Általánosító statisztikai adatok évről évre napvilágot látnak a kultúrafogyasztásra vonatkozóan, ezek azonban valószínűleg aligha fogják arra ösztönözni az embereket, hogy hanyatt-homlok könyvtárba, múzeumba, színházba rohanjanak. Apropó színház: az adatok szerint Románia lakosságának 67 (!) százaléka életében nem járt még színházban, hogy megnézzen egy előadást. A felmérésekből az is kiderül, hogy körülbelül ötször kevesebbet költenek kultúrára a romániaiak az európai átlagnál, a tavalyi évben ez az összeg átlagosan 27 euró volt. Magyarán, kevesebb mint 130 lej.

A kultúra mohó fogyasztása talán sohasem volt jellemző széles néptömegekre nálunk (sem), azonban érdemes elgondolkozni azon, hogy vajon miért érdeklődnek egyre kevesebben a lélek éltető elemének tartott művészetek különféle formái iránt. Az, hogy a nyomtatott könyv, az irodalom, a hagyományos olvasás egyre inkább kiszorul a fiatalok látómezejéből, nagyrészt a virtualitás dominanciája miatt, nem újdonság. És az sem, hogy a nagymamakorúak generációját is egyre erőteljesebben magába szippantja a Facebook ingoványos, de másodpercenként változó világa. Az sem újdonság, hogy az oktatási rendszer sorra termel ki nemzedékeket, amelyek tagjai csupán felszínesen szívhatják magukba az alapos műveltséget, ugyanis mivel az iskolai tananyagmennyiség irdatlanul nagy, jó esetben csak az átadott tudás töredékrésze marad meg a fiatalok emlékezetében. És az iskola sajnos nem tanít meg szelektálni a gyerekekre özönlő információmennyiség óceánjában. Persze ha van hajlandóságuk, és ilyen irányú az érdeklődésük, akkor a gyerekek majd kultúrafogyasztó, színházba járó felnőtté válhatnak, olyanokká, akik nem csupán évi 130 lejre taksálják a művészetek szerepét mindennapjaikban. De ők azok, akik valószínűleg a kultúrafogyasztó kisebbség lesznek.

És hogy mi a helyzet ebben az országban az általános műveltséggel? Úgy tűnik, döntéshozatali szinten korántsem fontos tényező a kultúra, elég, ha csak arra gondolunk, hogy Románia nemrég levitézlett miniszterelnöke ékesen bizonyította: nemhogy műveltség, de még helyes beszéd tekintetében is csehül áll. Ettől persze még nyugodtan ott álldogálhatott az ország élén majdnem két éven át. A műveltség hiányáról a minap napvilágot látott, megmosolyogtató hír is eszünkbe juthat, ami arra enged következtetni, hogy bizony a kulturális intézmények sem mindig büszkélkedhetnek megfelelően tájékozott munkatársakkal. Egy állami alkalmazott, a temesvári német színház művészeti tanácsadója állítólag a több mint három évszázada elhunyt nagy francia drámaíró, Molière e-mail-címét kereste, hogy szerzői jogdíjakat tisztázzon vele. Hogy komikus-e, avagy tragikus az eset, azt mindenki eldöntheti. Még csak nem is kell megveszekedett kultúrafogyasztónak lenni ahhoz, hogy elképedjünk: mi minden megeshet büntetlenül ebben az országban.