Páva Adorján
Semmi ok a pánikra, nincs vészhelyzet, mindenki nyugodjon meg – hangoztatják egészségügyi illetékesek. Hiszen semmi különös nincs abban, hogy néhány óra leforgása alatt egy 10 napos csecsemő és egy hároméves gyerek is meghal egyazon városban.
Balogh Levente
Azért túl szép lett volna, hogy 2019 novemberében már csak rossz emlék legyen a Demokratikus Koalíció (DK) nevű párt, amelynek jórészt abban merült ki a tevékenysége, hogy a határon túli magyarok ellen uszította az anyaország polgárait.
Balogh Levente
A saját szempontjából akár még jogosnak is tűnhet az RMDSZ sikerpropagandája, amellyel az államfőválasztás első fordulóját követően árasztotta el a nyilvánosságot.
Pataky István
Nem tudjuk, milyen nézettséget eredményezne Klaus Johannis és Viorica Dăncilă televíziós vitája, az viszont biztos, hogy a szociáldemokraták ügyes húzással robbantották ki az elnökválasztási kampányt a szürkeségből.
Kiss Judit
Bár a hétköznapi ember számára ködös, hogy egészen pontosan mit és hogyan mérnek az úgynevezett boldogság- vagy elégedettség-felmérések, nyilvánosságra hozott eredményeik attól még meglephetik.
Rostás Szabolcs
Mint minden politikai megmérettetés, úgy az idei romániai államfőválasztás első fordulója sem húzható fel egyetlen kaptafára: az eredmény csak részben hozta a papírformát, és bizony nem várt fordulatokkal is szolgált, nem beszélve a megfejthetetlennek tűnő jelenségekről.
Bálint Eszter
Többet keresünk, de rosszabbul élünk – ez a következtetés vonható le az Adevărul.ro által a minap közölt elemzésből.
Balogh Levente
Nagy kérdés, milyen tétje lehet egy olyan államfőválasztásnak, amely előre lefutottnak tűnik, és első körben az a legnagyobb dilemma, hogy vajon az újrázni készülő jelenlegi elnök melyik ellenfelével kényszerül majd megmérkőzni a második fordulóban.
Pataky István
A bizakodás nem kerül semmibe. Ha már új kormánya van Romániának, kapjuk elő tarsolyunk legmélyéről megkopott optimizmusunkat a magyar–román kapcsolatokat illetően.
Kiss Judit
Jól tudjuk, kampány idején semmi sem szent, ilyenkor az átlagosnál magasabbra csap a politikusi gátlástalanság mértéke, így értelemszerűen alacsonyabb lángon pislákol a konvencionális látszatudvariasság- és őszinteség.
Balogh Levente
A tegnapi, tragikomikus – árulások és műszaki probléma színesítette – parlamenti bizalmi szavazás kapcsán egyetlen pozitívum emelhető ki: hogy az ország végre rendelkezik teljes jogú és teljes létszámú kormánnyal.
Balogh Levente
A slágerlistákon 1999-ben többek között a Mambo No. 5 tarolt, a mozikban akkor jött ki a Star Wars-saga első új darabja, a Baljós árnyak, na meg a Mátrix.
Kiss Judit
Romániában korántsem kelendő a kultúra, és ez nem meglepő abban az országban, ahol olyan megye is létezik, ahol egyetlenegy könyvesbolt sem működik, és az ország könyvpiac tekintetében is sereghajtónak számít Európában.
Rostás Szabolcs
Hát ezt is megértük: húszéves lett a Krónika! Napra pontosan két évtizeddel ezelőtt látott napvilágot először az erdélyi magyar közéleti napilap, és Ön, tisztelt Olvasó, a Krónika születésnapi különszámát, 21. évfolyamának 5344. lapszámát tartja a kezében.
1. A Kolozsváron elképzelhető leglehetetlenebb helyen volt a Krónika első szerkesztősége, a Donát út fölött a dombon, a Fellegvár mögött.
Gazda Árpád
Valamikor a 2000-es évek elején a Krónika szerkesztőségében egy lapindító értekezleten a kultúra rovat képviselője többek közt egy olyan cikket ajánlott a másnapi lapszámba, ami Bethlen Gábor fejedelem buzogányáról szólt.
Csinta Samu
Annyira nehéz a Krónikáról írni. És legalább annyira könnyű is. Körülbelül úgy, ahogy az ember a fiatalságát próbálja felidézni.
A Krónikát – úgy vélem – nagyon sokan kezdetként éltük meg. De ez egy összetett, sokféleképp látható kezdet volt.