Húsz esztendő már egy újság életében is olyan időtávlat, amire méltán lehet büszke egy szerkesztőség valamennyi – egykori és jelenlegi – munkatársa. Élen természetesen az alapításban közreműködő szerkesztőtanács illusztris tagjaival, mindenekelőtt a grémiumot elnöklő Kántor Lajossal, aki az „alapító atyák” közül Kányádi Sándorhoz, Sütő Andráshoz, Toró Tiborhoz hasonlóan sajnos már nincs közöttünk, de emléküket ezúton is őrizzük.

Tisztelettel és köszönettel gondolunk valamennyi egykori főszerkesztőre, vezető szerkesztőre, nélkülük nem lett volna a Krónika az, ami. Éppen ezért kértük fel őket, hogy e jeles évforduló alkalmából osszák meg gondolataikat velünk, Önökkel, és ha másként nem is, legalább lélekben ünnepeljünk kicsit együtt ezen a születésnapon. Örömmel tölt el bennünket, hogy ma is ugyanolyan kedves számukra a Krónika, mint egykor, amikor az ő szakmai irányításuk alatt készült a lap nap mint nap.

És természetesen nem feledkezhetünk meg lapunk egyetlen volt munkatársáról sem: újságírókról, szerkesztőkről, terjesztőkről, az adminisztratív személyzet egykori dolgozóiról, köszönet jár mindenkinek, aki az idők folyamán tevőlegesen hozzájárult a több mint ötezer lapszám előállításához. Sokan közülük itt kezdték vagy éppenséggel teljesítették ki a pályájukat, és váltak mindörökké krónikássá.

Húsz év alatt rengeteget változott a világ, és természetesen kicsit vele változtunk mi is. A lapunk indulása óta eltelt évtizedek alatt csatlakozott Románia előbb a világ legnagyobb katonai szövetségéhez, majd az Európai Unióhoz, ez idő alatt vált plurálissá az erdélyi magyar politika, és úgyszintén ebben az időszakban teljesedett ki a Krónika indulása előtt nem sokkal meghirdetett budapesti nemzetpolitika. És persze hosszan sorolhatnánk, mi minden történt még ez alatt a húsz év alatt, de mindaz, ami lényeges, fellelhető lapunk archívumában.

Ennyi évvel, a nyomdagépről legurult sok ezer lapszámmal a hátunk mögött számtalan formában megfogalmazhatnánk, mi teszi a Krónikát egyedivé, a krónikást összetéveszthetetlenné. Viszont a legtalálóbb minden bizonnyal a felelősség és az alázat – mégpedig a szakma, az erdélyi magyar közösség, végül, de nem utolsósorban pedig az olvasók iránt. A legnagyobb köszönettel éppen nekik tartozunk, akik jóban-rosszban, lapáremelés és terjesztési rendellenességek közepette is kitartottak mellettünk. A mi ünnepünk az övék is.

Hitvallásunk pedig ennyi idő elteltével is ugyanaz, mint amit a világszerte Joseph Pulitzerként ismert egykori újságíró, lapkiadó, Pulitzer József úgy fogalmazott meg: „A sajtó legfőbb küldetése nem csupán a hírközlés, hanem a közszolgálat!”

Isten éltesse a Krónikát!

korábban írtuk

Húszéves a Krónika!

Tisztelt Olvasó, húszéves lett a Krónika, napra pontosan két évtizeddel ezelőtt látott napvilágot először az erdélyi magyar közéleti napilap, amelynek mai száma születésnapi különszám, mégpedig a 21. évfolyam 5244. lapszáma.

korábban írtuk

Egy húszéves vezércikk újrafogalmazása

Bosszant, hogy nem találom a Krónika 1999. október 30-án megjelent első lapszámát a sajtótörténeti relikviákat tároló kartondobozaimban, pedig biztosan tudom, hogy megvan, hiszen az elmúlt húsz évben többször is járt a kezemben.

korábban írtuk

Kedves Krónika-olvasó!

Húsz év távlatából most már hála az égnek kijelenthető, hogy nekem csak epizódszerep jutott a Krónika életében, de nagyon köszönöm a gondviselésnek ezt az 1+2 évet.

korábban írtuk

Összetett kezdet

A Krónikát – úgy vélem – nagyon sokan kezdetként éltük meg. De ez egy összetett, sokféleképp látható kezdet volt.

korábban írtuk

Vasárnapi újság

Annyira nehéz a Krónikáról írni. És legalább annyira könnyű is. Körülbelül úgy, ahogy az ember a fiatalságát próbálja felidézni.

korábban írtuk

Húsz év múlva – villanások a Krónika korszakaiból

1. A Kolozsváron elképzelhető leglehetetlenebb helyen volt a Krónika első szerkesztősége, a Donát út fölött a dombon, a Fellegvár mögött.