és mindezt néhány hét leforgása alatt immár másodjára teszi meg.

Biztosan rendkívül elégedettek a magukat Újítsuk meg Európátra átkeresztelő európai liberálisok, hogy Dacian Cioloş személyében egy korábbi uniós biztost, illetve exkormányfőt sikerült megválasztaniuk európai parlamenti frakciójuk élére.

Szakmájuk gyakorlása során az újságírók nemegyszer kerülnek olyan helyzetbe, amikor a kelleténél, az indokoltnál is nyomatékosabban felkérik őket a tények tiszteletben tartására. Szó mi szó, az óvatosság, a gyanakvás némely esetben érthető...

Ugye a legtöbbünk számára ismerős, amikor a munkahét mókuskerekéből, a felforrósodott betonrengetegből, a forgalom zajából a természet közelségébe vágyó embert hangos zeneszó, zsúfoltság és szemétrengeteg fogadja a patakparton, erdőszélen? Biztosan.

Több mint ötmillió eurót fordít ebben az évben a berlini kormány a Romániában élő német kisebbség támogatására. A finanszírozás oroszlánrészét a német nyelven oktató pedagógusok, valamint a németül tanuló egyetemi hallgatók kapják.

Az úzvölgyi magyar katonai temető körül kialakult cirkusz a romániai magyarságot ért verbális, jogi és fizikai atrocitások látlelete. 

Számos kudarc után az ellenzéki alakulatok ismét belevágtak a kormánybuktatás nemes feladatába, és a parlamenti szünet előtt bizalmatlansági indítványt nyújtanak be a kormány ellen.

„Napokra leállt”, „ismét akadozik a működése”. Évek óta sűrűn olvashatók hasonló címek a híradásokban az egészségügyi kártyáról, az egységes informatikai rendszerről, amely kapcsolatot hivatott teremteni a gyógyító, a biztosító és a páciens között.

Egy válás soha nem szép, de vannak különösen csúnyára sikerült szakítások. Az RMDSZ és a PSD együttélése szavazatnövelő céllal ért villámgyorsan véget néhány nappal az EP-választások előtt, amikor a provokátorok már tették a dolgukat az úzvölgyi temető ügyében.