Kiss Judit

2020. március 25., 08:07

Lélekjelenlét a bizonytalanságban

Amikor járvány sújtja a világot, és egyre magasabbra csapnak a kollektív félelem, a pánik hullámai, amikor az, ami eddig körülvett bennünket, drasztikusan megváltozni látszik, amikor beláthatatlan ideig tervezhetetlenné válik a jövőnk, akkor úgy tűnik: elérkezett az idő, hogy elgondolkodjunk, mitől kellene megóvnunk a lelkünket.

Életünk leginkább kulcsfontosságú területei váltak ingoványos tereppé, egészségügyi, gazdasági, megélhetési szempontból is baljóslatú felhők gyülekeznek az égen. A mostani helyzet arra is rávilágít, mennyire viszonylagos minden, amit biztosnak hittünk, hogy mennyire törékenyek vagyunk mi magunk is, akárcsak jólétünk, amelynek perspektívája kétségesnek tűnik.

Ilyen körülmények között természetes, hogy jócskán megnövekedett a napi félelem- és szorongásadag, amivel meg kell birkóznunk, amit meg kell emésztenünk, amit mégiscsak fel kell oldanunk, hiszen a feszültség nem fokozható a végletekig, a léleknek is van tűréshatára. Nap mint nap, sőt naponta több ízben óriási dózist kapunk a félelemből: körülöttünk mindenhol piros felkiáltójelek, tiltótáblák, ijesztő történések, aggasztó hírek, és egyre közelebb araszol a fenyegetettség. A mostanság egyetlen nap alatt kapott szorongásadagunk a régi, járvány előtti nyugodt időkben elég lett volna ahhoz, hogy több éjszakánkat álmatlanná tegye. Az egyre szigorúbb óvintézkedések betartására és újabb meg újabb korlátozások rendkívül indokolt tiszteletben tartására figyelmeztetnek bennünket minden létező csatornán, és ez rendben is van, hiszen óriási szükség van rá. A legfontosabb intézkedésekről mindenki értesül valamiképpen, internetről, tévéből, újságból, ismerősöktől. A szélsebesen változó történéseket persze nem tudjuk lassítani, azt azonban talán szabályozhatjuk, hogy milyen ütemben érnek bennünket a negatív impulzusok, és hogy mindezt miként kezeljük, oldjuk fel magunkban.

Nem árt elgondolkoznunk: ha megállás nélkül zúdulnak ránk a rossz hírek, ha engedjük, hogy a közösségi oldalak homályos zegzugaiból, a hírcsatornák különféle megközelítései révén gát nélkül ömöljön ránk a fenyegetettség érzése – mert a hírek manapság nem is szólnak másról –, akkor bizony óhatatlanul eluralkodik rajtunk a félelem. Jól tudjuk a pápák által is sokszor emlegetett üzenetet, miszerint „ne féljetek, mert a félelem megbetegíti a lelket”. És az egészséges lélekre, a higgadtságra ezekben a rendkívüli időkben nagyobb szükség van, mint bármikor.

Hiszen ha hagyjuk, hogy a félelem, rettegés uraljon bennünket, ha állandóan növekszik stressz- és szorongásszintünk, akkor megeshet, hogy nem marad majd elég energiánk, erőnk későbbre. Ha nem tartalékoljuk lelki energiánkat, akkor nem fogjuk tudni megnyugtatni eddig jóléttel kibélelt világban élő, a korlátozásokat nem ismerő gyerekeinket, sem pedig aggódó időseinket. Akkor nem jut elég erőnk arra, hogy segítsünk önmagunknak és a szeretteinknek ép ésszel és ép lélekkel túlélni.

Ráadásul azt is jó figyelembe venni, hogy ha beteg, rettegő a lélek, akkor a testi bajok irányában is kiszolgáltatottabb – és itt most nemcsak a koronavírusról van szó, hanem bármilyen más betegségről. Úgyhogy a szó átvitt és konkrét értelmében is lélekjelenlétre van szükség. Ha lehet, csökkentsük mindennapi stressz- és szorongás­adagunkat, ez mindenkinek jót tehet. És bár jelen pillanatban távolinak, irreálisnak tűnhet bármiféle hurráoptimizmus, azért jó tudni: egyszer mégiscsak elvonulnak fejünk fölül a sötét fellegek.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Balogh Levente 2020. március 24., kedd

Gazdaságvédelem járvány idején

Miközben a koronavírus-járvány kapcsán az elsődleges feladat a kór terjedésének visszaszorítása, az emberéletek védelme, a pandémia következményei nem csupán az egészségügy, illetve a mindannapi kényelmetlenségek szintjén tapsztalhatóak, de a gazdaság terén is súlyos hatásokkal jár.

