HIRDETÉS
Különben is: a mentőszolgálatnál mindennapos, hogy ugyanarról a helyről rövid idő alatt több segélyhívás érkezik. Így hát teljesen érthető, hogy két napnak kellett eltelnie, amíg igazán gyanússá vált a dolog – persze úgy már könnyebben összeállt a kép, hogy két napra rá a hároméves gyerek édesanyja is meghalt.
Végül is semmi különös nincs abban, hogy az otthonodban megmérgeznek. Hárman meghalnak, több tucatnyian kórházba kerülnek, több lakóházat és szórakozóhelyet evakuálnak, bezárnak – hát ez van, megesik. Ezért a lakosság legyen szíves, ne pánikoljon, ne hívogassa az 112-t, ne rohanjon a kórházba, ha a gyerek rosszul van: felesleges felhajtás. Nem kell úgy felfújni a dolgot: szerencsétlen baleset. A csótányirtó szakik melléfogtak azzal az alumínium-foszfiddal, ennyi. Fájó, de egyedi eset, a többi beavatkozásuk helyszínén nem mértek emberéletre veszélyes méregszintet.
Ó, azt meg hagyjuk, hogy ilyesmi csakis Romániában fordulhat elő. Meg hogy felfoghatatlan, vérlázító, ami történt. Valóban szomorú, de hát nem kell megint mindenféle általánosítást, gyalázkodást elölről kezdeni, mindenkit bemártani. Hogy a hatóságok, az engedélyek, a csalás, a feketepiac, az alvilág, a korrupció, a hozzá nem értés, meg minden. Ja-ja, megint jönnek azzal a bizonyos halálba húzó hálóval, ami láthatatlanul, de húsbavágóan átszövi a romániai lét mindennapjait. A legszegényebb rétegtől a leggazdagabbig, az utcaseprői állás betöltésétől a miniszteri kinevezésig. Ott feszül kórházban, iskolában, munkahelyen, hivatalban. Ügyes-bajos dolgainkat, életünket irányítja születéstől halálig. Mert ha megpróbálnánk kitépni magunkat belőle, akkor elviselhetetlenül fájna – osztják megint az észt a nagy okosok.
Ugyan már, ez is olyan, mint annak az átkozott elütött medvének az esete. Hogy tökéletesen ábrázolja Románia kafkai valóságát, a tanult tehetetlenséget?! Haha, nevetséges. No meg persze ott a politika. Jönnek ezek, hogy hurrá, elhajtottuk a vörös pestist, aztán meg jajgatnak, hogy 22 milliárdos lyuk tátong az elűzöttek fenekének hűlt helyén. Azt fröcsögik, hogy bűnszövetkezet volt itt, meg hogy aláásták az ország költségvetését, kettős könyvelést folytattak, mint Al Capone vagy Al Pacino vagy melyik. Aztán meg persze ők is ugyanúgy beledugják a pofájukat a húsosfazékba, és magasról tesznek az ország megmentésére, fejlődésére. De hát ebben sincs semmi különös, ez a rendje – érthetetlen, hogy egyesek miért háborognak, hiszen akinek fikarcnyi esze van, ugyanazt tenné.
Valljuk be őszintén: melyikünk nem kente még meg kicsit a rendszert, hogy olajozottabban működjön? Akkor hát szomorkodjunk picit, de minél hamarabb felejtsük el ezt a temesvári esetet. Mert ha most nagy rössel megint elkezdünk itt mindent átvizsgálni, meg nyomozni, meg kideríteni, meg leleplezni, meg kifehéríteni, akkor a gyereknek nem lesz diplomája meg jogsija sem, retteghetünk, mi lesz, ha kórházba kerülünk, veszélybe kerül a lezsírozott munkahelyünk meg a nehezen kiharcolt rokkantnyugdíjunk, és minden sokkal drágább lesz. Hát ez kell nekünk?! Hát nem. Akinek pedig nem tetszik, az menjen Amerikába vagy Nyugatra, hogy lepuffantsák az ámokfutók vagy levegőbe röpítsék a terroristák. Vagy pedig hallgasson és nyeljen örökre.
Azért túl szép lett volna, hogy 2019 novemberében már csak rossz emlék legyen a Demokratikus Koalíció (DK) nevű párt, amelynek jórészt abban merült ki a tevékenysége, hogy a határon túli magyarok ellen uszította az anyaország polgárait.
A saját szempontjából akár még jogosnak is tűnhet az RMDSZ sikerpropagandája, amellyel az államfőválasztás első fordulóját követően árasztotta el a nyilvánosságot.
Nem tudjuk, milyen nézettséget eredményezne Klaus Johannis és Viorica Dăncilă televíziós vitája, az viszont biztos, hogy a szociáldemokraták ügyes húzással robbantották ki az elnökválasztási kampányt a szürkeségből.
Bár a hétköznapi ember számára ködös, hogy egészen pontosan mit és hogyan mérnek az úgynevezett boldogság- vagy elégedettség-felmérések, nyilvánosságra hozott eredményeik attól még meglephetik.
Mint minden politikai megmérettetés, úgy az idei romániai államfőválasztás első fordulója sem húzható fel egyetlen kaptafára: az eredmény csak részben hozta a papírformát, és bizony nem várt fordulatokkal is szolgált, nem beszélve a megfejthetetlennek tűnő jelenségekről.
Többet keresünk, de rosszabbul élünk – ez a következtetés vonható le az Adevărul.ro által a minap közölt elemzésből.
Nagy kérdés, milyen tétje lehet egy olyan államfőválasztásnak, amely előre lefutottnak tűnik, és első körben az a legnagyobb dilemma, hogy vajon az újrázni készülő jelenlegi elnök melyik ellenfelével kényszerül majd megmérkőzni a második fordulóban.
A bizakodás nem kerül semmibe. Ha már új kormánya van Romániának, kapjuk elő tarsolyunk legmélyéről megkopott optimizmusunkat a magyar–román kapcsolatokat illetően.
Jól tudjuk, kampány idején semmi sem szent, ilyenkor az átlagosnál magasabbra csap a politikusi gátlástalanság mértéke, így értelemszerűen alacsonyabb lángon pislákol a konvencionális látszatudvariasság- és őszinteség.
A tegnapi, tragikomikus – árulások és műszaki probléma színesítette – parlamenti bizalmi szavazás kapcsán egyetlen pozitívum emelhető ki: hogy az ország végre rendelkezik teljes jogú és teljes létszámú kormánnyal.
Azért túl szép lett volna, hogy 2019 novemberében már csak rossz emlék legyen a Demokratikus Koalíció ...
A saját szempontjából akár még jogosnak is tűnhet az RMDSZ sikerpropagandája, amellyel az államfőválasztás ...
Nem tudjuk, milyen nézettséget eredményezne Klaus Johannis és Viorica Dăncilă televíziós vitája, ...