Páva Adorján 2020. március 23., hétfő

Vírusutazás az Antarktiszra

Nagyjából másfél percbe telt, míg összeszámoltam: igen, a Föld valamennyi, emberek által lakott kontinense képviselteti magát az otthonomban. Pedig egyáltalán nem vagyok világutazó típus, ahogy mániákus gyűjtögető sem. 

Balogh Levente 2020. március 20., péntek

Elsikkad a gátlástalan trükközés?

Érdemes még legalább egyszer a szélesebb közönség okulására felidézni, milyen ócska trükközéssel tette ismét teljes jogú miniszterelnökké Klaus Johannis államfő és a PNL Ludovic Orban pártelnököt akkor, amikor Romániában is kezdett súlyossá válni a járványhelyzet.

Pataky István 2020. március 19., csütörtök

Uniós csőd járványkor

Minden jel szerint messze még a koronavírus-járvány vége, a gazdasági és egyéb következményekről jósolni is felesleges. De az már most nyilvánvaló, hogy a nemzetközi szervezetek intézményes keretei közötti, erősen szabályozott együttműködés gyakorlatilag csődöt mondott.

Kiss Judit 2020. március 18., szerda

Mindannyiunk új iskolája

Olyan időket élünk, amikor jobbára mindenkinek inkább kérdései, semmint válaszai vannak a megváltozott körülmények miatt és a hogyan továbbot illetően: a magánéletben, a módosuló hétköznapokban, szakmai, munkahelyi vonalon is soha nem tapasztalt átalakulásokat élünk meg. 

Rostás Szabolcs 2020. március 17., kedd

Jobb félni, mint megijedni

Mintegy órája hallgattuk már a százados elméleti kiképzését a kézigránátok szerkezetéről, használatáról, általános tudnivalókról, körülbelül egy hónapja berukkolt csendőrbakák. Egy egész század. 

Makkay József 2020. március 16., hétfő

Le kell győzni a világvége-hangulatot

Igazuk van azoknak, akik a koronavírus okozta járványt a 21. század első nagy globális megpróbáltatásának tartják. Amelynek megfékezésére és orvoslására nem csupán néhány ország összefogás szükség. Nagy szavak nélkül ezúttal maga az emberiség vizsgázik.

Balogh Levente 2020. március 13., péntek

Felelőtlenség koronavírus idején

Persze az ijedtség természetesnek és normálisnak nevezhető, a tömegpszichózis, a csordaszellem hatása pedig szintén nem elhanyagolható tényező az olyan, rendkívüli helyzetekben, mint a világban jelenleg tomboló koronavírus-járvány.

Kiss Judit 2020. március 12., csütörtök

Pániktól felkészültségig

Miközben világjárványtól retteg Európa, az egyre gyorsabban erősödő pánik sodrában mind inkább világossá válik, hogy országunk egészségügyi rendszere koránt sincs felkészülve arra, miként készüljön fel arra, kezelje operatívan, ha valóban tömegessé válnak a megbetegedések.

Balogh Levente 2020. március 10., kedd

Erdogan zsarol

Törökország nem hivatalosan hadat üzent Európának, a kontinens elleni támadás pedig nem hagyományos fegyverekkel, de nagy intenzitással zajlik.

Vélemény
Balogh Levente: Gazdaságvédelem járvány idején

Miközben a koronavírus-járvány kapcsán az elsődleges feladat a kór terjedésének visszaszorítása, ...

Páva Adorján: Vírusutazás az Antarktiszra

Nagyjából másfél percbe telt, míg összeszámoltam: igen, a Föld valamennyi, emberek által ...

Balogh Levente: Elsikkad a gátlástalan trükközés?

Érdemes még legalább egyszer a szélesebb közönség okulására felidézni, milyen ócska ...

Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Statisztikai célú sütik

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A statisztikai célú sütik által gyűjtött információk arra vonatkoznak, hogy pl. a látogató az oldal mely részére kattintott, hány oldalt keresett nyitott meg, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek megtekintési ideje stb.

A felhasználónak lehetősége van a normál, illetve anonimizált beállítás közül választani.

Például, a Google Analytics IP-anonimizálási funkciója az IPv4-felhasználók IP-címének utolsó oktettjét, illetve az IPv6-címek utolsó 80 bitjét nem sokkal a cím Analytics adatgyűjtő hálózatba kerülése után nullára állítja a memóriában. Ilyen esetben a rendszer soha nem írja lemezre a teljes IP-címet.

Statisztikai célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs.

 

NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV

Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Hirdetési célú sütik listája: newsvote_

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

Statisztikai célú sütik:

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – minden funkció aktiválásra kerül

ANONIM – a társadalmi-demográfiai funkciókat inaktiválódnak, és az IP-cím anonimizálásra kerül

Statisztikai célú sütik listája: _ga, _gat, _gid.

 

ANONIM
NORMÁL

Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.

 

ANONIM
NORMÁL

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Hirdetési célú sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.